Pesti Srácok

Perverz Bánk Pécsett

null

Így legyen ötösöm a lottón! Pontosan tudtam ugyanis, hogy most, amikor Vidnyánszky Attila állította színpadra ikonikus színművünket, a Bánk bánt, lesznek olyan alternatívok, akik ezen majd fogást keresnek. És lettek…

***

Persze nem bizonyítható, hogy Katona darabjának átírása valóban Vidnyánszkyra vezethető vissza, de a mostani SzFE-hisztis légkörben ez azért, valljuk be, túl nagy véletlen lenne.

PestiSracok facebook image

Ami bizonyos, hogy a Pécsi Nemzeti Színház Facebook oldalán alig néhány órája a következő felhívás jelent meg:

*

*

Próbálom értelmezni, de nem megy.

Ami erről először az eszembe jut, hogy amikor párommal augusztus 20-án megtekintettük a szabadtéri premiert, a végén arról beszélgettünk, mennyire jó, hogy nem Alföldi rendezte, hiszen a magyar közönség nincs még felkészülve arra, hogy a tragédia hepiendjeként Ottó összejöjjön a szinglivé vált Bánkkal, majd Merániába szökjenek, ahol az ottani törvények értelmében törvényesen örökbe fogadhatják Endrét.

Itt nyilván nem erről van szó. Illetve vélhetőleg, mert a Sárosdi-Schilling deszkarongáló páros után már minden lehetséges.

Próbálom kitalálni, hogy mely pontok indokolhatják a 16-os karikát. Vannak ilyen pontok:

***

A néhol trágár, köznapi nyelvezetre is van néhány tippem:

***

Persze mindez csak találgatás.

Amit viszont tényleg nem értek, hogy amennyiben ez a Vilmos Noémi így és ilyen módon viszi színre Katona darabját, miért Katona darabját viszi színre? Miért nem íratott egy dramaturg-szakossal egy saját Bánkot, ha mindenképp rá van cuppanra erre a korra? Esküszöm, egy olyan színművet, ami Bánk valódi történelmi szerepét jeleníti meg, szívesen megtekintenék.

Mondjuk az tagadhatatlan, hogy ez a Vilmos Noémi már azelőtt híressé vált, hogy híressé vált volna. Ez pedig nem semmi! Hanem valami!

Akinek esetleg még ezek után is bármiféle kétsége támadna arra nézvést, hogy az említett Bánk adaptáció valóban kultúra lenne-e, avagy inkább politika, annak számára itt egy kis adalék:

*

***

Na, de még nem is foglalkozunk a Pécsi Nemzeti Színház felhívásának szövegével, valamint a szöveg mondanivalójával. A szöveg, ami hemzseg a helyesírási és stilisztikai hibáktól, nehezen értelmezhető, silány, ámde kellőképpen liberális hangvételű ahhoz, hogy felvezesse a lényeget. Ami nem más, mint hogy a színház kötelességének érzi, hogy

***

Na, de mindegy is! A lényeg, hogy ki tudja, talán ez a jövő az igazán járható út a kultúra felvirágoztatásának érdekében.

És akkor repesve várom a lógó pöcsű, habzó szájjal jehovázó, trágár Mózest, a Hegedűs a háztetőn figuráit, akiknek ruháján sárga csillag van, máskülönben kefebajszot viselnek, a Lázár Ervin mesék meztelen előadásait, valamint a 40% Shakespeare-tartalmú Rómeó és Juliót.

Addig meg itt van nekünk ez a Perverz Bánk, ami nyomokban Katonát tartalmaz.

() VBT ()

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.