
Hogyan lehet a nyugati, fejlett társadalmakban élő nőket teljesen elbutítani, bűntudatot kelteni bennük, szégyenbélyeget ragasztani rájuk és végül iszonyú kiutat kínálni nekik? Manapság nem is kell túl sok erőfeszítés ehhez a machinációhoz: elég “értelmet” adni a tévelygéseiknek, hamis jövőképet és értékrendszert eléjük varázsolni, és a jóléti semmittevés áldozatai birkaként követik akár az öngyilkosságba is mestereiket. A nők egy csoportja “szülési bojkottot” hirdetett Nagy-Britanniában, hiszen minden újabb gyermek a Földön (Európában) ökológiai armageddont okoz. A BBC műsorába meghívták ennek a remek kezdeményezésnek az ötletgazdáját, Blythe Pepinót és egy aktivistáját; két, fiatal fehér nőt, akik úgy óvják a bolygónkat, hogy felszólítják az amúgy is rendkívül kevés gyermeket világra hozó fehér asszonyokat, hogy kíméljék meg a Földet az újabb gyermekektől. Érdekes, hogy Afrikát és a harmadik világ országait nem említik meg, pedig ott aztán valóban komoly népességrobbanás zajlik jelenleg is. Egy rosszul feltett kérdés, aztán hamis bűntudat kialakítása és a világ meg nem értése alapján egyszerűen társadalmi öngyilkosságra szólítják fel a megfáradt nyugati civilizáció tagjait azon a földrészen, ahol a fejlettségből kifolyólag a legszélesebb látókörű embereknek kellene élnie.
Az öngyilkos amazonok a BBC riportjában ezen kívül azt is elmondják, hogy ha nincs gyereked, akkor nem is függhetsz tőle, de ez mintha inkább a saját kényelmüket szolgálná, mint a bolygó boldogulását. Érdemes megnézni a beszélgetésben a riportalanyok átszellemült arckifejezését, ahogy áthatja őket az a fájdalom, melyet állítólag a világ állapota miatt éreznek. Az Iconoclast leleplező riportjából kiderül, hogy az európai őslakos fehér emberek egyre nagyobb csoportja egy hamis környezetvédelmi eszmében hisz, mely sehova nem vezet, csupán a társadalom öngyilkosságához. A rosszul feltett kérdések bűntudatot keltenek az elkényelmesedett emberekben, akiknek nem a valódi válaszokat magyarázzák el, hanem valami elképesztő ostoba és hamis önostorozó világképet erőltetnek rájuk. Ennek az önpusztító és öngyalázó divatnak az egyik szörnyszülöttje a középosztálybeli, fehér, brit nők körében egyre inkább terjedő “Birth Strike” mozgalom, azaz a gyermekszülés bojkottálása.
Népszerűsítés világszerte; 186 követő a Youtube-csatornán
Borzasztó vállalásuk, hogy a klímakatasztrófa elkerülése érdekében nem szülnek gyermeket és erre biztatják sorstársaikat is. Hiába van kevés követőjük, abban biztosak lehetünk az Iconoclast szerint, hogy megfelelő támogatásban részesülnek a háttérből. A Birth Strike Youtube-csatornája jelenleg 186 követőnél jár. Érdekes kérdés, hogy miért olyan fontos promotálni egy ilyen szinte baráti környi társaságot országos televíziókban, hiszen sorra kapják a felhívásokat. A mozgalom alapítója Blythe Pepino, aki eltökélt abban, hogy nem szül gyereket erre a bolygóra, hiszen annak nincs értelme felnőnie a klímaváltozás súlyos helyzetére való tekintettel. Pepinót a BBC mellett más televíziók is meghívták; társával együtt szerepelt a brit kereskedelmi műsorszolgáltatók közszolgálati televíziója, az ITV reggeli beszélgetős műsorában is. Ne feledjük: a Birth Strike mozgalom 186 követővel rendelkezik, tehát egy kihalófélben lévő falu lakosságát éri el, mégis érdemes arra, hogy országos televíziók népszerűsítsék. A mozgalom egyébként a nyitott határokat támogatja, tehát a tömeges bevándorlással semmilyen problémájuk nincsen, sőt, a “gyarmatosító” politika ellen szólalnak fel. Az sajnos már nem jut el a tudatukig, hogy ez a gyarmatosítás jelenleg fordított előjellel zajlik, mint ahogy ők gondolják.

A tüntető felhívja a figyelmet, hogy a vele együtt vonuló gyermekek nem az övéi, mert ő túlságosan retteg attól, hogy sajátja legyen. Mindez a Föld érdekében. Fotó: Instagram
Miért a fehér nők ne szüljenek gyereket?
Blythe Pepino azonban meghívást kapott két alkalommal az amerikai Fox News televízió műsoraiba is. A már többször idézett Tucker Carlson is beszélgetett vele élő kapcsolás során, és illő tisztelettel próbálta megtudni a mozgalom vezetőjének terveit. Carlson megkérdezte, hogy vajon nem lenne-e jobb ötlet okos gyermekeket nemzeni, akik többet fognak tudni nálunk és védeni fogják a természetet, mint saját magunk kipusztítása? Pepino erre természetesen köpni-nyelni nem tudott, de elmondta, hogy tiszteletben tartja azokat, akik gyerekeket szülnek. A legmegdöbbentőbb jelenet azonban a videóban 3 perc 30 másodpercnél következett be, amikor Carlson felvetette a mozgalom vezetőjének, hogy ha elmenne Afrikába, találomra pár országban tartana egy rövid utazást és bárkinek az utcán elmondaná, hogy milyen mozgalmat vezet, akkor vajon mi lenne az emberek reakciója. Aki látott már megkövülten ostoba arckifejezést, az is csettinthet egy nagyot, amikor Pepino kisasszony arcára pillant a kérdés feltevését követően. A válasz pedig:
Fogalmam sincs.
Az öngyilkos mozgalom fölöslegességének boncolása és Pepino kínlódása ezzel még nem ért véget. A kínos csendet követően Carlson arra is kíváncsi volt, hogy vajon a nyugati civilizáción kívül más kultúrákban, a harmadik világban mennyire vannak tudatában annak, hogy eldöntött tény, hogy az emberiség helyzete reménytelen és kihalásra vagyunk ítélve. Talán még döbbentebb csend következett, majd a remek reakció:
Ezt igazán nem tudom, képtelen vagyok megmondani.
Értelmetlen harc hamis célért
Ebből pedig tökéletesen láthatóvá vált, hogy Pepinónak tényleg fogalma sincs arról, hogy amiért harcol, az teljesen értelmetlen. A bő 66 millió fős Nagy-Britanniában azért küzd, hogy ne szüljenek a nők több gyereket, hogy jobb legyen a Földnek, miközben például India lakossága közel ötven év alatt majdnem egymilliárd fővel növekedett, hogy ne is beszéljünk Afrikáról, ahol ugyancsak egymilliárd fős növekedésről beszélhetünk az utóbbi hatvan évben. Az emberi élet érték, azonban ha Blythe Pepino és öngyilkos mozgalma valóban attól fél, hogy a jövő gyermekeinek milyen soruk lesz a világban, nem inkább Afrikába, Indiába, vagy egyéb harmadik világbeli országba kellene mennie felvilágosító tanfolyamokat tartani?
Forrás: bitchute.com, Fox News, ITV; Vezető kép: ITV/Youtube
samu
2020-08-26 at 18:10
orbánnak gyereket kell szülni, hogy legyen rabszolga aki a NER-t építi
egon samu
2019-10-18 at 08:45
A biológia csadája: még a tv-ben is szerepelhet az agyhalott nö, aki majdnem úgy hat mint egy élölény. Majdnem…
Az ideológiai kóma sajnálatra méltó változata.
sziporka
2019-09-23 at 04:43
Unatkozó kiégett terv nélküli élet értelmét nem becsülő üres semmire kellő embereknek a gyerek nyűg.
Esvány
2019-09-22 at 11:48
Valami idióta ámerikában küzd, vagy már el os érte a szülés közbeni abortusz végzése lehetőségét. Ezeknek a ?nőknek? a szülés utáni abortuszt kéne felajánlani, és végeztessék el saját magukon.
