„Lelőke”, aki az ÁVH után nem bírta a tétlenséget, Szántó Erika filmrendező – A munkásőrnők borzongató története
Kik voltak a munkásőrnők? Miért vállalták, hogy egy erőszakszervezet tagjai legyenek? Volt közöttük olyan, akinek az apját a forradalmárok lőtték le, a másikat részeges férje üldözte el, de volt közöttük ex-ÁVH-s, valamint egy olyan lány, aki később az egyik legismertebb rendezőnő lett. Szántó Erika, aki a Munkásőrség egyik arca lett. Munkásőrnő történetek, avagy a diktatúra kirakatemberei.
A Munkásőrség a Kádár-rendszer félkatonai szervezete volt, amely pártirányítás alatt állt. A Kádár-rendszer propagandájában a belső ellenség elleni erőszakszervezetet„a szocialista államot védelmező önkéntesek élcsapataként” írták le. A munkásőrség társadalmi munka volt, fizetéssel nem járt. Akik beléptek, öt évre vállalták a szolgálatot, amit meg lehetett hosszabbítani.
A munkásőrség szervezetileg különálló fegyveres testület volt, a párt irányítása alatt állt. A belső karhatalom és a rendőrség mellett az '56-ot követő „belső konszolidáció” legfőbb támaszának nevezték.
Hogyan szervezték be a munkásőröket?
A beszervezendő munkásőrök számát minden évben a pártbizottságok határozták meg a munkahelyi pártszervezeteknek. „Kérjük azt, hogy beszélgessek a dolgozókkal a munkásőrségről, annak fontosságáról és ha valakiben egy kis hajlandóságot látnak – persze csak annál, aki a követelményeknek megfelel – jelezze pártbizottságunknak, hogy segíteni tudjunk mi is” – olvashatjuk a Budapesti Harisnyagyár 1967-es pártjegyzőkönyvében.
Így működött a mindennapokban a diktatúra a munkahelyeken: egy kis elbeszélgetés, egy kis ráhatás, zsarolás a munkaadó részéről – így teljesítették a tervszámokat és annyi embert léptettek be a szervezetbe, amennyi a pártbizottsági elvárás volt.
Az új tagság vegyesen férfiakból és nőkből kellett, hogy álljon. Az eddigi történeti kutatásokból keveset tudunk a munkásőrnőkről. Kik voltak ők? Ennek jártam utána e cikk írása közben. <Írtunk már hírhedt munkásőrökről, itt pedig Avar János családjának történetét jártuk körbe, ahol mindenki – így szinte biztosan ő is – a Munkásőrség tagja volt.>
Egy 1971-es irat szerint „munkásőrnek jelentkezhetett minden büntetlen előéletű, 18. életévét betöltött nő vagy férfi, aki érzelmileg, szellemileg, fizikailag felkészült arra, hogy a munkásőr esküjében vállalandó kötelezettségeit teljesíteni fogja”.
A munkásőrnők életkora
1979-ben 3.4 százaléka volt a nők aránya a munkásőrök között, s ezt Gáti József, a Munkásőrség országos parancsnokának helyettese alacsonyabbnak tartotta a reálisnál.
Szerinte a nők nélkülözhetetlenek voltak a törzsek munkájában, egészségügyi szolgálatban és a híradósoknál is. Fiatal lányok voltak többnyire munkásőrök, akik, mikor férjhez mentek és gyermeket szültek, leadták a szolgálatot. Ugyanis férjeik nem szerették, ha munkásőrök maradtak és a feleségek egyedül, a férjek nélkül vettek részt a munkásőr programokon.
Wisztercil Zsuzsanna, a Magyaróvári Kötöttárugyár gépi varrónője előbb lett munkásőr, mint a férje.
Amikor lőnie kellett, először nyugtatót akart kérni, annyira izgult az újságíró szerint. Azt kérte, álljon valaki mögé, akkor sikerül lőnie. A lövés után megdicsérték, hogy úgy lőtt, mint egy férfi.
Zsuzsát is, mint gyakran a munkásőrnőket úgy jelenítették meg, mint aki már gyermekkorában is fiús játékokat szeretett játszani: fára mászott, csendőrrablózott és önálló véleménye volt mindenről.
Ennek ellentéte volt Győrfy Jolán, akiről az újságíró azt írta, hogy törékeny, fiatal nő volt. Amikor hazavitte a fegyverét, szétszedni még szét tudta, összeszerelni már nem és ez nagyon bosszantotta. Másnap bekötötte egy konyharuhába, úgy vitte vissza a fegyvermesternek. Félt a kézigránátdobástól is, reszketett a keze. Nadrágot és csizmát is túl nagyot, férfiméretet kapott. Amikor megkérdezték tőle, miért lett mégis nő létére munkásőr, azt válaszolta, hogy azért, mert kommunista.
