Pesti Srácok

Február 15. – Exek napja

null

Az a baj a Valentin-nappal, hogy túlságosan egyoldalú. Nincsen olyan kontrapunktja, ami picinyke megnyugvást hozna azoknak, akik éppen nem szerelmesek, netán csalódottak, uram bocsá’ teljesen érzéketlenek a szerelemre, mint az egyik legszebb emberi érzésre. Utóbbiakkal nincs mit kezdeni. Az előbbi csoportoknak viszont szükségszerűen be kell vezetni - méghozzá kellő közelségben Bálinthoz - az exek napját! Rögtön a csoki- és virágárusok bevételnövelő ünnepe utánra!

***

El is mondom, hogyan képzelem!

PestiSracok facebook image

Február 15-én az exek nyilvános helyeken találkoznak, és egymásra zúdítják mindazokat a bennük maradt sérelmeket, amik azóta is kísértik őket. Közösen emlékeznek meg a felhajtva maradt vécéülőkékről, a kádlefolyóban hagyott, medvebunda méretű hajcsomókról, az elfelejtett évfordulókról, névnapokról, születésnapokról, valamint arról a végpontról, amikor páros napokon fél hat volt, páratlanokon meg fejfájás.

Kollektív társadalmi szükséglet ez a nap. Annak példázata, hogy az egyén, ha nagyon akar, igenis felül tud emelkedni önnön problémáin, és még a legcudarabb lelkiállapotban is képes mást hibáztatni a saját tetteiért. Elkerülve mindezzel, hogy az előző nap látott, nyálasan csókolózó, gusztustalanul ölelkező párok látványa beindítson hormonháztartásában egy olyasféle deficitet, ami a depresszió felé sodorja őt.

A szakítás után kellő távolságra persze már gondolni kell arra is, hogy az exnek van valakije. Szerencsés esetben nekünk is. Ilyenkor az ünnep fénypontja lehet az egymásnak mutogatott fotósorozat az új kiválasztottról, s annak felsorolása, hogy mennyivel különb ő, mint előző kapcsolatunk, azaz a velünk szemben ülő.

Természetesen e napon sem maradhatnak el az ajándékok, hiszen kiemelt fontosságú, hogy a szolgáltatók is felkarolják az exnapot. Javasolt meglepetések:

***

Jelzésértékű, s egyben támogató jellegű adalék, hogy február 15-e Szent Georgina napja. Róla annyit kell tudni, hogy még az interneten sem lelhető fel semmiféle életrajz, tehát hasonlatos ahhoz az exhez, akiről a szakítás után azt se tudjuk, kivel van, hová költözött, hogyan él. Ami nagyon helyes, mivel a szakítás feldolgozása így a legkönnyebb.

***

Minden exnek boldog Ex(Georgina)-napot február 15-én!

() VBT ()

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.