Horváth Judit
2019-09-20 at 10:47
Mindenki annyi gyereket szüljön,amennyit becsülettel fel tud nevelni.Ne szüljön 15 évesen,amikor iskolázottság,és munka nélkül a szülei nyakán élősködik még ő is .A gyerek boldogság,sok anyagi ráforditás,szabadidő,rettentő sok aggodalom,még akkor is,ha felnő már,de nélkülük sok értelme nincs az életnek.
polizza
2019-09-24 at 22:15
És! A 15 éves europid nő meg még jobbára nem is elég fejlett ahhoz, hogy már gyereke legyen.
Ez olyan, minthogy a szülés után el kell telnie bizonyos időnek, aminél előbb az anya szervezetének regenerálódása érdekében nem javasolt újra teherbe esni.
szevasz_tavasz
2019-09-19 at 21:48
Lássuk, hogyan akarják megbüntetni a saját anyjukat, amiért ilyen fertelmes bűnt követtek el a Föld nevű bolygó ellen. Már mint, hogy világra hoztak ilyen fertelmes buta, kretén idiótákat.
bl
2019-09-19 at 21:41
Az volt, hogy valamelyik ballib eu-s képviselő azt mondta a minap, hogy a demográfia biztos az hülyeség, mert azt akarja netalán, hogy sok fehérgyerek szülessen aki végvári katonaként védené a kereszténységet? (Ebből is látszik, hogy nyugat megette a saját logikáját. Menthetetlen.)
zolatiguszti
2019-09-19 at 20:58
1 Nem teljes az elmélet: Hát amig ők élnek is szennyeznek! Nosza gyorsan a pisztolycsövet a szátokba!Járjatok jó példával elől!
2 Sztálin alatt a Gulágon nem voltak így elkeseredve, azok is haza akartak menni, meg élni.Ezek nem aggódnak csak trutymók bármit felvállalni.
Mekkelek
2019-09-19 at 21:48
Ezek nem hülyék. Ezeknek a globalista ügynököknek a feladata a társadalom züllesztése, feszültségek keltése: Utáljuk aki nem rollerrel jár, utáljuk aki húst eszik, utáljul aki gyereket szül stb.
Györgyi
2019-09-19 at 20:38
Ha így halad a nyugati társadalom identitás keresése néhány évtized múlva még szavazati joga sem lesz a nőknek, s burkába burkolózva
kiszolgáltatottan tengethetik életüket a nagy jogvédők.
A világot mindig a megszületett, alkotó emberek vitték előre, nem pedig azok az ártatlanok akiket nem engedtek világra jönni.
Mi lett volna, ha a fent említett hölgyek édesanyja sem szülte világra őket…. Most nem terjesztenének ÖKÖRSÉGEKET !!!!!!
Karácsony.sk
2019-09-19 at 20:10
Én csak azt sajnálom, hogy a képen látható két hölgyemény anyukája azon a bizonyos napon nem gondolkodott úgy, ahogy most ők!
Szlovákiából……,
Polgár
2019-09-19 at 18:38
Az ilyen ócskák ne is! Soha ne élhessék meg az anyaságot!
VV
2019-09-19 at 18:31
Jav. de nem fogtok!
VV
2019-09-19 at 18:28
Anarchista zöldikek, bizzatok csak jövötöket ezekre a bevandorlokra,
de fogtok nyugodtan elni es parnak között meghalni!!
Miki
2019-09-19 at 17:33
Ebbe az ideológiai zagyvaságba bele tartozik mint tag úgy Greta Thumberg, mint az extinction rebellion mozgalom, természetesen szintén angol, akik pontosan ugyanazt a jelvényt – karikában egy X – mint ez a két bolond pi… használ. De benne vannak a zöldek is, mint szétszórt párt a világban.
Károly
2019-09-19 at 17:24
Íme az emberiség jövőjének a gyilkosai!
Atosz
2019-09-19 at 17:04
Kent vola fel apatok a fal oldalara rohadek aberralt,kreten liberal-bolsevik genetikai hulladekok !!! Inkabb menjetek afrikaba ott tanitjatok meg a fekete fekakat hogy ne b@sszanak annyi purdet ha nem tudjak eltartani!!!
