Zászlók a szélben

Lobognak ezek a zászlók a szélben. Büszkén hirdetve azt, amit kifeszítőik a világról gondolnak. Olyasfajta társadalmi görbetükröt tartva elénk, amely tükör, bár homályosan láttatja a valót, de valóságosnak állítja be a homályt.

***

Vajon van-e valami összefüggés az úzvölgyi magyar katonasírok meggyalázása után a sírkertre tűzött román zászlók, és a Karácsony Gergely által a zuglói városháza épületére kiaggatott szivárványos zászló között?

Igen, van.

Mindkét zászló legitim csoportosulásokat takar. Az egyik ilyen csoportosulást úgy hívják, Románia. A másik neve pedig… nos, maradjunk az LMBTQ lobbinál. E két felekezet legitimitása vitathatatlan. Azért az, mert az országzászló létét mindenki elfogadta, aki diplomáciai jegyzékben elismerte a mai Románia állami létét, a homoszexuálisok egyetemes szimbóluma pedig mára a legismertebb szimbólumok között szerepel. Rengeteg híresség, megannyi textilipari cég, s számos vezető politikus emelte be a kollektív tudatba a sokszínű lobogót. Románia céljai és törekvései elvitathatatlanok. Ezek közül a legfontosabb a nemzeti kisebbségek védelme. Ez anyira igaz, hogy az igen rövid idő alatt színrománná vált nagyszebeni szász, Klaus Johannis elnök mondta. Tehát igaz. Hiszen miért hazudna pont ő, a kisebbségi? A szivárványos lobogó is büszkeséggel tölthet el minket, hiszen a sokszínűséget, a diverzitást avatott hirdetni. S van-e annál jobb, van-e annál szebb, mint amikor a keresztény fehér felsőbbrendűség avíttas, nácifasiszta ideájának szikláját e zászló alatt porlasztja apró kavicsokká a toleráns tömeg?

***

A románok a napokban leckét adtak nekünk humanitásból, jómodorból. Nem gyilkolták halomra az élőláncot alkotó székelyeket, pedig a csendőrségtől aztán igazán megtehették volna. Ehelyett emberségesen, csupán a földből kitépett magyar fejfákkal vagdalták oldalba őket. S nem ürítették bélsarukat a halmokra. Megelégedtek azzal, hogy a földből kitépett, halomba dobált fejfákat levizelik. Milyen kár, hogy szegény Ferenc pápa már hazautazott, s nem láthatta ezeket a felemelő pillanatokat... Ugyanígy ad nekünk leckét emberségből, jóságból az LMBTQ lobbi is. Mert valljuk be, van abban némi igazság, amikor a svéd leszbikus püspöknő (wtf?) azt mondja, inkább szimpatizál az invazív muszlimokkal, mint a keresztényekkel. Ahogyan az is szívfájdítóan igaz, amikor a néger nő Serena Williamst nem hagyja sajtótájékoztatót tartani a fehér férfi Dominic Thiem, méghozzá azzal az alantas indokkal, hogy éppen ő tart sajtótájékoztatót. Érthetetlen. Teljességgel érthetetlen. Ahogyan az is, hogy azok a színesbőrűek jogaiért küzdő aktivisták, akik kifogásolták, hogy a

Csernobil

című sorozatban miért nincsenek négerek, a mai napig nem kaptak még Nobel-békedíjat.

(Az már csak hab a tortán, hogy e két zászló - színösszeállítás tekintetében (is) - teljességgel passzol egymáshoz.)

***

Még szerencse, hogy itt, Kelet-Közép-Európában vannak olyan nagyszerű férfiak, mint Klaus Johannis és Karácsony Gergely. Ők teszik lehetővé, hogy ezek a zászlók örökkön örökké loboghassanak a szélben. Hirdetve a toleranciát, az egymás iránti szeretetet, a keresztre hugyozást és a vonulásos pöcsvillantást. Egyszóval mindent, ami érték, mindent, ami becsület.

Szobrot nekik, de még idén!

P.S.: Azért, ha én lennék a döntéshozó, pillanatok alatt elzarándokoltatnám a csíksomlyói búcsú népét az úzvölgyébe. Aztán megnézném, hogy azt a falat hogyan törik át a toleráns románok.

() VBT ()

Kiemelt kép: Erdély-ma - Karácsony Gergely Facebook oldala