Pesti Srácok

Végre sokan hallgatták Vonát egy lakossági fórumon, de aztán kiderült, miért (VIDEÓ)

Végre sokan hallgatták Vonát egy lakossági fórumon, de aztán kiderült, miért (VIDEÓ)

Sokat küzd a múltjával Vona Gábor ebben a kampányban, hiszen nemcsak a politikai ellenfeleivel áll szemben, hanem azokkal az egykori párttagokkal és szimpatizánsokkal is, akik szerint eladta a Jobbik lelkét, és elárulta a nemzeti radikális célokat. Már éppen megtanulta volna kezelni ezt a roppant kényelmetlen felállást, amikor a választások előtti utolsó napon, Jászberényben belefutott az eddigi legkínosabb fiaskójába. Úgy állt ki a bírálói elé beszédet mondani, hogy fogalma sem volt, kikkel áll szemben.

Amikor megszólalt a müezzin szokásos hangja, Vona már magabiztosan nyugtatta a hallgatóságát, hogy mindenütt ez van, majd szépen elhallgat, és akkor nyugodtan meg lehet tartani a lakossági fórumot. Éppen belelendült volna, és elkezdett gúnyolódni a müezzin énekét bejátszókon, amikor előkerült a tömegben egy-két Vona-ellenes transzparens. Aztán még néhány. És kiderült, hogy a tömeg, amelynek éppen szónokolt a pártelnök nagyobbrészt a bírálóiból áll. A transzparensek mellé dudaszó is felharsant az egyre kínosabb jelenetben, Vona pedig a programjuk elővezetése helyett magyarázkodni kezdett, és egyre kétségbeesettebben bizonygatta a profizmusát. Valószínűleg nem sokan hittek neki.

Ha nem nyílik meg a videó, a Vadhajtások

Facebook-oldalán megtekinthető, itt.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.