Miki
2019-09-19 at 16:46
Meg kell érteni az összefüggéseket. Miért is akarják, hogy Olaszórszágba és aztán Magyarórszágra is jöjjenek a migránsok? Mert rombolni kell a keresztény társadalmat, Olasországban természetesen az egyházat mindenképp. Hiszen ha nincs egyház, eltünik az egyenes elvekre épülö morál és lehet úgy élni, ahogy mindenki csak akar. Ne legyen házasság, meg ne legyen család védelem. Ez a céluk. Akkor lehet élni több férfival, több növel, keresztül kassul, ahogy csak a szexuális inger szeretné. Ha gyerek lesz belöle, el vele. Mert hát az akkor már kártékony nekik. Angliában azért születhetnek ilyen ideológiával élö emberek, mert az egyház és a keresztény moról, nulla. És azt gondolják, hogy minél jobban feltöltik a kontinenst más kultúrábol érkezettekkel, annál kevésbé szúr szemet az ördögi akciójuk.
polizza
2019-09-24 at 22:11
Én nem hiszem, hogy majd úgy lehetne élni, ahogy ki-ki akar.
Biztosan nem. Csak addig, míg a szétverés folyamata tart.
Utána majd meghozzák a szétverők az olyan törvényeket, amilyeneket ők tartanak jónak. És azt bizony kötelező lesz betartani. Mert aki nem, az bizony nagyon megbánja majd! De komolyan. Hisz mindenkiről mindent fognak tudni.
1984 még csak a jövőnk.
Janos Szabo
2019-09-19 at 16:24
A “vizesnyolcas”tehene mennyit szült ?
jobb-ágy
2019-09-19 at 15:18
A sok smink a puckos pofájukon mit szennyez? Az előállítása miből, és mennyi energia árán történik? Amikor lemossa a ványadt bőréről, és a sok szar lemegy a vízzel együtt a lefolyóba, hová is kerül a folyamat végén? Ja, leginkább a természetes vizeinkbe?
Ágnes
2019-09-19 at 16:43
Képtelen vagyok arra,hogy agresszívitás és durvaság nélkül reagáljak ezeknek a barmoknak a szavaira.
NAGYON-NAGYON ELKESEREDETT ÁLLAPOTBAN VAGYOK—MERT AMI MOST TÖRTÉNIK A VILÁGBAN AZ EGY ABSZURDUM,NEM NORMÁLIS ÉS FÉLEK HOGY EZ MÉG CSAK A KEZDETE A FÖLDÜNK PUSZTULÁSÁNAK—-NAGYON PESSZIMISTA VAGYOK —SAJNÁLOM
A GYEREKEIMET , A CSALÁDOMAT ÉS MINDEN NORMÁLISAN GONDOLKODÓ BARÁTOMAT MAGYARORSZÁGON ÉS BÁRHOL A FÖLDÜNKÖN !!!!!!!
csakafidesz
2019-09-19 at 14:17
Tényleg nem ártana a feketéket a második gyerek után sterilizálni, hiszen kettőnek is alig van mit ennie. Ne a mi kontónkra szüljenek 10-15 gyereket.
nem értem, ja, de
2019-09-19 at 13:16
Eddig a keresztény fehér férfi volt az ellenség, most már mellé csapták a keresztény fehér nőt is.
Gratulálok, nyertek egy-egy botmixert!
MacMondeau
2019-09-19 at 14:37
és ez nem rasszizmus???(költői kérdés)-a fehér nő ne szüljön még azt az egyet sem(az amúgyis olyan nyűgös és állatias-inkább forgassa pénzt,termeljen profitot)
-az afrikai meg szüljön 10-15-öt-az nem népszaporulat,az nem környezetrombolás???
nem értem, ja, de
2019-09-19 at 14:54
Dehogynem!
Valamelyik tudós brigád biztosan készített valami felmérést, hogy miért pont a fehérek a környezetszennyezőbbek.
Kik következnek ezután?
Amúgy gyanítom, hogy csak a 15 perc hírnév vonzza az ilyeneket. Fel sem fogja, mit művel: kiteszi a lúzer jelet a homlokára. Senki nem fogja tisztelni ezek után a kirekesztő magatartása miatt.
A nemszülök-sztrájk is mekkora egy baromság, mint a divatleszbiség. Amikor fontos pozíciót töltenének be, akkor meg szégyenkezni fognak a baromságaik miatt.
