Pesti Srácok

Trumpot megerősíti vagy "kicsinálja" a koronavírus – Ellenfele Kína és a szexuális zaklatással vádolt Biden

null

A szakértők sem mernek messzemenő következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy milyen hatásai lesznek az Egyesült Államokban a koronavírus-járványnak. Annyi bizonyos, hogy a vírus már eddig is soha nem látott pusztítást végzett a tengerentúlon. A világ összes fertőzöttjének csaknem harmada Amerikában él, és ennek megfelelően nem meglepő, hogy itt van a legtöbb halálos áldozat is. A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint több, mint 73 ezer ember vesztette már életét az Egyesült Államokban. Ennek pedig komoly politikai következményei vannak már most is és lesznek is még. Jól kezeli-e az ország elnöke a járványt, komolyan veszi-e azt és megrendült-e felé a bizalom a szavazókban? Ezek azok a kérdések, melyekre egyelőre még nem lehet egyértelműen válaszolni, viszont novemberben minden kiderül majd, hiszen választásokat tartanak Amerikában. A nagy kérdés, tud-e újrázni Trump? Ellenfele a szexuális zaklatással vádolt Joe Biden lesz, de a Kína elleni "háború" is komoly szerepet játszhat még. Elemzés.

Rosszabbkor nem is jöhetett volna a járvány a Trump-adminisztrációnak: a kormányzat az utóbbi időben folyamatosan hangoztathatta, hogy Donald Trump elmúlt négy éve alatt mennyit fejlődött az amerikai gazdaság, valamint rekord alacsony a munkanélküliség. Ez a fajta politika és kommunikáció megfelel a kampányban megszokottnak, ilyenkor a hatalmon lévő politikusok már nem hajtanak végre olyan intézkedéseket, amellyel veszélyeztethetik a népszerűségüket.

Az amerikai elnök kommunikációja is békésebb vizekre evezett, már csak a vele állandóan ellenséges balliberális médiát szapulja a sajtótájékoztatókon, amit a törzs-republikánus szavazók elégedetten néznek. A Kínával folytatott gazdasági háború is úgy-ahogy lezáródott.

Az amerikai sajtóorgánumok is azzal voltak még az év elején elfoglalva, ki lehet majd Donald Trump demokrata kihívója. Aztán a koronavírus probléma "begyűrűzésével" teljesen átrendeződöttek a viszonyok, és így a kampány fő irányai is megváltoztak.

PestiSracok facebook image

A legfrissebb közvélemény-kutatások jelenleg azt mutatják, hogy az amerikai elnök nincs könnyű helyzetben, a népszerűségi indexe jóval Joe Bidené alatt van. Az összesített adatok szerint míg a volt amerikai alelnök 47,6 százalékon áll, addig Trump 42,3 százalékon. A pontosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy Trump elnöksége alatt ez a mutató végig 42 százalék körül mozgott, nem volt nagy amplitúdója a népszerűségének.

Donald Trump / Fotó: MTI/EPA

– mondta a PestiSracok.hu kérdésére Dr. Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa.

Négy évvel ezelőtt is hasonló volt a helyzet, Hillary Clinton április végéig meggyőző fölénnyel vezetett, aztán Clinton megítélése tavasszal hirtelen zuhanni kezdett, ezt követően Trump minimálisan, de megelőzte a demokrata jelöltet. A Guardian ekkor írta meg legendássá vált cikkét, amiben arról tájékoztattak, hogy a leendő elnök népszerűsége már Clintonén is túltett, mindezt azzal a címmel tálalták, hogy "ideje aggódni"?

Aztán tudjuk, mi lett novemberben és mindenki kaján vigyorral mutogatott a vágyvezérelt baloldali újságírókra, akik látványosan drukkoltak Clintonnak.

Megváltoztatja a vírus az egész választás kimenetelét

A szakértő szerint könnyen lehet, hogy a járvány és annak kezelése körüli viták okozhatják, hogy jelenleg Joe Biden a népszerűbb. A szakértő a PestiSracok.hu kérdésére elmondta, hogy alapvetően több dolog befolyásolja a számokat: az egyik, hogy maguk az intézkedések milyen belpolitikai szemléletváltást eredményeznek a szavazókban. Vagyis mit gondol arról a választópolgár, hogy ezek az intézkedések elegendőek-e, a járványügyi lépések milyen elnöklési stílust sugallnak majd a jövőre nézve, valamint előjönnek azok a kérdések is, hogy esetleg mit nem csinált meg az elnök? Ezek a mindenképp hatással vannak az elnök népszerűségi indexére.

– mondta kérdésünkre a szakértő.

A Trump-kormányzatnak az is keresztbe tehet, hogy bár az elmúlt négy évben fellendülőben volt az ország gazdasága, a szakértők prognózisa szerint, korábban soha nem látott recesszió köszönt majd be az Egyesült Államokban. Ez azzal jár, hogy rengetegen vesztik majd el a munkahelyüket (és már sokan el is vesztették), ami értelemszerűen rossz hatással lesz az elnök népszerűségére.

