
Guy Verhofstadt szerint a „birodalmak korában” élünk, ahol világszinten még Németország is kicsi. Az Európai Unió és az európai kontinens együtt lehet képes lehet arra, hogy felvegye a versenyt Kínával, az USA-val, Indiával és a Krím 2014-es elfoglalása óta birodalommá válni akaró Oroszországgal. „Vissza kell szereznünk az európai szuverenitást” – jelentette ki a belga EP-képviselő Budapesten.
Az ALDE korábbi frakcióvezetője, Belgium volt miniszterelnöke volt a Momentum pénteki budapesti konferenciájának sztárvendége, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy vissza kell szerezni az európai szuverenitást, majd arra reagált, hogy Orbán Viktor múlt héten Hitler birodalomépítő törekvéséhez hasonlította az Európai Uniót. Verhofstadt szerint ez volt az egyik legbotrányosabb hasonlat, amit valaha hallott, az európai projekt lényege pont az, hogy békét teremtsen a kontinensen sok évszázad vérontása után – írja a Telex. A lap beszámolójából kiderül, hogy Verhofstadt arról is beszélt, hogy azok az államok sosem jártak jól, amelyek az EU perifériájára szorultak: recesszió, infláció követi az EU-tól való távolodást. Megtanulták ezt a britek is Verhofstadt szerint, akik „a népszavazás óta rájöttek, hogy hülyék voltak”. Magyarországnak is az EU-ban kell maradnia, legalább a jelentős részben befagyasztott uniós támogatások egy részét fel kellene szabadítani, amit a polgároknak, civileknek és Budapestnek kellene adni, hogy megmutassák, „nem Európa a probléma, hanem Orbán” – fogalmazott.
A közös hadseregről beszélő magyar miniszterelnökhöz hasonlóan szerinte saját védelmi közösségre lenne szükség. Az uniós országok nem hatékonyan költik el az erre fordított pénzeket, „ez most a legnagyobb pazarlás”, mert még a kisebb költségvetéshez képest is arányosan kevesebbre képesek, mint például az Egyesült Államok.
Donáth szerint a visegrádi négyek olyanok, mintha már csak hárman lennének
Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője azt mondta a konferencián, Magyarországnak vissza kell szereznie a rendszerváltáskor megszerzett diplomáciai befolyását, és
valóban szuverén országként a saját elképzeléseinket is az asztalra kell tennünk, amikor az EU-t megreformáljuk
Hozzátette: nagyobb integrációra van szükség olyan területeken, mint a külpolitika és hadsereg, az energiabiztonság, a zöld átállás, az európai jólét biztosítása, valamint az oktatás és az egészségügy európai szintű finanszírozása. Arról is beszélt, hogy nemzeti önállóságot vár ugyanakkor a nemzetállamok kultúrája és életmódja tekintetében. Ami nem érinti közvetlenül az európaiak jólétét, ott teret kell hagyni a tagállamoknak. „Attól Európa Európa, hogy sokszínű, soknyelvű, soknemzetiségű. Hogy hagyományait, történelmét, kultúráját tekintve heterogén szövetség. Ezért
Európának tiszteletben kell tartania, sőt erősítenie kell a nemzetállamok önállóságát kultúrájuk és életmódjuk alakításában
– fogalmazott a Momentum EP-képviselője. Szavai szerint nem kell mindent kritikátlanul elfogadnunk Nyugatról, és túlzott német függésben vagyunk, ami elhibázott lépés volt: „nem azt mondom, hogy ne ápoljuk szoros kapcsolatot” a német gazdasággal, de a berlini kormány rengeteg hibát követett el, ezért többfelé nyitottnak kell maradni. Szerinte a visegrádi négyek olyanok, mintha csak hárman lennének Magyarország nélkül, már a lengyel szövetségesek sem tartanak ki, pedig mi sem lenne fontosabb a hasonló érdekű régiós országok együttműködésénél.
Amarna
2023-05-20 at 12:34
PERSZE te MOCSOK
HOGY LEGYEN KIT SZIVATNI..
UGYE ??
te legalja gazember
Rózsa
2023-05-20 at 08:58
Magyarország azért kell az EU-nak, hogy legyen kit szidni, cseszegetni, mert nem éreznék jól magukat, ha valamelyik országot nem kezelhetnék alárendeltnek. Ebbe nagyon is besegítenek a saját hazaárulóink, akik mindenáron hatalomra akarnának jutni, a fizetésükön kívül az USA pénzén is nem a magyarok érdekeit képviselik Brüsszelben. Ez egy szégyenletes társaság. Persze a német és a nyugat európai kommunisták, akik náci módszereket alkalmaznak, nem éreznék jól magukat, és mindenképpen a magyarok lennének minden rossz döntésük oka, akár EU tagok maradunk, akár kilépnénk. Ebbe a gittegyletbe nem kellett volna belépni.