Ha nem futott volna ki az időm, vállalnék még 1-3 gyereket. Csakazértis. 🙂
Hesslerezredes
2019-09-19 at 15:43
Indiában van cca. 1,5 milliárd ember. Ezek 80%-a így-úgy vega. Van kb. 800 millió szent tehén. Felmérte már valaki, hogy ezek együtt mennyi metánt és kénhidrogént eregetnek a levegőbe???? Mert arról a nagybüdös vegák sosem beszélnek, hogy a sok ‘zőccség’ zabálás miatt mennyit is finganak????
zolatiguszti
2019-09-19 at 20:53
Mondtam én anno a nagy feminista meg családon belül erőszakos kampányban hogy addig ugrálnak a nők míg pofára esnek.Ment a nagy puffogás így-meg úgy , te többet érdemelsz, váljál el , meg az összes férfi így úgy.
Megjöttek a migrik, egy év múlva? “Juj hol vannak a férfiak? ” meg ” Igazi férfiak megvédenének!”.Tényleg ilyen idóta a nyugati nő hogy azt hitte a férfi az ellensége, és majd az állam meg a kitalált társadalom megoldja azt amit addig a férfi nyakába zúdított. Hát megoldja , eddig csak ráment az a házasság ahol szégyen volt ha dolgozik elmenni.Majd miután két műszaknyi melójuk lett, el kezdtek picsogni hogy milyen szar lett az élet.Lett később jó kis keresetük,hú megvan a megoldás, kell a fenének férj.Elvetetem magam csináltatok egy kölyköt és váláskor még ki is fosztom.Hülye balek megérdemli.
Erre most már ne is szüljön.És még mindíg nem esett le a tantusz nekik, hogy a következő az lesz hogy legyenek ők öngyilkosok….Mindent elvesztenek röpke 120-150 év alatt de az ész nem durran el 8 diplomval 21 nyelven, csak az élethez nincs annyi eszük mint a 4 elemis nagyanyámnak.
A mérhetetlen önzés az lett felkorbácsolva bennük.
Vízöntő
2019-09-19 at 13:05
Hát, ha ezek a hülye nők nem szaporodnak az nem zavar. Viszont a hülyeségük az apaság korlátozása is, erről hány férfit kérdeztek meg?
Ezek, és az őket háttérből mozgatók Európa és az európai nemzetek sírásói. Importálni kell őket Afrikába, Ázsiába, ott “térítsenek”!
nem értem, ja, de
2019-09-19 at 13:23
A férfiak nem az agyhalott libákat fogják választani. Ennyi.
Az ilyen nőnek mondott lények legyenek egymáséi, sőt, megkaphatják bónuszként a tesiből felmentett, csökött vállú nyamvadékokat is, akik nem tudják, hogy reggel fiúként vagy lányként vagy kisasztalként ébredtek.
csakafidesz
2019-09-19 at 14:32
Nem biztos, hogy kisasztal akar lenni. Lehet, hogy kerti szék, mert olyan kellemes, ha beléjük ül valaki.
zolatiguszti
2019-09-19 at 20:42
A gond az hogy szemlátomást a nőkre nem csak a reklámok hatnak jobban, hanem propaganda is. Ezek megfertőzik az értelmesét is.
15 évvel ezelőtt ezeket nem a híradóba be hanem a gumiszobából ki nem engedték…Most meg egyre több ilyen barom jár kel és mer dumálni anélkül hogy félne attól hogy hülyének nézik vagy kezelni fogják őket.
Hesslerezredes
2019-09-19 at 13:02
Szerintem, aki hallgat rájuk, az tegye: ez a természetes kiválasztódás – azok, akikben olyan gének vannak, hogy hajlamosítják őket arra, hogy ne szaporodjanak, azzal, hogy nem lesz gyerekük, hát kihullanak az emberiségből. Kapnak Darwin-díjat – posthumus. Maradnak, akik szeretnének gyereket, vállalnak is és így meg van oldva a társadalom újratermelődése. A selejtekért pedig nem kár, RIP!