– értékelt az elemző, aki szerint a kampány során az elnök könnyen építhet a korábbi gazdasági sikerekre, mondván a mostani egy vis maior helyzet, ami mindenkit nagyon rosszul érint.

John McCain-díjjal ismerték el Mártonffy Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanársegédjét az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC).

Dr. Mártonffy Balázs szerint októberre fog nagyjából körvonalazódni, jól jön-e ki a járványból Donald Trump. A szakértő kiemelte, hogy a járvány második hulláma az ősszel érkezhet, és nagy kérdés és fontos befolyásoló tényező, hogy annak milyen hatásai lesznek az amerikai gazdaságra.

– fogalmazott az NKE munkatársa, aki szerint most teljességgel megjósolhatatlan a jövő, könnyen lehet, hogy Donald Trump behozza a népszerűségében jelenleg tapasztalt lemaradását, de az is előfordulhat, hogy a hátránya tovább nő. Sem neki, sem az ellenfelének, sem a stábjaiknak nincs tapasztalata olyan kampányban, amely egy globális és így országos vészhelyzet alatt zajlik le. A szavazók viselkedése megjósolhatatlan.

Kína, a mumus

Az amerikai vezetés kommunikációja az elmúlt hetekben erősen Kína-ellenes lett, próbálják a felelősséget az ázsiai országra átrakni, mondván onnan érkezett a vírus. A jobboldali médiában a koronavírust már csak "kínai vírusnak" nevezik, ezek a lépések nem nagy meglepetésre feszültséget keltettek a két ország között. Az egyik leghangosabb szószóló Mike Pompeo amerikai külügyminiszter volt, aki napok óta csörtézik kínai kollégáival. A múlt hét végén az amerikai diplomácia vezetője kijelentette, hogy több jelentős bizonyíték van arra, hogy a vírus egy vuhani laborból ered.

– mondta kemény stílusban egy tévés interjúban a miniszter, aki szerint Kína úgy viselkedett, mint az önkényuralmi rendszerek. Pompeo az interjúban fenyegetően megjegyezte, hogy elszámoltatják a felelősöket.

Védőmaszkos rendõrök és biztonsági őrök a pekingi Tiltott Városban 2020. május 1-jén. A koronavírus-járvány miatt három hónapig zárva tartó történelmi város / Fotó: MTI/AP

Kína visszatámadt: csak teória az egész

Másnap meg is érkezett a kínai reakció, a Global Times című kínai lap hétfői vezércikke szerint alaptalanul rágalmazta Pekinget Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. A portál blöffnek nevezte Pompeop kijelentéseit, szerintük nincs az amerikaiak kezében semmiféle bizonyíték.

– írta a kínai lap.

Két nappal később már Hua Csun-jing, kínai külügyi szóvivő is reagált a kialakult helyzetre, ő is csak a kínai felügyelet alatt álló lapban szerepelteket ismételte meg, miszerint az amerikai külügyi tárca vezetője nem tud bizonyítékokat felmutatni, ugyanis nincsenek ilyen bizonyítékok. Donald Trump ezek után további büntetővámokat helyezett kilátásba a kínai termékekre, hogy ezzel szankcionálja Pekinget az amerikai gazdaságban okozott károk miatt.

Peking egyelőre annyit ismert el, hogy felmerültek hiányosságok a járvány kezdeti kezelésében, azonban kitartanak amellett, hogy nyíltan tájékoztatták a nemzetközi közösséget, valamint a releváns szervezeteket az új koronavírusról, és rendszeresen hangsúlyozza, hogy globális szinten is kiveszi a részét a járvány elleni küzdelemből.

Cuj Tian-kai, Kína washingtoni nagykövete a The Washington Post című lapba írt egy publicisztikát a hét közepén, amiben arra szólította fel az amerikai kormányzatot, hogy hagyjon fel Kína világjárvány miatti hibáztatásával.

– írta a nagykövet.

Mártonffy: Kína hibáztatása lehet a fő narratíva

Dr. Mártonffy Balázs az újraéledt Kína-Amerika ellentéttel kapcsolatban portálunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy a Republikánus párt és egyes kormányzati szereplők kőkemény ok-okozati felelősségbeli különbséget szeretnének felmutatni. Egyértelmű, hogy szerintük Kína a fő felelőse a világméretű gazdasági visszaesésnek, így ennek az árát is Kínának kell megfizetnie.

– értékelt a szakértő, aki szerint ez a vita még nincs a csúcsponton és csak súlyosabb lesz a jövőben.

Esélyes egy újabb gazdasági háború

Úgy fogalmazott, hogy Trump nyomás alatt van, nemcsak egy gazdasági válságot kell túlélni, nemcsak egy választást kell megnyerni, hanem az USA világvezető pozíciója akár koncepcionálisan is veszélybe kerülhet. Dr. Mártonffy Balázs szerint esély van arra is, hogy vagy elnöki vagy kongresszusi szankciót léptessenek életbe Kína ellen annak ellenére, hogy éppen csak most ért véget az előző gazdasági háború, amelyből egyik fél sem jött ki győztesen.

