Lehet-e undorító Szijjártó Péternek és gyermekének közös fotója?

Nem csodálkozom azokon, akik már a címben rejlő kérdésfelvetést is abszurdnak, ízléstelennek, mi több, undorítónak találják. Egyvalami azonban biztos: az egészségügyi veszélyhelyzet miatti kijárási korlátozások nem vezettek el mindket a bölcsesség, a jóakarat, az emberszeretet felé. S pláne nem afelé, hogy a bajban pártállástól függetlenül tartsunk össze. Mert igen, van, aki egy ilyen fotót egyszerűen undorítónak talál.

***

Az illető „urat”

Ferenczi Lászlónak

hívják. Hivatalát tekintve

a Tiszaújvárosi Krónika olvasószerkesztője

, tehát nem a partvonalról véleményez. Sommás észrevételét Steinerné Vasvári Éva, a Tiszaújváros Város Önkormányzat fideszes önkormányzati képviselőjének megosztása alá kommentelte. Így. Ennyit.

„Undorító”

.

*

*

Miután pedig kapott hideget-meleget ezért a fertelmes és gyomorforgató véleményért(?), a bizonyítványát is megmagyarázta. Íme:

*

*

Ferenczi szerint a családi kép nem zsánerkép, hanem politikai haszonszerzésre alkalmas, manipulatív csinálmány. Majd hozzáteszi: ő sosem az embert minősíti, hanem a tetteit. Őszinte értetlenséggel kérdezem, vajon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tettei mennyire nem önazonosak? Vajon pozíciójának gyakorlása közben mennyire cselekszik hazája ellen? Vajon családapaként mennyire nem állja meg a helyét? S vajon szüksége van-e az ország egyik legkedveltebb politikusaként lájkokra vadászni a saját gyereke képével? Mert hivatali idejének eredményei egészen másról tanúskodnak. Szijjártó Péter az utóbbi idők messze legjobb külgazdasági és külügyminisztere, aki, ha kell, finoman érvel, de ha arra van szükség, bizony korbácsként csap oda szavaival. A keresztkérdésekre villámgyorsan reagál, sosem zökkenthető ki nyugalmából, s nemzetközi mércével mérve is korszakos államférfi. E tényeket pedig még ellenfelei/ ellenségei is elismerik. Férjként és édesapaként pedig rendszeresen tesz közzé családi képeket, mint mindenki, aki szeret, s akit szeretnek. Ilyenkor érkezik persze az a fajta olvasói reakció, miszerint kár ennek a Ferenczinek országos ismertséget adni, hiszen ő csak egy vidéki kisváros sokadik embere. Ám ez nem így van. Nincs olyan, hogy "csak". Hiszen minden település számít, a legkisebbtől a legnagyobbig. S minden ember véleménye számít. Különösen azoké, akik valamiféle médiabefolyást tudnak gyakorolni a polgárokra, vagyis, ahogy a székelyek mondják, influenszerek. Ezt a nyomvonalat tehát nyugodtan elfelejthetjük. Amióta az internet (s különösen a közösségi média) azonnal elérhetővé zsugorította a világot, akár még az is előfordulhat, hogy egy Szécsényben lakó őrhalmi újságíró a balassagyarmati Art Café teraszán egy olyan cikket ír budapesti lapjába, amit egy órával később összezagyvál az Amerikai Népszava, ahonnan 20 perccel később másodközli az Index.

***

No, de nézzük a puszta tényeket! Ez a bizonyos államférfi a tiltás enyhítése után szépen kiül kisfiával egy fagyizóba, ahol készít egy képet. Mind így teszünk, mind ezt tesszük. Uram bocsá’, még „hazudunk” is némely fotóval, ha ráeresztünk néhány szépítő effektet. A fenti képen persze nincs ilyen effekt, de nem is kell rá. A kisfiú aranyos cukorborsó, a miniszter úr arca pedig ahogyan ilyenkor természetes, kissé munkától viseltes, ámde nett. Átlagos férfiarc, minden sallang nélkül. Még nem érte el azt a a dekádot, amikor hozzátesszük, hogy "korához képest egész jól néz ki", de már közelít feléje. Megjegyezném továbbá, hogy a fotó nem egy hatvancsillagos hotel lobbijában készült, de még csak nem is azt ábrázolja, ahogyan a kis fickó fejére Orbán Viktor éppen áldást helyez el, miközben apukája oldalt állva, angyali mosollyal figyeli. Még a fagylalt is műanyag pohárban lett szervírozva, amire legfeljebb csak Greta Thunberg hörrenne fel, s kiáltana ökokommandóért.