Karácsony.sk
2023-05-20 at 06:13
Barom…..!
Szlovákiából…..
Feketemacska
2023-05-20 at 01:41
Kétségtelen tény, hogy a háborút akarók és hátsójukat-nyaldosóik ráébredtek arra, hogy a föld lakosainak többsége nem hajlandó katonáskodni az ő háborúikban,mert besokalltak, megcsömörlöttek a módszerüktől. Ha felfegyvereznék az embereket, akkor azok inkább a zsarnokaikat és pofátlan rabszolga tartóikat nyírnák ki. Ettől teli a gatyájuk, ezért próbálkoznak porhintéssel időt nyerni, hogy összeszedhessék magukat. Attól “megy a hasuk”,hogy a végén nekik kell majd fegyverrel harcolniuk a gazdáik igényei szerint, vagy éppen saját önvédelmüket kellene megoldaniuk, amihez persze gyávák és tehetségtelenek ! A testük elvesztése rettegésük oka. Odaát semmit nem ér se a lelketlenségük, se a harácsolt vagyonuk.A vesztüket érzik, ezért próbálkoznak a végsőkig mindennel, de hiába ! Lejárt az idejük és ezt ők nagyon jól tudják !
Alcapi
2023-05-20 at 00:01
Hogy legyen kit folyamatosan rugdosni? Sorvadjon el a szíved te mocskos, rothadt lelkű, pedofil, korrupt gazember! Remélem már nem sokáig fogod élvezni a vagyonodat!
halacska
2023-05-19 at 23:24
Mert így lesz neki kenyere…
Királytigris
2023-05-19 at 21:56
Kedves Fogtündér!
Az EU-t egy USA csicskává züllesztettétek.
Lenne megoldás: Az összes sorosi sameszt, veled az élen, azonnal elzavarni az EU környékéről, és Szaros Gyurkáék befolyását azonnal megszüntetni!
Ha ez nem történik meg, az EU csak csicska marad.
Sanyáta
2023-05-19 at 21:26
Karácsony Gergelynek a lóvét,kecskére a káposztát…ez a fog reklám egy idióta.
DörrögZuldán
2023-05-19 at 20:58
Kezdjük a nagy együttműködést azzal, hogy átutalja a számlámra a felügyelőbizottsági, stb. (semmiképpen nem korrupciós jellegű) bevételeit.
Atosz
2023-05-19 at 20:09
Hogy szakadt volna a feje a kurrva èdes annyjàba ennek a rohadek fogtūndèr verhofstartnak !!!!
Unconstraied_Analytics
2023-05-19 at 19:49
Késő. Az EU már megszünt.
Ez már az Eurábiai Szovjetunió.
angelblind652
2023-05-19 at 19:39
Érdekes dolgokat hallok! Mostantól már mindenki szuverén Európát akar? Persze ezt NEM HISZI MÁR EL NEKIK SENKI!! Csak a széljárás változott, most keletről fúj nyugatra és dr. Orbán Viktor fújja. Jó lesz vigyázni azoknak, akik időben nem térnek át a “vezetés” tekintetében a jobb oldalra. Egy dolgot felejtenek el mindig, hogy ISTEN VELÜNK VAN. Ő PEDIG MINDENT ÉS MINDENKIT LÁT!
Ungarn über alles !
2023-05-19 at 19:13
nna ez a gereblye-fogú állat is úgy járt mint az a macska, ami leesett a fáról és az ütődéstől elkezdett ugatni
csakafidesz
2023-05-19 at 19:04
Köszi a tanácsot, de mi inkább szabadok akarunk lenni, semmint az Európai Unió tagjai.
Ghandi
2023-05-19 at 18:58
Menjen helyettünk Ukrajna az EU-ba! Zsarolják Zelenszkijt, de csak miután adtak neki nukleáris fegyvereket! HUXIT!
Tudományos libsizmus
2023-05-19 at 18:28
Puncius Pinatus:
Egyetértés.
Gömbi
2023-05-19 at 18:21
Megy a választók megtévesztése ezerrel,
Dodo
2023-05-19 at 18:13
Az EU. a III. rosszul sikerült Német birodalom. Amerikának sem tetszett eleinte. Azután rájöttek, hogy alapítványi pénzen keresztül megvásárolható a “többség” Ezt a rohadék fogtündért is megvásárolták, úgy tudom évi (?) 60000 €-val. Aztán már tetszett Amerikának az Unió
Annyi probléma van, hogy a magyar kormánypártot EGYEDÜL nem tudták megvásárolni az unióban. Nos, a magyarok oldják meg ezt a problémát, mert nem kapnak szerződés szerinti pénzt. Ami azt jelenti, hogy az is korrupciós pénz. Ha gazsulál a magyar, akkor kapja, ha nem gazsulál akkor nem kapja. Ezért nem szavaztam meg az Unióba való belépést. Most meg már késő kilépni. A “vámunió” alapján fogadjuk a világ unióba exportálni ( azaz itt gyárt az unió területén vámmentesen) akaró vállalatait. Így fejlesszük a magyar gazdaságot. Ezek meg menjenek …..
PG
2023-05-19 at 17:56
Azt eddig is tudtuk, hogy ez a Werhofstadt egy idióta. Persze azok is akik meghívták. Összevissza beszél. Mit akar ő Európa önálláságáról, amikor tövig benyalnak Joe Bidennek, meg Sorosnak? Inkább csak a csicskás szerepére ácsingózhatnak. Ugyanis éppen most teszik tönkre az európai gazdaságot, ezekkel a hülye szankciós csomagokkal. Különben Nagybritannia nem szegényedett el az EU nélkül sem, bár az EU-ból ellenségesen állnak hozzájuk. (De érdekes, hogy onnan nem akarnak az EU-ba disszidálni.) Európa csak akkor lehetne erős, ha olyan vezetője lenne, mint Orbán Voktor.
Matu
2023-05-19 at 17:42
No persze ezt úgy értette, hogy Magyarországnak ballib vezetésű kormánnyal kell az EU-ban maradnia. Mit sem számít, hogy a választók nem ezt akarják. Nemzeti kormányt akarnak és szabad országot, nem egy birodalom alávetettjeként élni.
Annonim
2023-05-19 at 17:40
Ti akarjatok visszaszerezni a szuverenitást? Miközben már minden tagallamot megfosztottatok tőle,mámorittasan csak a szankciokra koncetráltok, nem vegzitek el dolgaitokat az alapszerződésnek megfelelően.Ti akartok szuverén Európát? Miközben mindenkit igyekeztek megfosztani tőle. Ti miért vagytok EU ? Azért,hogy eleget tegyetek az Usának , tömjétek Ukrajnát pénzzel,majd visszaisztódik.
Puncius Pinatus
2023-05-19 at 17:35
Fosnak!
Ha csak egy tagállam is jelzi kilépési szándékát, követi a többi, akiket eddig lenéztek, megalázni igyekeztek, hazugságaikkal becsapták, a jogosan járó forrásokat megvonták.
Ebből a szarcsimbókból nem a magyarság iránt érzett szimpátia árad, félelem a jövőtől amit nem fognak elkerülni!!!
A felvetés nem véletlen. A realitás alapján gondolkodnak, amiben helyet kap a kilépés valós lehetősége.
Rájöhettek, messzire mentek az aljasságaikkal, amiből a magyarságnak elege lett.
Nem csak a magyar ballibsi hazaárulóktól tájékozódnak, kapnak ők hiteles információt is.
Orientál
2023-05-19 at 17:30
Verhofstadt hazudsz mert éppen a hozzád hasonló mszp-s szdsz-es Medgyessydék Gyurcsányodék Bajnaidék akkor és akkorra lopták szét államcsődbe hazánkat amikor kiteljesedett az európai uniós tagságunk. 2006-os év előtt alatt és után is szétlopták hazánkat és ezek a balliberális Demszkyák az szdsz-es és mszp-s elvtársaid akkor loptak 167 milliárd forintot az eu-s pénzekből is.
2 ÉNAKI
2023-05-19 at 17:29
Guy,aki emberek között van,munkálkodik,annak a szàjára mindenképp vigyázni kell. Felelni kijelentéseiért.Mi a probléma? Semmi képp Orbán hanem ti Európai Unió. Akik cserben hagytátok a tagországokat. Amerika parancsára az Ukránok seggét nyaljátok. Korruptak vagytok mindannyian.A tagállamok pénzét nem fizetitek ki,de egy nem úniós országot segélyekkel tömködtök a lökött parancsára. Felhábirító beszéd,de a legfelháborítóbb az,hogy a Nyomentum,a magyarok ellenségét hívta meg. Választásnál nem felejtünk.
bressa
2023-05-19 at 17:28
Az ilyen szutyoknak be se kellett volna kerülnie! Az EU pedig bemutatkozott. Ha már úgysem akarja a nekünk járó pénzt kifizetni, bármilyen szerződést megszeg, amit csak akar, be kellene inteni neki!
