Pesti Srácok

Venezuelai válság – Maduro különleges katonai egységet hoz létre az áram- és vízellátás védelmére

Venezuelai válság – Maduro különleges katonai egységet hoz létre az áram- és vízellátás védelmére

Venezuela áram- és vízszolgáltató rendszerének védelmére különleges katonai egység létrehozását jelentette be pénteken Nicolás Maduro elnök, aki ismételten Washingtont, az ellenzéket és a szerinte dollárral pénzelt terrorista elemeket tette felelőssé a március 7-én az egész országot sötétbe borító áramkimaradásért.

A latin-amerikai országban rendszeresek az áramszünetek, de ez a mostani lényegesen kiterjedtebb volt, áram nélkül maradt Venezuela nagy része, mivel meghibásodott a világ legnagyobb vízerőművei közé tartozó Guri-gát. Bár a hatóságok már bejelentették, hogy helyreállt a szolgáltatás, az ország több pontján még mindig megoldatlan a helyzet. Nicolás Maduro elnök úgy döntött, hogy különleges katonai egységet hoz létre az állam alapvető stratégiai szolgáltatásainak, elsősorban az áram- és vízellátást szolgáló infrastrukturális hálózat zavartalan működésének a szavatolására. Az államfő utasítására a hétvégén katonai műveleteket is folytatnak ennek érdekében. Maduro szándékos külső beavatkozásnak tulajdonította a múltkori áramkimaradást, amellyel szerinte az ország jelenlegi politikai rendszerét akarják megdönteni. Elsősorban az Egyesült Államokat vádolta meg azzal, hogy John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó irányításával kibertámadást hajtott végre Venezuela legnagyobb vízerőműve ellen.

Maduro pénteken a szervezett néphatalomhoz is felhívással fordult, hogy az emberek alakítsanak területvédelmi békeőrjáratokat az olyan terrortámadásokkal szemben, amelyek elkövetőit a fasiszta jobboldal dollárral pénzeli. Ugyancsak bűnösnek nevezte a venezuelai ellenzéket, amely szerinte erőszakos cselekményekre akarja felhasználni az áramkimaradásokat. Ezzel szemben a magát Venezuela ideiglenes elnökének nevező, ellenzéki Juan Guaidó felhívta a figyelmet arra, hogy az egész országot sújtó múltkori áramszünet oka a kormány hanyagsága és korruptsága. A latin-amerikai ország ellenzéki többségű, de hatalmától megfosztott parlamentje Guaidó kérésére éppen az áramkimaradások miatt hirdetett szükségállapotot. A nemzetgyűlés ugyanakkor nem rendelkezik a szükséges jogkörrel ahhoz, hogy érvényesítse a szükségállapotot addig, amíg a hivatalban lévő elnök, Nicolás Maduro a helyén van. Bár Guaidót az Egyesült Államokkal az élen ötven – közöttük számos európai – ország ismerte el ideiglenes elnöknek, az országban jelentős hatalmi tényezőt formáló hadsereg hivatalosan továbbra is Maduro mellett áll.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ariana Cubillos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?