Pesti Srácok

Bárdy György és Jávor Pál halhatatlan barátsága – Színészlegendáink a legsötétebb időkben is kiálltak egymásért

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 június 20.
Kevesen tudják, hogy Jávor Pál befogadta a nélkülöző, otthon nélkül tengődő fiatal színészt, Bárdy Györgyöt. Utóbbi később meghálálta az apai gondoskodást: amikor Jávor 1957-ben hazatért, megható ünnepséget szervezett a számára. Két színészóriás, akik nem rivalizáltak egymással, hanem halhatatlan barátság kötötte össze őket. Felemelő történet egy sötét korszakból.

Szerelem a Securitate idején: Szilágyi Domokos költő és menyasszonya is belehalt a kommunista méregkeverésbe

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 június 13.
Magyarországon elképzelni sem tudjuk, milyen lehetett a határainkon túl magyarként élni a kommunizmusban. Főleg a megfélemlített, üldözött, tönkretett értelmiségnek. Szilágyi Domokos erdélyi költőt beszervezték, feltehetőleg szerelmével, az osztályidegen Várady Emesével zsarolták. Szerelmük nem élte túl ezt a mocskot, de ők is belehaltak: Szilágyi öngyilkos lett, Várady fiatalon hunyt el betegségben. Szilágyinak az a barátja is megbocsátott, aki börtönbe került; tudta, hogy olyasmivel zsarolták, amire nem nagyon lehetett nemet mondani. Azt mondta, sohasem látott olyan szenvedést, amilyen a költőé volt.

„A magyar nyelv nélkül elfonnyadt” – Antikommunista színészek, akik belehaltak a honvágyba és a sikertelenségbe

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 május 23.
Egyikükre rákényszeríttették Sztálin szerepét, utána idegösszeomlást kapott, majd '56 után elment az országból. A másikat patriotizmusa miatt azonnal parkolópályára tették, a sikeres színész nem dolgozhatott, ötvenhatban a forradalom mellé állt, utána menekülnie kellett. Kanadában nem tudtak új életet kezdeni, végül mindketten a halált választották. Rajczy Lajos és Juhász József – két elfelejtett színész, aki belehalt a honvágyba.

„Élek kifeszítve, mint egy íj” – Fejes István festőművészt öngyilkosságba hajszolta a Kádár-diktatúra

TEZTóth Eszter Zsófia Vesztegzár 2021 május 22.
Ó, az a Legvidámabb Barakk. Fejes István festőművész inkább a halált választotta. A kimondottan tehetséges Fejes évekig nem kapott kiállítási lehetőséget, állami megbízást és ezzel gyakorlatilag tönkretették. A kádári, aczéli kultúrelnyomásába belerokkant, előbb ideggyógyászaton kezelték – ahol megismerkedett a színészkirály Latinovits Zoltánnal –, majd végső kétségbeesésében a halált választotta. A vonat elé feküdt. Művészetét csak halála után ismerhette meg a közönség.

Egy elfelejtett nemzeti hős: Somlay Artúr színészlegendánk öngyilkosságával tiltakozott a kitelepítések ellen

TEZTóth Eszter Zsófia Vesztegzár 2021 április 24.
Somlay Artúr színész és Déry Sári színésznő: mindketten az embertelen Rákosi-diktatúra áldozatai. Somlay Artúr próbálta megmenteni színészkollégáit a kitelepítéstől: amikor ez nem sikerült neki, öngyilkos lett. Déry Sári színésznő volt az egyik, aki férjét, a grófot hűségesen követte a kitelepítésbe, majd Mádon belehalt az embertelen körülményekbe. Két rendkívüli ember történetének járt utána Tóth Eszter Zsófia történész.

A gyönyörű és tehetséges színészcsillag forradalmi szerepe miatt emigrált, Major bosszújától tartott és a lejáratás célpontja lett

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 április 11.
Ferrari Violetta az ötvenes évek filmsztárja volt. A gyönyörű és tehetséges színésznő '56-ban emigrált: komoly oka volt rá, a forradalomban géppisztolyos férjével együtt mentek el a káderlapokért a minisztériumba. A nagyhatalmú színészdiktátor, Major Tamás amúgy sem kedvelte a színésznőt és szinte biztosan tönkretette volna a pályáját. A kommunista diktatúra nem elégedett meg az elüldözésével, kegyetlen eszközökkel lejáratták és ez a gyűlölet a rendszerváltás után is megfigyelhető a balliberális sajtóban.