Kalapos
2023-05-19 at 17:26
Nocsak!
Elindult a kampány liberáliséknál?
khm
2023-05-19 at 17:24
Hogy megyünk,vagy maradunk,nem az ilyen köcsögöknek a dolga.
Katona László
2023-05-19 at 17:23
Kellünk nekik bokszzsákként.
Tudományos libsizmus
2023-05-19 at 17:21
„Vissza kell szereznünk az európai szuverenitást”
Ilyet szól az USA egyik vezető seggnyalója. Kurva nagy.
átlagpolgár
2023-05-19 at 17:18
Nahát, nahát, hogy miket hallunk……. Kellünk a birodalomba?
Pénzt is kapnánk….. szimte hihetetlen……
Ne mondják meg, hogy hogyan vegyünk levegőt!
Jutka
2023-05-19 at 17:15
Rózsa Zoltan 05.19.17.02. Lehet megfogadná az ajánlatodat.
Ezek szerint
2023-05-19 at 17:13
Mikor azt mondjátok Verhofstadt, nem tudom ki az, de ha Fogtündért írtok, netán fotót is adatok hozzá, akkor rögtön képben vagyok.
Pedig igazságtalan így nevezni őt, viszont roppant informatív.
Ezek szerint már nem sok maradt, akit névszerint ismerek Leyen, Jurova, Freund, Kalili, aztán kifújt.
Ezért is kár a Fogtündérért.
Vica
2023-05-19 at 17:13
Amikor ezek lufikat puffogtatnak, az az érzésem, hogy súlyos értelmi fogyatékosok álmodoznak, és derekukkal ingáznak előre, meg hátra. Minden esetre megerősítik, hogy céljuk a EU-Egyesült Államok megteremtése. Ahol, csak a gengszterek lesznek gazdagok! Az EU-ban csak a kollaboránsok maradhatnak, a többiek léte kétséges;- muszlimok áldozatai, vagy esetleg a szerencsések elmenekülnek. Donáth sem hiszi el amit mond! ALJAS HAZUG= MERT LÁTNI EU – NEM TARTJA TISZTELETBEN , NEM ERŐSÍTI A NEMZETÁLLAMOKAT SEMMILYEN SZINTEN!!!
EZEK, ÚGY LEAMORTIZÁLNÁK A GAZDASÁGOT, HOGY MINDENKI MENEKÜLNE AZ ÉHENHALÁS ELŐL! EBBŐL IS LÁTNI, H. NEM ÉRTENEK SEMMIHEZ, DE TÉNYLEG SEMMIHEZ, AMI EGY ORSZÁG VEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES!
Szemkilövető felesége járja az országot és hazudozik! A vidék nem látja át az ellentmondásokat. A bolsi banda mindent el akar adni;- nem másért, mint megfizetni a szavazatokat, lakásokat bérelni; FIGYELNI KELL RÁJUK, A SUMÁKOLÁSUKRA!
(nagyon rossz előérzetem van)
Kántás György
2023-05-19 at 17:03
3 szor olvastam el eme írást de valahogy nem jön le semmi, ha bele gondolok, miért is volna jó nekem ha Ők vinnék a “bulit”…..
Rózsa Zoltán
2023-05-19 at 17:02
újabb Nomentum zombigyűlés…
PaDöDö aláfestéssel megy az óóóóóegygéééé, a HATALOM A NÉÉÉÉPÉÉÉÉÉ ajvékolás.
Magyarországon minden szar, bezzeg a nyugat, bezzeg Románia, a magyar hülye, gomba, szar és különben is orbánmongyonle!
GAY Verhofstadt meg inkább keresse fel Bite Zsoltot és furulyázzon el egy belga nótát a buzi pedofil cerkáján – az való neki.
János
2023-05-19 at 17:02
Cuki
2023-05-19 at 16:52
Ez nem kérdés(es)❗❗❗
bitszelet
2023-05-19 at 16:56
ami nem érinti közvetlenül az európaiak jólétét ott teret hagyna milyen jó ember ez.
se külügy se hadügy.. mondja el valaki ennek a korrupt belga nácinak hogy mi ezt egyszer már megpróbáltuk nem kérünk belőle többet.
Cuki
2023-05-19 at 16:52
mi tudjuk, hogy a baj veled és a bandáddal van, te belga kecske és nem velünk!
Európát ti tettétek tönkre!
a kérdés, hogy csak ennyire hülyék vagytok vagy gazemberek is