Dr. Fülöp György MSZP-s polgármester közeli munkatársának, Ferenczi László olvasószerkesztőnek ez azonban már sok. És ki is fejti egyszavas véleményét: undorító.

Csak legalább tanult volna logikát őkelme. Mert mi is a helyzet? Politikai állás birtokosaként Ferenczi egy közösségi oldalon politikai magánvéleményének ad hangot egy olyan képről, amit Szijjártó magánemberként egy közösségi oldalon posztol. Hozzáteszem, a miniszter képe a közszereplői oldalon található, ám ettől még nem hivatalos fotó. Ezek az oldalak ugyanis azért jöttek létre, hogy az ötezer fős ismerősi limiten túl is tudja tartani a kapcsolatot az ember olyanokkal, akik valami miatt érdeklődnek a személye iránt. Joga van Ferenczinek ezt gondolnia, ezt írnia? Kérem tisztelettel, joga van. Minden joga megvan hozzá. Ahogyan véleményszabadságban mindenkinek. Azonban a politikai közbeszédet egy állítólagosan gyermekeket védő, manipuláció-ellenes kirohanással tovább taszítani abba a mély kútba, aminek alja felé már jó ideje tart, nemcsak értelmetlen, de kontraproduktív is. Pláne abban az esetben, ha az ember nem is a zsigeri véleményét fogalmazza meg ilyenkor, hanem inkább amolyan elköteleződésből fogant muszáj-kört fut le a mecénási kör tiszteletére.

***

Itt viszont elérkezünk egy ponthoz, amit nem szabad és nem is kell megkerülnünk. Az 1800-as évek végén egyes lapszerkesztők rájöttek arra, hogy az utca emberét nem érdekli egy parlamenti felszólalás tartalma, ám az, hogy az adott honatya milyen zsakettben mit ivott a New York Kávéházban, vagy XY miniszter a felesége mellett éppen hány szeretőt tart, annál inkább, s ez eladási példányszámban is megmutatkozó tény. Így született meg a bulvárújságírás. Ami viszont megszületik, az meg is halhat. S ideje lenne már tort ülnünk hideg teste felett. Mert ez így, ebben a formában már olyan mélységeket érint, amikre szavak sincsenek. Mindkét oldalon, teszem hozzá gyorsan,s erre még az se mentség, ha az egyiknél ez csupán egy akcióra adott reakció. Meg kellene már fogadnunk, hogy sem névvel, sem kinézettel nem viccelődünk. Hiszen az ember neve adott. Az pedig, hogy ki, mikor, hol és hogyan néz ki, teljességel ad hoc jellegű, avagy mindenkiről készülhet (és készül is) borzalmas fotó.

***

Amiről még szót kell ejtenem, az a települések helyi lapjainak fontossága. Megkockáztatom, hogy ezek a lapok több megbecsülést hozhatnak az önkormányzatoknak, mint az országos sajtóorgánumok, azonban többet is árthatnak nekik. Én például, ha tiszaújvárosi lennék, innentől kezdve egészen az olvasószerkesztő kirúgásáig bojkottálnám a Tiszaújvárosi Krónikát. Bármi is lenne a pártpreferenciám.

Mindenesetre érdeklődve várom Dr. Fülöp György polgármester úr reagálását, úgy is, mint annak a platformnak az egyik politikusáét, amely platform behozta a politikai közbeszédbe az O1G-t és a „bajszos sz@r”-t

() VBT ()