„Ne szülj rabot, te szűz!”

A nemzetközi nőnap afterén, miután minden tüntető feminista kistigris hazavágtatott, hogy megnézze, mit adnak a Netflixen, mikor lép fel újra az esedékes legalterebb banda a Dürerben, valamint van-e még liszt, ami jó a koronavírus ellen, üdítő posványként hatott kolléganőm, bocsánat, kollégám aziránti panasza, hogy őt nem értik meg. Nem értik meg, mert nő, ámde nem akar gyereket.

***

Igazából most annak kéne következnie, hogy megnevezem kolléganőmet, bocsánat, kollégámat, aki e sarkos kijelentését órákig boncolgatta (lehetséges, hogy csak nekem tűnt óráknak), de teljesen felesleges. Nem ismerem őt, ő pedig minden bizonnyal engem nem ismer. Jó ez így. Sokan vagyunk, akik az intellektuális csepűrágásnak ezt a bizonyos publicisztika nevű válfaját űzzük jobb, s baloldalt egyaránt, jól, s rosszul egyaránt. Létezhetetlen, hogy mindenki mindenkit számon tartson, s valószínűleg ugyanez tapasztalható az olvasók esetében is, ők sem jegyeznek minden publicistát. Ez is teljesen rendben van. A cikknek sosem az írója, hanem mindig a tartalma, ami egyedül érdekes. Már amennyiben érdekes. Mert az, hogy egy nő arról nyavalyogjon bárhol is, hogy őt nem értik meg, amiért bár boldog párkapcsolatban él, s e kapcsolatban mindketten azon a véleményen vannak, hogy a gyermekáldás teljesen felesleges (t.i. hiányzik az anyai ösztön nevű összetevő), ellenben mélységesen felháborítja, hogy ezt a társadalom nem érti meg, az, kérem, egyáltalán nem érdekes. Nem érdekes, írtam alig egy másodperce, de sajna érdekessé teszik. Érdekessé, mi több, érdekeltté kívánván tenni általa minden olyan szülni képes nőt, aki a karrier, vagy más effélék oltárán boldogan áldozza fel a klasszikus családmodell számára avíttas formáját. S valahogyan ez a modern rítusú áldozat minden esetben a haladónak, baloldalinak és értelmiséginek hazudott esszéokádók torkából tör elő, sugárban, bűzösen, pont, amikor legszebb ruhánkban állunk előttük. Ez a legszebb ruha a családtámogatási rendszer. Most éppen ezt kell támadni, s a gyomorperisztaltika megindításához bármikor segítségül lehet hívni az „Orbán, takarodj!” nevű esszenciát. Mert mi is lehetne haladóbb, mint amikor a II. Internacionálé VIII. kongresszusán deklarált nemzetközi nőnap nevű képződmény napján valaki leírja, hogy nem akar gyereket? Ez legalább annyira haladó és ultraortodox, mint szeptember 23-án, a Túlnépesedés elleni világnapon, egy delhi melletti falucskában arról posztolni napelemes okostelefonunkról, hogy megszületett a család tizenhatodik kicsi kincse. Magyarországon épp, hogy nem túlnépesedés van. S a fogyatkozó lélekszámunkból eredő társadalmi problémákkal néhány évtizeden belül szembe kell néznünk. Mármint szembe kell néznie azoknak, akiket ez érdekel. Mert a gyermeket nem vállaló nő hozzáállása individualista hozzáállás. Ösztönhiánnyal érvelve kíván legitimálni egy olyasfajta ösztönlétet, ami máskülönben senkit sem érdekelne. De ő azt akarja, hogy mindenki érdekelt legyen a kérdésben, mármint, hogy tessék elismerni azon jogát, hogy nem akar gyereket, sőt tessék őt ezért tisztelni, becsülni. Mert az elfogadás itt már kevés. Ha pedig valaki megpróbálja az effajta kistérségi OKJ-s filozófiát azzal támadni, hogy ez bizony egy jó vastag paradoxon, akkor a támadó azon nyomban nácifasiszta eugenikussá válik. Pedig a helyzet korántsem bonyolult.

Az a nő, aki nem akar gyereket, de azt akarja, hogy ezért őt tiszteljék és szeressék, egész egyszerűen ostoba.

Pont annyira ostoba, mint amennyire provokatív, hiszen egyik a másikából eredeztethető. A buta ember érvényesülésének egyik lehetősége az inzultatív kommunikáció. „Kihalunk. Na és aztán?”… „Muszlimok leszünk. Na és aztán?”. Az ilyen és hasonló vélemények gazdáival normális embernek nincs mit kezdenie. Ezek a kijelentések a két legalapvetőbb emberi ösztön, a túlélési és a reprodukciós ösztön relevanciáját kívánják megkérdőjelezni, méghozzá úgy, hogy valójában nemcsak hogy nem érvelnek, hanem magát az érvelést is támadásnak tekintik.

***

A fentiek okán tisztelettel megkérem minden kolléganőmet, hogy amennyiben nem akar gyereket, azt ne próbálja közügyként tálalni! Az olvasók ideje véges. Mi pedig őket szolgáljuk.

() VBT ()