Zita
2019-09-19 at 15:22
Így van, ezek a Tajgetosz-pozitív nőstények tényleg ne szüljenek.
klafa
2019-09-19 at 21:13
Bátorkodnám javallani szaporításukat, és a jó, öreg, vízhűtéses Maximkával írtani.
nilson
2019-09-19 at 12:39
Ez a Pepino es öngyilkossagot hirdtö baratnöjenek ajanlom,
maris vegyenek kötelet akasszak fel magukat es jarjanaj jo peldaval
elmeletük erdekeben.
Ezek nem masok, mint idiotak.
J bartalis
2019-09-20 at 08:05
Tamogatom a javaslatot, ezt kellene tennie a sotet bunkojanak!
Nacional komisar
2019-09-19 at 12:34
Rá akarják zúdítani európára a szegény afrikai és ázsiai embereket.
Fegyverbe ! Fegyverbe !
Andromeda
2019-09-19 at 12:32
Köszönöm a cikket. Már régóta világossá vált számomra, hogy a nemzetközi és magyarországi “libbal” valójában közleményben nácik. Ez nem túlzás. Ide tartozik, hogy Konrád Györgynek 2 vagy 3 feleségtöl 5 gyereke van…
Andromeda
2019-09-19 at 12:42
… kőkeményen nácik, kedves Google intelligens billentyűzet…
Kx
2019-09-19 at 12:28
Az európai, amerikai, kínai, orosz és muszlim országok lemondanak Afrika gyarmatosításáról, kizsákmányolásáról és HOPP máris megoldódott a legnagyobb probléma. Minden ország el tudná tartani magát és rohamosan növekvő népésségét, ha a gyarmarosító nagyhatalmak engednék nekik. Afrika ásványkincseit ne Európa és Kína lopja el magának, az amerikai fake civilszervezetek húzzanak el a kontinensről, a KGB- és muszlim bábkormányokat pedig azonnal el kell űzni. Nem olyan nehéz ez, csak akarni kell. Ha a Mindenható Isten azt mondta, hogy “szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a Földet, akkor valószínűleg ez egy pozitív dolog, csak az emberi aljasság, korrupció és birodalmi-, gyarmarosító szemlélet, ami a pozitív népességrobbanás útjában áll.
csakafidesz
2019-09-19 at 14:28
Stimm. Tegyük fel 100% magára hagyjuk Afrikát. Nézzük a lehetséges folytatást. Húsz éven belül teljesen összeomlik az egész infrastruktúra amit a fehér ember talál ki, készített el és szerelte fel Afrikában. Nem lesz villany, vele együtt hűtőgép, mosógép, és semmi amit konnektorba kell dugni. Nem fognak járni a vonatok, mert a bennszülöttek agyilag nem eléggé fejlettek ahhoz, hogy üzemeltetni tudják. Élelmiszer hiány lesz, mert a földet művelni lusták. Ez a Dél Afrikai Köztársaságban már bizonyított. Visszatérnek a régi életformák, elnéptelenednek a városok és újra emberhúst fognak enni ami a létszámukat hatásosan csökkent majd.
navisos
2019-09-19 at 18:55
Ugyan kérem. Mint egy Afrikában élő, fel kell világositani a külföldi pesszimistákat. Ugyanis mindenki tudja,hogy Afrikában élelmiszerhiány nem lehet, hiszen minden élelmiszer a Spar-ból jön
és ott minden kapható.
Hesslerezredes
2019-09-20 at 13:32
Basszus! amikor ezt – állítólag – isten parancsolta az embernek, akkor az egész bolygón élt kb 50 millió ember! Vagy még annyi sem. Volt hova szaporodni. De ma?!?
Gomboc7
2019-09-19 at 12:27
Van ennek magyar hangadója is, gumiszoba címen keressétek.
Anonym
2019-09-19 at 12:18
Több száz Afrikai szált partra az olasz kikötökben.Mind férfiak.Utánnuk jön a pereputy nemsokára ugyhogy felesleges gyermekeket szülni.Egy átlag szomáliai Svédországban 8 gyermeket nevel vagy 15-öt két feleségtöl. Mert itt Svédországban a kétnejüség nekik meg van engedve.Munek szülni.Majd szülnek ök.
emeszter
2019-09-19 at 12:22
Nem ilyen egyszerű.