Az egyedülálló nő
A Munkásőr lap tudósított egy olyan munkásőrnőről is, aki egyedülállóként örökbe fogadott egy gyermeket egy balul sikerült házasság után. Azonban ez csak protekcióval volt lehetséges a szocialista időszakban, ugyanis egyedülállónak amúgy nem adtak örökbe gyermeket.
A protekció módjáról nem tudósított a cikk, de feltételezhető, hogy munkásőr kapcsolatok segítették. Ugyanis a munkásőrség egyfajta kapcsolati hálót is jelentett, amelynek tagjai kisebb-nagyobb protekciók szerzésével segítették egymást a diktatúra útvesztőiben. Lehetett így jobb orvosi ellátáshoz jutni, akár előnyösebb pozícióba kerülni a lakásváró listán, vagy megbízható tévészerelőt is tudtak munkásőrkapcsolatok révén szerezni az állampolgárok.
Az apa 1956 „ellenforradalmi” áldozata volt
Az 1956-os forradalom ellenforradalomként megjelenítése is alapvető volt a munkásőr- és persze a teljes kádári propagandában. Szigeti Józsefné, aki a Baranya-Tolna megyei vállalat téglaellenőre volt, azért lépett be a szervezetbe, mert édesapja az 1956-os forradalomban halt meg, ún. ellenforradalmi áldozat volt. „Amióta munkásőr vagyok, gyakran magam előtt látom az emlékképet: kezemben édesapám pisztolya, ujjai ráfonódnak az enyéimre, hogy szilárdan tarthassam a gyerekkarnak nehéz fegyvert, ott áll mögöttem, irányítja remegő kezem és nagy szeretettel nyugtatgat, bátorít, tanít” – ábrázolta az asszonyt a Munkásőr című újság.
Apja tehát egy militáns, katonai örökséget hagyott rá, amit az asszony a kádári diktatúra erőszakszervezetében élhetett ki.
ÁVH-ból a munkásőrségbe
A munkásőrségnél voltak ÁVH-s előélettel bíró nők is, mint a „Lelőke” becenevű nő, akit madárcsontú, fehér hajú asszonyként ábrázolt a újságíró. „’52-ben fölhelyeztek az Államvédelmi Hatóság gazdasági osztályára. (...) Kineveztek gazdasági hivatalvezetőnek, letettem az államháztartási számviteli vizsgát. 1956-ban a büntetésvégrehajtáshoz kerültem. Innen mentem nyugdíjba 61-ben, de nem sokáig bírtam a tétlenséget. Még abban az évben jelentkeztem a munkásőrség budapesti parancsnokságán.”
Olvasni is hátborzongató, hogy az ávón, majd a büntetés-végrehajtásban szerzett ismereteit nyugdíjasként a munkásőrségben gyakorolta.
Az alkoholista férj áldozata
Egyéni tragédiákról is olvashattak a Munkásőr újság lapjain az érdeklődők. A Pest megyei műanyagipari vállalatnál dolgozott a karcsú, szőke Peres Jolán, mégpedig a fröccsöntő csarnokban. Az asszonynak mindene fehér volt, a köpenye, a blúza, harisnyája, de még az alsószoknyájának csipkéje is.
Ő Kiskunlacházáról érkezett, ott lett munkásőr is, de a férje annyira ivott, hogy elmenekült tőle. Fogott egy bőröndöt, belegyömöszölte a legszükségesebbet és a kislányával útra kelt. Lett lakása is Solymáron, és a gmk-s jövedelemmel együtt megkeresett havi 10 ezer forintot. Viszont a kislánya nem tudta megszokni az új helyet és visszaköltözött a nagyszülőkhöz Kiskunlacházára.
Arról is beszélt, hogyan szokott lőni: „a bal kezemet mindig beakasztom az övembe hátul a gerinccsontom fölött, hogy biztosan tartsam a pisztolyt”.
Az értelmiségi munkásőrnő
Természetesen az értelmiségiek között is volt munkásőrnő. Például Szántó Erika dramaturg és rendező a Magyar Televízióban: „Karcsú, magas, sötét hajú nő. (...) Sietős léptek, gyors, kemény kézfogás. (...) Ahogy könnyed mozdulattal maga mellé dobaj nyúlprém kabátkáját, alakján a kritikus női szem sem talál kivetnivalót.”
Ő Óbudán lépett be a szerveződő munkásőrségbe. „Mai eszemmel tudom, hogy a döntésben nagy szerepet játszott a kalandvágy, kamasz életkorom igénye valami romantikára. (...) Ami szintén belejátszott a dologba: apa nélkül nőttem fel.”
Vegyipari technikumba járt és egyenruhában, pisztollyal érkezett iskolába az éjszakai szolgálatból. Az tény, hogy a munkásőrnők a propagandacikkek ellenére sem számítottak a szervezet erős embereinek. Afféle kirakatbábuk voltak inkább, akik a kádári diktatúra félkatonai erőszakszervezetében megjelenítették a korszak női látszat-egyenjogúságát.
