Pesti Srácok

Fogadj örökbe egy MSZP-s standot!

Fogadj örökbe egy MSZP-s standot!

NEM!

Nem nézhetem tovább azt a fajta embertelenséget, azt a hideg közönyt, azt a pusztító oda nem figyelést, amit a hazánkban egyre gyakrabban felbukkanó, elhagyatott MSZP-s standok látványa kelt érzékeny szívemben! Mert mi történt ma reggel is? A Nagyvárad téren a fenti embertelen és szomorúan rideg látványba bucskázott bele honféltő tekintetem.

Az MSZP választási standjára szó szerint a kutya sem volt kíváncsi. Igen, nem elírás, szó szerint! Ugyanis éppen akkor, amikor az említett helyen vizitációmat tettem, egy szemmel láthatóan ittas (és kövérsége okán legalább ennyire ettes) úr sétált el a kampánykocka előtt, meghatározhatatlan fajtájú, ámde felettébb aranyos, középtermetű, zsemleszínű kutyája által vezetve. S a kutya, ahelyett, hogy legalább megszaglászta volna a kartonbodegát, teljes nyugalommal ellépkedett mellette. Még csak jelölésre sem méltatta, nem úgy, mint az aluljáró falát pár méterrel arrébb. Tehát territoriális értelemben egyáltalán nem vette komolyan a papírmasé obeliszket. Sem fenyegetést nem keltett benne, sem egyéb más érzelmet nem váltott ki belőle.

És ez még csak a kutyák hozzáállása az MSZP-hez...
PestiSracok facebook image

De az emberek mégannyira sem méltatták figyelemre

Négylábú Ildikó

pártjának választási budiját. Igen, pontosan! Arról a bizonyos

„rendszerváltó többségről”

beszélünk, aminek elege van az orbáni diktatúrából, az elnyomásból, a pogromokból, az éhezésből. Abból, hogy a hiszékeny népet minden ostobasággal behülyítik. Hogy a ház- és lakáseladások sosem látott mértékben megugrottak a családvédelmi csomag hatására. Hogy az autószalonokban csúcsra járatják az értékesítéseket mind használt, mind új autó tekintetében. Hogy aljasul nőnek a bérek, na de a vásárlóérték is. Hogy egyre több munkahely létesül. Így, ezekkel a populista, proli eszközökkel akarják elérni, hogy újra kétharmad legyen. Már az EP-ben is! Mennek ezek a szerencsétlenek, mennek el, oda sem nézve, és a közelgő hosszú hétvége miatt dugig pakolják kosaraikat a boltokban, kerti szerszámokat vásárolnak, wellness szállodákat dugítanak el tömegesen, egyszóval beleolvadnak az orbáni diktatúrába. S közben mit látunk?

Amíg Jávor Benedek sztereóban nyomva saját magával versenyez, addig a maszop standot még az is szégyelli, aki felállította.

Ezt nem lehet tovább tűrni!

***

Ezennel meghirdetem a

„Fogadj Örökbe Egy MSZP-s Standot!”

karitatív akciót!

Persze az örökbefogadás – akárcsak a Fővárosi Állat- és Növénykert lakóinál – jelképes. Mintegy a közönyt hivatott csírájában elfojtani (v.ö. elfolytani).

A teendő tehát a következő:

A kedves örökbefogadó álljon oda a választott, kóbor MSZP-s stand elé, készítsen egy szelfit, majd vagy küldje be szerkesztőségünknek, vagy töltse fel Facebook oldalára, és írja meg, milyen hasznos célokra tudná hasznosítani az építményt!

() VBT ()

Záradék: Az akcióban nem vehetnek részt a párt tagjai és szimpatizánsai, a szandálhoz zoknit hordók, a bodegát rossz célra felhasználni akarók, a Magyar Himnuszt Felvidéken nem éneklők, a kokárdarfóbiások, a Modern Talking kedvelők, a gyermekvállalást ellenzők, a stadionozók, a mészároslőrincezők, a filostrasbourgiták, a szerviensek, az o1g matricások, a nagyblankisták, a négylábú ellenzékiek, az a srác, aki a Külső Váci úti Mekiben mindig direkt elsózza az elvitelre kért menümben a krumplit, az újkori leninfiúk, a neoprimitív falfirkások, az ajtószaladók, a kurvaerősképesek, valamint Puzsér Róbert.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.