– mondta Mártonffy, aki szerint az Egyesült Államok, mint hegemón küzd Kínával, hogy megmaradjon mint a világ vezető hatalmának.

– közölte a szakértő, aki szerint kérdés, hogy Kína egy ilyen világjárvány során el tudja-e indítani ezt a folyamatot. Dr. Mártonffy Balázs úgy fogalmazott, hogy ezt úgy is lehet szemlélni, mint egy vértelen puccskísérletet, amely a világ vezető pozíciójáért zajlik.

Az amerikai elnököt ábrázoló, Trump elnök, kérlek, szabadítsd fel Hongkongot jelentésű felirattal ellátott fényképet mutat fel egy tiltakozó / Fotó: MTI/EPA

Trumpnak Kína vagy Biden a nagyobb ellenfele?

Az amerikai elnöknek legalább akkora bravúrt kell végrehajtania 2020 novemberében, mint tette azt négy évvel ezelőtt, mikor nagy meglepetésre tulajdonképpen simán legyőzte az addig favoritnak tartott Hillary Clintont és ő lett az Egyesült Államok elnöke. Bár eddig minden úgy tűnt, hogy sínen van és könnyen újrázhat, a járvány keresztülhúzhatja a számításokat.

Trumpnak óriási szerencséje, hogy a minden jel szerint ellene induló Joe Biden könnyűszerrel támadható, ugyanis sorra jönnek elő a demokrata politikus botrányai. Egy Tara Reade nevű amerikai nő az elmúlt időszakban több interjút is adott, melyekben egyértelműen állítja, az Obama-éra alelnöke korábban szexuálisan zaklatta őt.

Legutóbb életében először televízión keresztül adott interjút a Daily TV-nek Reade, ahol azt üzente Joe Bidennek, hogy lépjen vissza és vállalja a felelősséget a tetteiért. Reade a 90-es években a szenátusban dolgozott Biden munkatársaként, akkoriban a későbbi alelnök Delaware állam szenátora volt.

– részletezte Reade, aki szerint miután visszautasította, Biden dühösen azt mondta neki, hogy azt hitte, hogy bejön neki. Az áldozatot az eset után kirúgták.

Joe Biden volt amerikai alelnök /Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent
Joe Biden volt amerikai alelnök /Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

A nő szerint mióta elmesélte, hogy miket tett vele a demokrata politikus, rendszeresen kap halálos fenyegetéseket, még azzal is megvádolták, hogy valójában egy orosz kém.

Joe Biden amúgy tagadja a vádakat, a múlt héten a liberális NBC adónak azt mondta, hogy a zaklatás soha nem történt meg. Időközben nyilvánosságra került egy antik (20 évnél régebbi) CNN-felvétel, amelyben Larry King műsorába betelefonált Reade anyja és elmesélte, mi történt a lányával, akkor nem nevezte meg Bident, csupán annyit mondott, hogy "egy ismert szenátorról" van szó.

Reade életében akkora törést jelentett a zaklatás, hogy ráment erre a házassága, férje 1996-ban a válóperes tárgyaláson elmondta, hogy ex-feleségét szexuálisan zaklatták, amikor Joe Biden irodájában dolgozott. A vádakat megerősítette a nő testvére, egyik szomszédja, és egyik volt kollégája is, mert annak idején ők is értesültek a nő történetéről. A metoo kampány során ennél sokkal gyengébben dokumentált "történeteket" is igaznak fogadtak el, Bidennek mindenképpen ártani fog ez a sztori, ha felszinen marad a kampányban.

Dr. Mártonffy Balázs az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a botrány ellenére borítékolható, hogy Joe Biden lesz az elnökjelölt Trumppal szemben, azonban a demokrata szavazók és támogatók egy jelentős részének szembe kell néznie azzal, hogy a jelöltük múltja erősen kétes.

– mondta lapunk kérdésére az Amerika-szakértő, aki szerint már az alelnöki pozícióért megy a verseny és lehet, hogy az egy nézeteiben extrémebb, szélsőségesebb jelölt lesz.

– közölte.

A Biden-botrány legnagyobb cinizmust hozta elő a balliberális oldalból: a szexuális zaklatási botrányokból, azaz a #metoo-kampányból kinőtt egy szervezet, a Time's Up, ami most megtagadta a jogi segítséget Reade-től. Biden kampánycsapatának több tagja is a szervezetnél dolgozik.

Donald Trump mindenesetre nincs könnyű helyzetben, a számok azt mutatják, hogy lemaradásban van és a helyzetét még rontja is a járvány, a gazdaság visszaesése és a Kínával folytatott huzavona. November 3-ig még nagyon sok idő van hátra, a pár nap híján fél év alatt még rengeteg minden változhat és az amerikai belpolitikát ismerve még változni is fog, már csak az a nagy kérdés, hogy kinek a javára.

Felhasznált források: Guardian, Real Clear Politics, MTI, YouGov, Breitbart, Daily Caller

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.