Pesti Srácok

Se ki, se be – Belorusszia lezárta a határait

null

Alekszandr Lukasenka belorusz elnök ismét bebizonyította, hogy méltó „Bátyka” nevére, hiszen minden fehérorosz atyjaként ismét szeretett népe megvédése érdekében lépett: a koronavírus megfékezése céljából lezáratta országa határait. Pavel Uszov belorusz politológus a PS-nek azt nyilatkozta, hogy szerinte a bezárkózásnak egészen más okai vannak. „A határzár a társadalom megfélemlítésének és a terrorizmus fokozásának a folytatása. Lukasenka ily módon igyekszik elszigetelni az országot, és teljesen visszahozni a szovjet gyakorlatot, hogy fenntarthassa a saját maga hatalmát” – mondta a híres belorusz szakember.

Erdélyi E. Péter írása

– Mi a fenéért hagyják el Fehéroroszországot? Kik és miért kérnek menedékjogot Lengyelországban? – fakadt ki a közelmúltban Alekszandr Lukasenka belorusz elnök. Tette azt azért, mert a nyári elnökválasztás óta tartó békés forradalom egyik hozadéka, az országból való tömeges elvándorlás. Menekülnek az ellenzékiek és menekülnek a magasan szakképzett szakemberek. Az előbbiek a terror elől, az utóbbiak pedig a nagyobb jövedelem reményében. A beloruszok úgy disszidálnak, mint egykor honfitársaink a szocialista Magyarországból.

A törvényerejű rendelet, amely hétfőtől lépett életbe, de időtartamát egyelőre csak sejteni lehet, nem csupán a belorusz állampolgárok, de az országban állandó vagy ideiglenes tartózkodásra jogosító külföldiek számára is előírja az államhatár átlépésének ideiglenes felfüggesztését. A korlátozásokat a közúti határállomásokon, a vasútállomásokon és a folyami kikötőkben kell alkalmazni. Kivételek azonban vannak: sürgős esetekben, valamint az állampolgárok bizonyos kategóriái esetében megengedett a külföldi utazás. A tilalom nem vonatkozik a diplomatákra, a hivatalos küldöttségekre, a nemzetközi közúti szállítás vezetőire, a repülőgépek, a hajók és a vonatok személyzetére, az üzleti ügyekben utazókra és néhány kivételes csoportra. A légiközlekedés azonban bizonyos egészségügyi feltételek mellett engedélyezett maradt – írja a BBC New orosz szolgálata.

PestiSracok facebook image

Az indok a Covid-19 vírus fokozott terjedése. Legalábbis a belorusz elnök szerint, aki most minden fehérorosz orvosává lépett előtt, igaz, korábban vírustagadónak számított, de miután maga is átesett a betegségen, úgy találta, hogy valami lehet ebben a pandémia őrületben, amit a maga hasznára fordíthat. Amit Pavel Uszov, Varsóba menekült belorusz politológus szerint meg is tett.

– mondta Uszov. Visszatérve az ország járványhelyzetére, arra csak egy megállapítás illik. Rendkívül lesújtó. Az alig több mint 9 millió lakosú országban a megbetegedettek hivatalosan közzétett száma meghaladta a 175 ezret, az elhunytaké pedig 1400 főt – igaz, az elnök szerint ez utóbbi statisztikai szám nem fedi a valóságot.

– mondta Lukasenka a Belorusz 1 állami tévécsatornán.

A belorusz elnök decemberben végre személyesen is meglátogatott több kórházat, ahol a maga népies stílusában igyekezett lelket önteni a betegekbe. Például a szülészeti osztályon, ahol a koronavírussal fertőzött várandós nőket azzal biztatta, hogy

– hallhattuk az RBK televíziós csatornáján. Lukasenka tavasszal még az egészséges életmódot hangsúlyozta, a sok sportot, a szabad levegőn való tartózkodást.

– tanácsolta egy hosszú exkluzív interjújában. Ő maga pedig semmiféle előírást nem vett figyelembe, nem hordott védőmaszkot, nem tartotta be a személyek közötti távolságot, mindenkivel kezet fogott, ezzel mutatva példát a polgárainak. Még ősszel Moszkvában is maszk nélkül szállt le az elnöki repülőgépéről és üdvözölte a fogadóbizottságot. Nyáron azonban bejelentette, hogy bár szerelmese a jéghokinak, vagyis egészségesen él, ennek ellenére ő maga is átesett ezen a betegségen – legalábbis az orvosai szerint, mert ő maga nem érzékelt belőle semmit. Ekkortól figyelhető meg a járványhoz való kapcsolatának fokozatos megváltozása. Az őszi, orosz elnökkel való találkozásakor már az orosz egészségügyi segítségért mondott köszönetet Vlagyimir Putyinnak, jövőre pedig megkezdik az orosz Szputnyik V vakcina gyártását és használatát.

De addig szerinte a határok lezárása az egyetlen gyógyír, amelyet tavasszal még határozottan ellenzett. Akkor ugyanis felháborodottan fogadta Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök bejelentését, miszerint Oroszország lezárja határait, a vele való egyeztetés nélkül – láthattuk az RBK tévécsatornáján.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.