Pesti Srácok

Békedíj? Ugyan már!

Békedíj? Ugyan már!

Remélem, hogy semmi nem jön közbe, és Greta Thunberg megkapja a Nobel-békedíjat. Kiemelten fontos lenne ez, már csak azért is, hogy végre megfelelően tudjuk kezelni ezt a bizonyos kitüntetést. Nem azért, mintha Greta kevésbé érdemelné meg, mint Barack Obama, vagy Nelson Mandela.

Fontos kiemelni, hogy sok más híreszteléssel ellentétben Alfred Nobel végrendeletében igenis szerepelt, hogy a fizika, a kémia, a fiziológia és orvostudomány, valamint az irodalom legjelesebb képviselői mellett olyanok is pénzjutalomban részesüljenek, akik a békéért tett erőfeszítéseik révén kiérdemelték a köztiszteletet.

S itt szeretnék eloszlatni egy közszájon forgó pletykát, miszerint matematikai Nobel-díj azért nincs, mert Nobel felesége félrelépett egy matematikussal. Ez már csak azért sem lehetséges, mert Nobelnek sosem volt felesége. Viszont Alfred Nobel harmadik nagy szerelme, Bertha von Suttner újságíró, író, békeaktivista 1905-ben megkapta a...wait for it... Nobel-békedíjat.

PestiSracok facebook image

Hogy mi az oka a matematikai Nobel hiányának? Ennek bizony két oka is van. Egyrészt akkoriban már volt egy rangos matematikai díj, amit a svéd matematikus, Magnus Gustaf Mittag-Leffler alapított, s Nobel nem akart egy rivális díjat alapítani. A másik ok, hogy Nobel nem igazán tartotta nagyra a matematikát, s annak gyakorlati jelentőségét.

***

Visszatérve a Nobel-békedíjra: igaz ugyan, hogy az eredeti végrendeletben szerepel annak odaítélése, viszont a díjazottak miatt rengeteg kritika érte a döntőbizottságot. A legtöbb kritika azt taglalta, hogy a túlzott politikai színezet teljesen ellenkezik Alfred Nobel végrendeletének szellemével. Egyesek vizsgálatot is kezdeményeztek az ügyben, csakhogy a Nobel-díjak jelölésével és odaítélésével kapcsolatos dokumentumok archívuma kereken ötven évig nem kutatható.

Méginkább szemet szúró azonban azoknak a listája, akik megkapták a díjat. Néhányan közülük… hogy mondjam finoman… igazi tömeggyilkosok. Itt van mindjárt az amerikai Henry Kissinger és a vietnámi Lê Ðức Thọ, akik közösen „érdemelték ki” az elismerést 1973-ban, a Párizsi Békemegállapodás tető alá hozataláért. Igaz, a díjat Lê Ðức Thọ nem vette át, mondván, hogy országában még messze nem köszöntött be a béke. S hogy ki is volt ez a mélyen erkölcsös ember? Nos, ő volt a Vietnámi Kommunista Párt alapítója, valamint a Vietkong vezére. 1973 májusában ugyan az amerikai csapatok kivonultak a térségből, a vietnámi felek pedig tűzszünetet kötöttek, ennek ellenére 1973 tavaszától 1975. április 30-áig havonta átlagosan 2980 ember vesztette életét a harcokban. A szám becsült adat. Azon áldozatok számát azonban megbecsülni is lehetetlen, akiket az egyesített Vietnám kommunista urainak megtorlási műveleteiben gyilkoltak halálra.

Vagy itt van Nelson Mandela, a feketék Göncz Árpádja, aki 1963-tól 1990-ig ült börtönben, s szervezetét, az African National Congresst (ANC) a börtönből irányította, míg odakint felesége, Winnie Mandela vitte az ügyeket. Hogy milyen ügymenettel? Nos, a vélt vagy valós árulókat megkínoztatta, majd a nyakukba egy autógumit rakott, azt lelocsolta benzinnel, és meggyújtotta. Ez volt a hírhedt Mandela’s necklacing, azaz Mandela nyaklánca. Az ilyesfajta halál kiérdemléséhez a legtöbbször az is elegendőnek bizonyult, ha valaki keresztény. A börtönből szabadult Nelson előbb felmérte a viszonyokat, majd, miután látta, hogy ez a fajta erőszak nem növeli a népszerűségét, először betiltatta a kivégzéseket, majd elhatárolódott és elvált feleségétől. Nosza, hamar neki egy Nobel-békedíjat!

FIGYELEM! FELKAVARÓ KÉPSOROK KÖVETKEZNEK!

***

Ne feledkezzünk meg a Barack Obamának adott díjról sem, amit „A nemzetközi diplomácia megerősítéséért és a népek közötti együttműködés elősegítéséért tett erőfeszítéséért.” kapott. 2009-ben. Amikor hivatalba lépett. Rögtön. Azonnal. Van, aki ezt érti? Aligha.

Ugyanakkor mindjárt érthetőbb, ha azt nézzük, hogy a jelöltek között olyan, közismerten békeszeretetükről híres nobilitások is szerepeltek, mint 1939-ben Adolf Hitler, Sztálint és Mussolini.

Hogy a díjat 2012-ben az Európai Unió is megkapta, amiért „több mint hat évtizede segíti elő a béke, a megbékélés, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását Európában”, már valóban csak hab a tortán.

***

Azok mellett se menjünk el szó nélkül, akik sosem kapták meg a díjat. Közöttük is első helyen szerepel Mahátma Gandhi, akit pontosan ötször jelöltek a díjra (1937, 1938, 1939, 1947, 1948), de sosem kapta meg azt. A Nobel-díj Bizottságot ez annyira frusztrálta, hogy majd négy évtized után találtak egy „csudálatos” kiskaput: 1989-ben a dalai láma díjának átadási ünnepségén a bizottság elnöke azt mondta, a díjat részben Gandhi emlékének is ajánlják. Értik, ugye? Kapnak egy díjat, de rögtön hozzáteszik, hogy ezt nem csak önök kapják, hanem egy évtizedek óta halott másik illető is.

Persze Szent II. János Pál pápa sem volt arra érdemes, hogy a plakettet a vitrinjébe helyezze. De ami még ennél is érthetetlenebb, hogy a valóban hős, gyermekmentő Irena Stanisława Sendler helyett is Al Gore és az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) kapta meg az elismerést. Hiába, a klíma már 2007-ben is adu-ász volt a pakliban.

***

Szóval ez a Nobel-békedíj, ahogyan Peter Griffin mondaná maci f@szán vitézkötés. Akarja ez a Greta gyerek? Vagy mások akarják, hogy az övé legyen? Hát adják oda neki, hadd játsszon vele! A kapott pénzből meg legalább el tud utazni magángépen oda, ahova a Google, vagy más híresen klímavédő csoport a heti esedékes világkonferenciát tervezi.

() VBT ()

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…