Kedvencem, Gulácsy
Most komolyan? Már megint? „Milljók egy miatt”? S már megint egy „i” a hibás, mint a homousion és homoiusion esetében? Mert bizony csupán egy „i” a vétkes a dologban. Aki ugyanis szeretni akarna, de már nem tud, az hagyja a csudába az i-t, és szeressen ipszilonnal!
***
A Prológus Prológusa:
Furcsa, de így van: a magyar ábécé 42. betűje – akárcsak az élet értelme –, azaz az Y leírva pontos i-vel írandó. Így: ipszilon, hasonló paradoxont alkotva ezzel az Univerzumban, mint a Demokratikus Koalíció nevében az értelmezhetetlen „demokratikus” előtag.
(Valódi) Prológus:
Logikám támadhatatlan. Amennyiben ilyen, vagy olyan oknál fogva (borzalmas magyarsággal) egyszer csak elkezdünk nem kedvelni valakit, nincs más dolgunk, mint névazonosságot keresve betölteni a pikszisből kiesése által támadt űrt. Jókai Mór helyett választhatjuk például Jókai Annát. Gulácsi Péter helyett pedig valamelyik Gulácsyt.
***
ELSŐ IPSZILONOS KEDVENC-AJÁNLAT: GULÁCSY LAJOS
Az autodidakta művészt egyszerűen nem lehetett semmiféle izmus skatulyájába belegyömöszkölni, mivel alighogy sikerült valamelyikbe, hopsz, máris új stílust vett fel, s annak képi világában alkotott. Képzőművészeti ismereteim sajna korlátozottabbak, mint egy lépcsőház, ami már abban is megnyilvánul, hogy ilyetén tehetségem kimerül az ötödikes koromban antifunkcionalista stílusban megformázott gyurma hamutartóban, illetve a végzős gimnazistaként a filozófiakönyv lapjainak alsó szélére rajzolt, pörgetéskor szaladást imitáló pálcikaemberek papírra álmodásában. Megpróbálom azért valamelyest elemezni Gulácsy egyik leghíresebb művét, a
„Francesca da Rimini és Paolo Malatesta”
címet viselő akvarellt. A kép e̶g̶y̶ ̶h̶e̶t̶e̶r̶o̶s̶z̶e̶x̶u̶á̶l̶i̶s̶ ̶s̶z̶e̶r̶e̶l̶m̶e̶s̶p̶á̶r̶t̶ Paolót ábrázolja, amint átkarolja Francescát. Az 1903-ban Firenzében készült alkotás fő jellemzője, hogy szép. Úgy istenigazából jól néz ki, kábé annyira fajin, hogy akár pólóra szitanyomva is hordaná az ember egy TikTok-videóban, miközben a Dschinghis Khan együttes Moscau című számára tátogva, vidáman táncikál.
*
*
Gulácsy Lajos egyébiránt igencsak tragikus sorsot mondhat magáénak: az I. világháború kitörésekor idegösszeroppanást kapott, 1919-től pedig 1932-ben bekövetkezett haláláig elmegyógyintézeti ápolásban részesült. Őrület, de
„A púpos vénkisasszony régi emlékeit meséli Herbertnek”
című festménye 2007-ben 120 millió forintért kelt el egy aukción.
*
*
***
MÁSODIK IPSZILONOS KEDVENC-AJÁNLAT: GULÁCSY IRÉN
A nagybecskereki származású író-költő élete nem kevésbé kalandos. Gulácsy először leányiskolában és tanítóképzőben tanult, majd férjhez ment unokabátyjához, erdődi Pálffy Jenőhöz, ami a kor szokásainak egyáltalán nem mondott ellent. Mármint nem az, hogy a nők férjhez mennek erdődi Pálffy Jenőhöz, hanem, hogy az első unokatestvérek időnként összeházasodnak. Persze ez egyáltalán nem követendő genetikai kísérlet, de attól még szokásban volt. Anélkül, hogy különféle életrajzi adatokkal untatnám a tisztelt olvasót, elég legyen annyi, hogy az esküvő után néhány évvel az akkor már ismert írónő férje megrokkant, így a családfenntartás teljes egészében Irénre hárult. Ebben nagy segítségére volt pártfogója és mentora, Benedek Elek. E felettébb nehéz évek alatt született fő műve - egyben kedvenc történelmi regényem -, a Fekete vőlegények, mely regény egy esküvővel indul, ahol e̶g̶y̶ ̶f̶é̶r̶f̶i̶ ̶é̶s̶ ̶e̶g̶y̶ ̶n̶ő̶ egy szerelmespár összeházasodik. Hogy mi történik velük, azt nem árulom el, de ígérem, hogy aki rászánja az időt és elolvassa a regényt, nem fog csalódni.
*
*
A tipikus magyar művészsorsot, s az ebbe kódolt szörnyű halált ő sem kerülhette el. A Nagyváradról Kolozsvárra, majd onnan Budapestre települt művész lakását 1945. január 2-án, a főváros ostromakor bombatalálat érte.
***
Lám, egyet veszítettünk, de rögtön kettőt is nyertünk. S e kettőben – lévén, hogy már nem élnek - sosem fogunk csalatkozni.
Akik pedig még köztünk vannak - alkossanak bár remekműveket, vagy ugráljanak stoplis cipőben egy háló előtt -, azoknak bocsássuk meg, ha néha felkapaszkodnak a hozzájuk legközelebb eső divathullámra!