Azt is belekalkulálták az örök jobbítók, hogy a fehér nők génjeivel javítani kell a túlszaporodott de iq-szegény állományt.
varga eszter
2019-09-19 at 15:15
Az is figyelemreméltó, hogy míg nálunk a család ellen agitálnak, addig a bevándorlóknak fontos a család, ide is hozzák maguk után hiszen a családegyesítés erre lehetőséget is ad nekik. Akkor, hogyan is van ez? Idehaza nem család, férfi nő házassága már nem “divat” gyerek ne szülessen?! Tényleg ezt akarják elérni, ránk kényszeríteni?!Szomorú jövő elé nézünk, attól tartok.
sanyi
2019-09-19 at 15:18
Pedig ha Afrikában maradnak, akkor 10-szer kevesebb szén-dioxidot és 100-szor kevesebb szemetet termelnek, mint Svédországban. A migráció megállítása az igazi klímavédelem.
zolatiguszti
2019-09-19 at 20:33
Ja csak ki fogja finanszírozni? Mert így gyorsan elapad a segíj’.
dillon
2019-09-19 at 12:10
bizony ez a mai libsi üzenet: lmbtq, abortusz, migránsok ezerrel, mindzet a klímadumával fűszerezve, hogy legyen hivatkozási alap.
túlnépesedés: hol? nem a “civilizált” világban, ott mindenhol csökkenés van. A harmadik világ miatt van robbanás és mégis a fehér ember álljon le. És még összesküvés gyáros aki azt mondja, hogy ez a konzervatív fehér ember kiírtására irányul..egészen mocskos, undorító, tetves dolog amit ezek a rohadt ballibsik akarnak.. a jó hír, hogy ők nem akarnak gyereket..
Andromeda
2019-09-19 at 12:34
Konrád Györgynek 2-3 feleségtöl 5 gyereke van!!!!!!!!
sanyi
2019-09-19 at 15:22
Pszichopatáknál ez tipikus. Sok partner, sok gyerek. A felnevelésüket viszont másokra hagyják, ezért nagy a veszteség is. A női pszichopaták néha csak kidobják a kukába a csecsemőjüket.
khm
2019-09-19 at 16:18
Tisztelt Androméda!
A konrád félék nem fehér rassz!
Amúgy ez a mozgalom fajgyűlölő,és még véletlenül sem látom,hogy a feka,arab,vagy indiai népeket KÖTELEZNÉK,HOGY NE SZÜLJENEK. Pedig ott aztán helyén lenne a mozgalmuk.
Zolika Lassu
2019-09-19 at 12:01
Csak pusztuljon a fejlett nyugat, hozzák a migránsokat 5-6 kölyökkel.
Az nem okoz gondot. Mi maradjunk a saját megoldásunknál.
gyurcsányiviktor
2019-09-19 at 12:34
You, white bitches ! No kids, no future ! Do you able to get this message anyways ?
What your mum says about your abnormal standpoint ? You was come to this world as a trash ! To be eliminated.
Ha valaki fordítást kér, kérem jelezze.
csakafidesz
2019-09-19 at 14:19
Köszönöm, én is tudok angolul, de ez egy magyar nyelvű oldal.
Karácsony.sk
2019-09-19 at 20:05
En kérek Szlovákikából!
Szlovákkiából…..
Vulévu
2019-09-20 at 13:38
You, white bitches ! No kids, no future ! Are you able to interpret this message somehow ?
What does your mum say on your abnormal standpoint ? You had come on this world as a trash ! So as to be eliminated!
albert heim
2019-09-20 at 07:30
Ne butáskodj !Ha nyugatot ” felzabálják ” onnét is fognak jönni Magyarországra.Az iszlám nem munkára, becsületes kereskedelemre épül ,hanem elvenni a nem muszlimét.Amikor nincs mit elvenni ,mert mindenki muszlimmá válik ,na akkor köszönt be az újabb középkor !Lásd a Tigris Eufrátesz ókori csodáit mind elpusztította az iszlám. Virágzó kultúrák buktak el .Asszír Birodalom Egyiptom Róma és a perzsák is .Irán zoarisztikus vallású volt, Afganisztán buddhista, Pakisztán hindu .Ma ezek visszazuhantak a középkorba ,nyilvános kivégzések vannak olyanért is, ha valaki bírálja az iszlámot vagy pusztán ha nem muszlim vallású !