Az ügyészség indítványára letartóztatta a Vizoviczki László és társai korrupciós ügyében vádlottként szereplő korábbi főrendőrt, Gulyás Imrét a bíróság – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, egykori kollégájának, a szintén a vesztegetési ügyben vádlott H. Lajosnak pénzt fizetett volna azért, hogy helyette is vállalja magára a terhükre rótt bűncselekményt. Emellett felmerült az is, hogy az eddig szabadlábon védekező Gulyás Imre családostul Kínába akar szökni.
Az ügyészség indítványára kedden letartóztatta a Fővárosi Törvényszék a Vizoviczki László vesztegetési ügyében vádlottként szereplő egyik volt főrendőrt – derült ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdai közleményétől. Úgy tudjuk, Gulyás Imréről, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály volt vezetőjéről van szó, aki a felmerült adatok szerint pénzt ajánlott fel vádlott-társának, H. Lajosnak, aki korábban az NNI Speciális Bűnözői Csoportok Elleni Osztályát vezette, hogy vállalja magára a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését azért, hogy ezáltal ő mentesüljön a büntetőjogi felelősségre vonás alól.
A gyanú szerint Kínába készült
Emellett a volt rendőr alezredes a bejelentett lakcíméről több mint kilenc hónapja elköltözött, amit a büntetőeljárási törvény kötelező rendelkezése ellenére nem jelentett be a bíróságnak, azonban ez idő alatt az ingatlanjait folyamatosan értékesítette – írta az ügyészség, hozzátéve, hogy a bíróság a 2020. június 16-án tartott tárgyaláson az írásban benyújtott ügyészi indítvánnyal egyezően megállapította, hogy mindezek alapján Gulyás Imre esetében megalapozottan tartani lehet attól, hogy megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást megnehezítené, meghiúsítaná és újabb hasonló bűncselekményt követne el, ezért letartóztatását az ügydöntő határozat kihirdetéséig elrendelte. Úgy tudjuk, Gulyás Imre Kínába akart szökni a felmerült adatok szerint, méghozzá családostul. Információink szerint ez azért sem lepte meg a hatóságokat, mert arról már korábban is tudtak, hogy Gulyás jó viszonyt ápol kínai üzleti körökkel. A bíróság döntése nem jogerős.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS