Kísértet járja be Európát, a Szovjet Tudományos Akadémia kísértete
2020-ra el(vissza)jutottunk oda, hogy egy olyan, elvileg ideológiamentes szakterületnek, mint az archeológia, is bizonyítani kell, hogy nem burzsoá tudomány. Az archeológia művelői, hogy megfeleljenek ezen elvárásnak, és ezen elvárásnak megfelelve pályázati pénzekhez juthassanak Európában, elővették Marx asztal- és szerzőtársának, Engelsnek A család, a magántulajdon és az állam eredete című munkáját, mert az abban szereplő bődületes marhaságok ma éppen úgy kötelező érvényűek, mint Liszenko uralgása idején.
Történt, hogy az észt sajtó büszkén számolt be róla, hogy egy nemzetközi, archeológusokból álló csapat részeként a Tartui Egyetem munkatársa is részt vesz egy kutatásban, a prehisztorikus Európa egyenlőtlenségeinek tanulmányozása céljából. A három országból verbuvált csapatnak az European Research Council 2 millió eurót ítélt meg támogatásként – ezzel is jelezve, hogy járvány idején sincsenek fontosabb problémáink, mint a kitaláltak. Az estonianworld.com cikkének második fele azért elárulja, hogy nem Engels vonalán indulnak el, hanem temetkezési szokásokat, DNS-eket, tárgyi- és anyagmaradványokat készülnek vizsgálni és rendszerezni, vagyis a dialektikus materializmus kötelező kűrjei csak azért kerültek elő, hogy az Európai Unió is támogatásra méltónak találja a pályázatukat.
Azaz, az European Research Council támogatási rendje a Szovjet Tudományos Akadémia liszenkoi-elveken nyugvó eljárásán alapul. (Hogy a komcsik is értsék: A SZTA az alépítmény, a ERC a felépítmény.) A kutatási tervezetet vagy megfelelő elvtársak adják be, akik a múltban már bizonyították, hogy ideológiailag megfelelően képzettek, vagy a pályázatban elhelyezik a megfelelő oldalakon a megfelelő vörös farkakat, mely szerint a kutatás megfelel Marx és Lenin elvtársak út- és iránymutatásainak. Ezért kell az európai őstörténetben is az egyenlőtlenségeket, a férfielnyomást, esetleg a rasszizmust és a társadalmi kirekesztést vizsgálni. Mit lehet tenni, erre gerjednek Brüsszelben, elvégre kit érdekel Samu Vértesszőlősről, ha nem verte az asszonyt és nem zsákmányolt ki valakit két tűzrakás között.
Engelsnek A család, a magántulajdon és az állam eredete című munkája pedig kitűnő alapanyag azoknak, akik nem igazán akarnak elmerülni a tudományos marxizmus hiedelemvilágában, de szeretnének a szakmájukban dolgozni az egyre inkább szovjetizálódó Európában. Engels ugyanis klasszikus társadalomtudósként járt el e műve megalkotása során is, tehát grafomániája kiélésekor – ahogy a többi írásában – a tényeket és az eddig felhalmozott tudást abszolút mértékben negligálva nekiállt spekulálni a régmúltról, hogy azt is beleszuszakolja valahogyan a szocializmus dialektikájába. A vonatkozó fogalmazásnak tehát nincs semmi értelme, de tele Ctrl+v–Ctrl+v-vel megfogható vörös farokkal, ami uniós támogatásra váltható. Bravúros példa következik.
Marx a férfi–nő viszonyt, mint (természetes és egyben) közvetlenül társadalmi viszonyt, reális létezésmódot fogta fel; „szemlélhető tény”-nek egyáltalában nem a nembeli lény nemi aktusát, hanem a reális közösségformát tartotta. Harcban a nőközösségnek a kapitalizmusra jellemző alantas (gemein) gondolatával, ugyanakkor túljutva már a hegeli fogalmakon, a fiatal Marx „antropológiai” fejtegetése a történelmi materializmus – empirikus kutatásra alkalmas – családfogalmát alapozza meg
– írja Tőkei Ferenc Engels munkájáról, és e rövid bekezdés elolvasása után is nyilvánvalóvá válhat a dolgozó számára, hogy a vonatkozó írásműnek az égadta világon nincs semmi értelme, csak szaktudományos szöveg látszatát keltve tépegeti a dadaista marxizmus tulipánjának szirmait.
Liszenko a Szovjet Tudományos Akadémia első elnöke volt, ő határozta meg, mi számít burzsoá tudománynak, mit tiltott gyakorolni. Hogy mi volt megfelelő tudomány, melyik szolgálta a proletariátus érdekét, azt az döntötte el, hogy milyen mennyiségben lehetett beleszuszakolni a kommunista szókészlet elemeit. Például a csillagászat is lehetett komilfó, ha a tudóselvtárs úgy írt, hogy a Naprendszer történelmét végigkísérő szakadatlan osztályharc során a fehér óriásból szükségszerűen lesz vörös törpe.
Marx és Engels azért foglalkozott az őstörténettel (az íróasztal mögül), mert meg kívánták húzni a történelem ívét, ami náluk (és az Európai Unióban) a kommunizmusban végződik, a család pedig ennek az ívnek a része. M&E íróasztal mögött kiérlelt álláspontja szerint a család szükségszerűen fog feloldódni a proletariátusban (a másik nemes német kísérletnél a család a Lebensborn programban és a pártban oldódott fel, ma meg éppen a feministák próbálják feloldani valamiben – a szerk.), amivel megszűnik a férfiuralom és a monogámia (jól látható, hogy az ókomcsikra a gyilkolászási vágy mellett még a teljes erkölcstelenség volt jellemző, és ahogy a gyilkolászáshoz, úgy a más feleségének a megizéléséhez is ideológiát gyártottak).
Ehhez a marxi történelemszemlélethez kanyarodtunk vissza az Európai Unió segítségével, amikor megint nem lehet úgy állkapcsokat kiásni a földből és DNS-spirálokat vizsgálni, hogy a kutatás célja között ne kerüljön meghatározásra a nemes vademberből a földművelés során patriarchává korcsosult, de végül a proletariátusban feloldódó emberének hablatyolása.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jóváhagyó bizottságok is pont úgy működnek, mint a kommunizmusban. Figyelmetlenül és csupa sötét pártbizalmiból összeállítva. Elég beleírni a pályázati anyagba a marxista bullshitet (zenetudósoknak tipp: Mozart dallamvilágából kihallatszik az elnyomott proletariátus jajkiáltása, a Varázsfuvola pedig egy meleg előbújás-történet), már pittyen is a telefon, lehet ásni, kutatni, rendszerezni. Az uralkodó liberális ideológiát kiszolgáló, ugyanakkor hozzáadott értéket nem képviselő kalauzhalak pedig minden rendszerben vannak (ld. ormánsági szivárványcsaládok – Magyar Tudományos Akadémia), inkább örüljünk, hogy egyelőre még nem indult el senkiért a kék mezőben csillagokkal díszített zászlós fekete autó, mert valamelyik kutatás eredménye nem szolgálja megfelelően a proletariátus liberalizmus érdekét.