Minden egy kölcsönkapott kazettával kezdődött – Kádárék aljas játszmája a lázadók, a CPg együttes ellen

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 április 4.
A CPg együttes üldözése és börtönbe zárása a Kádár-diktatúra kései őrületének szimbolikus története. A punkegyüttes semmi mást nem akart, csak a szabadságot. Érthető, ha a rezsimnek ez nem tetszett. Ebben az írásból kiderül, hogy hogyan kezdődött az egész ügy. Egy kölcsönkapott kazettával. A frontember Güzüt azért vitték be, mert találták nála egy olyan kazettát, amin a Szabad Európa Rádió szignálja és Nagy Feróék dala is rajta volt. Provokáció volt már ez is? Hogyan került hozzá a kazetta? A CPg elleni hadjárat kezdete. A CPg egyébként a Come on Punk group, később Coitus Punk group rövidítése volt.

A Kádár–Aczél Művek ördögi működése: Szakáts Miklós színművészünk forradalmárnak indult, de „Cyranóként” az egyik leghírhedtebb ügynök vált belőle

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 március 28.
Életutak és választások: Darvas Iván és Szakáts Miklós is tehetséges színészként lett forradalmár 1956-ban, de amíg Darvas nemet tudott mondani az ördögnek, úgy Szakáts a könnyebbnek tűnő utat választotta. Utóbbit „Cyrano” néven beszervezték az internálótáborban, Darvas inkább vállalta a büntetést és a több évig tartó „parkolópályát”. Szakáts kimondottan szorgalmas ügynök lett és több kifejezetten ártalmas jelentést írt, amíg 1969-ben elege nem lett, és elhagyta a Magyar Népköztársaságot. Érkezett is a kékfényes Szabó László lejárató cikke a Népszabadságban, amiben a földbe taposta az addig ünnepelt és támogatott színművészt.

Túlélni a szovjetek poklát: Somogyvári Rudolf hadifogoly-színházával csempészett örömöt a magyarok életébe

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 március 21.
Azok a magyar katonák, akik a második világháborúban szovjet hadifogságba estek, több évig tartó, embertelen szenvedés után térhettek haza. Életútjukban az is drámai, hogy a hazatértek egészen a rendszerváltoztatásig nem beszélhettek arról, amit átéltek. Ez a trauma azonban nem csupán rájuk, de a mi életünkre is hatással van. Somogyvári Rudolf színész színházat vezetett fogolytársai szórakoztatására, hogy legalább pár pillanatig el tudják feledni, amit átéltek. A legszebb pillanatnak azt tartotta, amikor a szomorú arcok nevetni kezdtek.

Hiénák, részeg zsűritagok és egy végtelenül magányos lány – Molnár Csilla szépségkirálynő tragikus élete és halála

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 március 20.
Máig sokan emlékeznek arra a gyönyörű lányra, aki 1985-ben Magyarország szépe lett. Molnár Csilla előtt látszólag kinyílt a világ, mégis megölte magát alig néhány hónappal később. Sok mindent tudunk a verseny szervezőiről, arról, hogy szinte mindenki kihasználta ezeket a lányokat. De van egy másik szempont is: a szerelem. Írásomban annak jártam utána, hogy talán megmenthették volna a lányt, ha engedik, hogy együtt legyen a szerelmével. Egy szomorú történet háttere.

Krencsey Marianne színésznő is az aczéli kultúrpolitika áldozata lett

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 március 7.
Krencsey Marianne, a varázslatos színésznő, egy nemzedék bálványa is Aczél György kultúrpolitikus áldozata lett. Abban ugyanis, hogy amikor az okos, barna szemű, szőke színésznő, a beskatulyázhatatlan filmcsillag 1966. augusztus 2-án, második férjével együtt úgy döntött, hogy távoznak hazánkból, nagy szerepe volt annak, hogy Aczél György ellehetetlenítette őt a pályán. Akkoriban már nem kapott színházi szerződést és filmszerepet is alig. Krencsey Marianne színésznő 1966-ban férjével emigrált. A "disszidálás" (ahogy akkor hívták) hátterének járt utána írásában Tóth Eszter Zsófia történész.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?

Nagy Feró akkor állt ki a CPg mellett, amikor a posztkommunista hatalom a leginkább üldözte őket

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 február 26.
Ismerték-e egymást a CPg tagjai és Nagy Feró? Igen, de ennél sokkal szorosabb kapcsolat volt köztük. Mindez annak köszönhető, hogy Nagy Feró fedezte fel a CPg-t a budapesti közönség számára. Ő volt az, aki Budapesten fellépési lehetőséget biztosított nekik. Önzetlenül, tiszta szívből támogatta őket. Az énekes őket tartotta a legbátrabb, a punk eszméjéhez leghűségesebb együttesnek, akit szerinte (is) bedarált az akkori magyar hatalom.

Ledarált, elpusztított zsenik a Kádár-diktatúrában: Kondor Béla, aki lehülyézte Aczél elvtársat

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 február 22.
Kondor Béla a 20. század nagy formátumú festőművésze volt. Csak éppen Kádár főcenzora, főkritikusa, a rettegett, talpnyalókkal körülvett Aczél György nem értékelte. Sőt, mindent megtett azért, hogy ellehetetlenítse és tönkretegye ezt a zseniális művészt. Kondor azon kevesek egyike volt, aki nyíltan megmondta a véleményét Aczélnak és a többieknek, utóbbi nem is hagyott neki túl sok levegőt. A festőzseni végül nagyon fiatalon, alig negyvenévesen meghalt. Életműve – Aczélével ellentétben – örökké velünk marad.

„Lelőke”, aki az ÁVH után nem bírta a tétlenséget, Szántó Erika filmrendező – A munkásőrnők borzongató története

TEZTóth Eszter Zsófia Vesztegzár 2021 február 13.
Kik voltak a munkásőrnők? Miért vállalták, hogy egy erőszakszervezet tagjai legyenek? Volt közöttük olyan, akinek az apját a forradalmárok lőtték le, a másikat részeges férje üldözte el, de volt közöttük ex-ÁVH-s, valamint egy olyan lány, aki később az egyik legismertebb rendezőnő lett. Szántó Erika, aki a Munkásőrség egyik arca lett. Munkásőrnő történetek, avagy a diktatúra kirakatemberei.

Elfuserált ügynökbeszervezési kísérletek – Nemet lehetett mondani a kádári titkosszolgálatnak

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 február 6.
Emlékszünk azokra a bátor emberekre, akik nemet mertek mondani a kádári állambiztonságnak, és nem voltak hajlandóak jelenteni. Volt, aki arra hivatkozott, nem tudna titkolózni, más elkezdte híresztelni az ismerősei között, hogy őt beszervezik. Tény, hogy a hatvanas, hetvenes években már el lehetett kerülni az aláírást. Igaz, sokszor elég magas volt az ára...Tóth Eszter Zsófia történész ezen írásában annak járt utána, hogyan zajlott az ügynökbeszervezési kísérlet két teljesen különböző területen: Antall József környezetében, illetve a punk szubkultúrában.

Egy igaz, egyenes ember: Varga László kereszténydemokrata politikust hiába próbálták beszervezni, erre esélyük sem volt

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 január 23.
Varga László kereszténydemokrata politikust megpróbálta beszervezni a magyar állambiztonság New Yorkban 1962-ben. Nem sikerült. Végül az állambiztonság is belátta, hogy emberi karaktere, antikommunizmusa és sikeressége miatt esélyük sincsen becsalogatni őt. Varga László ügyvéd a magyar emigráció meghatározó, feddhetetlen alakja volt, mások mellett Karády Katalin boldogulását is segítette, de baráti kapcsolatot ápolt Zilahy Lajos íróval is. Sziklaszilárd jellem volt, a kereszténydemokrácia meghatározó alakja. Története rámutat: nem mindenkit sikerült magához csalogatnia a kommunistáknak.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

TEZTóth Eszter Zsófia Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.