Pesti Srácok

Az ellenzék a nemzet ellen visel hadat

null

Mint nemrégiben kiderült, Dobrev Klára havi 4,8 millió forintért szapulja Brüsszelben a saját hazáját. De vajon valóban így van? Vagy esetleg azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy Gyurcsány Ferenc felesége nem a hazát, hanem csupán a kormányt támadja? Nézzük, mi az igazság!

***

Teljesen mindegy, hogy a kommunista diktatúra alatt aranykalickába született Dobrev Kláráról, vagy a rendszerváltás utáni nemzedéket képviselő, ugyancsak kivételezett helyzetben felnövekedett Donáth Annáról, annak kanadai ikertornyáról, Cseh Katalinról, illetve a honi ellenzék bármely más kulcsfigurájáról beszélünk-e. Egy dolog ugyanis közös bennük: bizony a hazájukat támadják a nap 24 órájában. Teszik pediglen ezt annak ürügye alatt, hogy ők az ellenzék, és ez a dolguk.

No, kérem!

PestiSracok facebook image

Demokratikus jogállamban az emberek meghatározot időközönként (

Magyarországon négyévente

) döntenek arról, hogy a legfőbb népképviseleti szerv, az országgyűlés milyen összetételben alakuljon újjá. A megnyert voksok alapján dől el, hogy a szavazópolgárok kinek milyen arányban szavaznak bizalmat. Amennyiben a szavazók egy pártnak, vagy pártszövetségnek kétharmados, alkotmányozó jogot adnak (

ráadásul sokadszorra

), olyankor bizony a győztes párt vagy pártszövetségnek joga van ahhoz, hogy éljen minden olyan demokratikus lehetőséggel, amelyre a többségi választói akarat felruházza, természetesen oly' módon, hogy mindvégig tudatában van az ezzel járó óriási felelősségnek is.

De mi a dolga az ellenzéknek?

Dolga-e az ellenzékenk a kormány megbuktatása?

Milyen jelek utalnak arra, hogy a kormány antidemokratikussá vált?

Néhány példa erre:

1: A rend- és határvédelmi szervek, mint a kormány erőszakmonopóliumának eszközei, a kormány utasítására véresen megtorolnak minden kormányellenes megmozdulást, megfigyelik és bebörtönzik az ellenzéki szószólókat (politikusokat, újságírókat, közszereplőket, stb.), s a nem kormánypártiakkal szemben szigorúbban járnak el egy esetleges intézkedés során. 2: Minden eszközzel meggátolja, hogy az ellenzéki pártok politikusai, illetve azok szimpatizánsai bármiféle módon érvényesüljenek. 3: A választási rendszert úgy alakítja, hogy csak az ő politikusai nyerhessenek. 4: Fegyveres erőit nem nemzetközi katonai tömb részeként, hanem szuverén haderőként kezeli, s hadereje növelésével igyekszik megfélemlíteni saját polgárait és a szomszédos országok népeit. 5: Lábbal tiporja a véleménynyilvánítás szabadságát. 6: Súlyosan egyoldalú módon részrehajló valamely preferált vallási és/vagy enikai csoport felé, míg más csoportokkal szemben kirekesztő. 7: Az igazságszolgáltatás az ítélethozataloknál egyértelműen a kormánypárt számára kedvező ítéleteket hoz.

Ezzel szemben Magyarországon:

1: Rendőrök biztosítják a helyszínt a kormányellenes tüntetéseken, s még akkor sem lépnek fel a legszigorúbb eszközökkel a tüntetők ellen, amikor azok közvetlen közelről köpködik és lökdösik őket. Nem tolnak (felsőbb utasításra) két demonstráló csoportot egymásra, s az így keletkezett zűrzavarban nem vízágyúznak, nem lőnek ki szemeket, nem vernek véresre viperákkal, azonosító szám nélkül békés polgárokat. 2: Az ellenzék vezető politikusai a három legfőbb közjogi méltóságból az elsőt bajszos szarnak, míg a másodikat gecinek nevezik, méghozzá évek óta, mindenféle jogkövetkezmény nélkül. Közben vidáman oligarcháznak, annak ellenére, hogy az ország milliárdosainak többsége nem kormánypárti. 3: Budapest, valamint 10 megyei jogú város élére ellenzéki polgármester került. 4: Magyarország a NATO tagja. 5: A sajtó túlnyomó részben az ellenzék irányítása alatt áll. Csak az Indexet többen olvassák, mint az összes kormánypárti oldalt. Csak az RTL Klubot többen nézik, mint az összes kormánypárti tévéadót. 6: Íme a magyarországi egyházak listája! E felekezetek nemcsak hogy legálisan, de a kormány által erkölcsileg, törvényileg és anyagilag is támogatott formában tevékenykednek:

Azt hiszem, ehhez nem szükségeltetik további kommentár.

(A magyarországi nemzetiségek érdekképviseleti szerveinek felsorolásával nem untatom az olvasókat. Legyen elég annyi, hogy minden magyarországi kisebbségnek van érdekképviselete Magyarországon. )

7: A bírói gyakorlat azt mutatja, hogy a magyar bíróságok soha senkit nem ítéltek el azért, mert ellenzéki, s nem mentettek fel még senkit azért, mert kormánypárti. Sőt! A polgári perrendtartás keretén belül tárgyalt sajtóperek többségében a bíróságok az ellenzék javára döntöttek, sokszor tanúk és bizonyítékok ellenében is.

***

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy az ellenzéki hisztériakeltés ellenére Magyarország demokratikus jogállam. Ennek értelmében, aki bel- és külföldön a kormányt támadja, az Magyarországot támadja.

() VBT ()

Kiemelt kép: MH/Ficsor Márton