Harmadik alkalommal vádolnak meg tisztességes embereket a veszprémi baloldali politikusok. Először egy olyan vállalkozót rágalmaztak igaztalanul, aki nagyon sokat tesz Veszprémért és támogatja a helyi kultúrát, aztán egy újságírót próbáltak negatív színben feltüntetni és megfenyegetni, most pedig rajtam keresztül egy becsületes építési vállalkozót vádoltak meg korrupcióval – mondta még szerdai sajtótájékoztatóján Némedi Lajos, Veszprém város fideszes alpolgármestere.
Elutasítjuk Kész Zoltán, Katanics Sándor és Hartmann Ferenc vádaskodását, felszólítom őket, hogy kérjenek bocsánatot az érintettektől és rágalmak helyett inkább Veszprémért dolgozzanak – fogalmazott Némedi.
A helyi ellenzék, köztük Kész Zoltán, illetve Katanics Sándor DK-s és Hartmann Ferenc MSZP-s képviselő lassan több mint egy éve rágódik az alpolgármester házfelújításán. Több ízben gyanúsították közpénzek eltüntetésével, eleinte azt állítva, hogy az Intézményi Szolgáltató Szervezetnél eltűnt 40 millió forintból épített magának házat. Aztán kiderült, hogy Némedi nem épített házat, mindössze felújította a régi vidéki házukat, azt is hitelből, és a munkálatok minden mozzanatát számlákkal tudja igazolni. Az ISZSZ-nél pedig nem tűnt el egyetlen millió forint sem, hiszen ebben az esetben nem is tudták volna lezárni a költségvetési évet.
Ennek ellenére a gumicsontot nem akarják elengedni. Már egy egyik országos ellenzéki magazin is terjedelmes cikket közölt a Némedi-ügyről, amiről persze továbbra sem derül ki semmilyen konkrétum, csak annyi, hogy valaki, vagy valakik közérdekű bejelentést tettek közpénzek eltűnéséről, soha meg nem történt, de papíron kifizetett próbatakarításokról. Kész Zoltán “független” országgyűlési képviselő még „nyomozati iratokat” is lengetett, mondván, azok igazolják, hogy az alpolgármestert igenis bűncselekménnyel hozták összefüggésbe.
A legfrissebb vádak szerint Némedi Lajos javasolta azt a veszprémi közgyűlés bizottságának, hogy tekintsenek el egy építőipari cég több millió forint kötbérfizetési kötelezettségétől. Kikutatták, hogy a vállalkozás, amely a vállalt határidőre nem alakította ki a várossal kötött szerződésben szereplő köztereket, azonos azzal a céggel, amelyik az alpolgármester házfelújításán dolgozott.
Sokadszor is elmondom, nincs Némedi-ügy. Engem a mai napig nem keresett meg egyetlen egy hatóság sem ilyen ügyben. Abban semmilyen összeférhetetlenséget nem látok, hogy egy helyi építőipari cég, amelyikkel magánemberként dolgoztattam, a városnak is dolgozzon, hiszen ennyiből nem mehetnék be a helyi boltba, vagy pékségbe sem. Ennyiből arra is mondhatnák, azért megyek oda, hogy nekem olcsóbban adják a sót, vagy kenyeret
– reagált Némedi Lajos.
Porga Gyula polgármester Katanics Sándornak címzett levelét is bemutatta, amely egyértelműen cáfolja az ellenzék vádjait. A levél szerint a vállalkozó önhibáján kívül nem tudta teljesíteni határidőre a kivitelezést, mert a vele kötött megállapodás után változott a rendezési terv, közben beállt a téli időjárás is, mindezek tükrében a határidőt meghosszabbították. A Tulajdonosi Bizottság pedig egyhangúan döntött a szerződés tartalmának módosításáról.
Az állítólagos Némedi-ügy egyébként lassan mindennapos témája a helyi ellenzéknek, ha nem Katanics vagy Hartmann Ferenc tart sajtótájékoztatót, akkor Kész Zoltán álfüggetlen országgyűlési képviselő blogol, vagy irogat Facebook-posztokat, hogy napirenden tartsa a témát. Információink szerint a veszprémi önkormányzat által intézményeit érintő szolgáltatások összehangolására létrehozott Intézményi Szolgáltató Szervezet két korábbi dolgozója tett közérdekű bejelentést a rendőrségen, egyikük korábban a Fidesz önkormányzati képviselője volt, de miután személye vállalhatatlan lett, nem kapott szerepet. A baloldal által sokszor hivatkozott, birtokukban lévő állítólagos „nyomozati anyag” pedig nem más, mint a két bejelentő vallomása, amit a politikusok maguktól a bejelentőktől kaptak meg, a rendőrség ugyanis sem nyomozati dokumentumokat, sem vallomásokat nem ad ki, csakis az érintetteknek, okmánybélyeg ellenében, dokumentálva. Veszprém városát és az ISZSZ-t érintően közpénz eltűnése kapcsán a mai napig nem történt gyanúsítás, sem Veszprém sem más megye rendőr-főkapitányságán.
Némedi Lajos alpolgármester sajtótájékoztatóján azt mondta az ellenzék módszeréről, „éhes disznó makkal álmodik”, ő pedig még nem döntötte el, hogy a személyét ért rágalmak miatt milyen jogi lépéseket tesz.
Fotók: vehir.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS