Szerelem a Securitate idején: Szilágyi Domokos költő és menyasszonya is belehalt a kommunista méregkeverésbe
Magyarországon elképzelni sem tudjuk, milyen lehetett a határainkon túl magyarként élni a kommunizmusban. Főleg a megfélemlített, üldözött, tönkretett értelmiségnek. Szilágyi Domokos erdélyi költőt beszervezték, feltehetőleg szerelmével, az osztályidegen Várady Emesével zsarolták. Szerelmük nem élte túl ezt a mocskot, de ők is belehaltak: Szilágyi öngyilkos lett, Várady fiatalon hunyt el betegségben. Szilágyinak az a barátja is megbocsátott, aki börtönbe került; tudta, hogy olyasmivel zsarolták, amire nem nagyon lehetett nemet mondani. Azt mondta, sohasem látott olyan szenvedést, amilyen a költőé volt.
Várady Emese és Szilágyi Domokos egyetemistaként ismerkedtek meg és szerettek egymásba. Várady Emese is írt verseket.
A Securitate valószínűleg azzal zsarolta meg Szilágyi Domokost, hogy ha nem vállalja az ügynökfeladatot, Váradynak lesz bántódása. Ugyanis az 1956-os megtorlás az egyetemet is elérte: Várady Emesét osztályszármazásának eltitkolása miatt zaklatták, majd kizárták.
Bár Szilágyi Domokos nagy valószínűséggel szerelméért vállalta ez a feladatot, nagy szerepe lehetett kapcsolatuk tönkremenetelében, hogy innentől kezdve kettős életet élt. Ügynökszerepét nem leplezte le, titokban tartotta.
Jelentett Várady Emese jó barátnőjéről, Péterfy Irénről is. Ezen kívül ebben az időszakban Lakó Elemérről és Varró Jánosról is. Mindhármukat 1958-ban az ún. 3. Bolyai Egyetem-perben ítélték él, 10–16 év közötti börtönbüntetésre.
Az 1956-os forradalom hatása Kolozsváron
Várady Emese megemlékezett arról, ők hogyan élték meg Kolozsváron, egyetemistaként az 1956-os forradalmat: „1956 októberének vége és november eleje alkalom volt számunkra is, hogy megéljünk valamit az ifjúság annyit emlegetett (és magasztalt) forradalmiságából. Még ha ez alig volt tulajdonképpen több a semminél.
Hiszen ha mi elindulunk tüntetni Kolozsvár utcáin, azt óhatatlanul nacionalista megmozdulásnak bélyegzik. Maradtak tehát a viták, az elesettek emlékére hordott gyászszalagok és egyperces óraközi „áhítatok".”
Keserű levél a szerelmének
Amikor Várady Emesének mennie kellett az egyetemről, mert kizárták, Szilágyi Domokos pedig maradt, szakított a lánnyal. Egy darabig levélben még tartották a kapcsolatot. Szilágyi vívódásait 1959. március 6-i levelében olvashatjuk, amelyet Emesének írt: „Ne hagyj magamra, mert nagyon lehetetlen leszek. Hagyj magamra, mert neked a nehezebb. (...) Szeretnék jó lenni hozzád, és ezt oly módon kellene tennem, amely számodra is azt jelentené, ami a szándékom.
Szeretnélek úgy szeretni, hogy te is érezd. Szeretnélek megbékíteni és bocsánatot kérni. Szeretnélek megsimogatni, hogy minden jó legyen. És persze, ilyenkor szeretnék sok mindent meg nem történtté tenni. De hát ezt úgysem lehet; mindig csak előre lehet. Nagyon kérlek, ne haragudj.”
Talán ezek a sorok utalások Domokos ügynöktevékenységére. Mindenesetre a leány magára maradt.
Az egyikük ebbe, a másikuk abba pusztult bele
2012-ben jelent meg Tartozás címmel Várady Emese kötete, amely naplóját, feljegyzéseit, verseit és leveleket is tartalmaz. Ő maga szépirodalmi emlékiratnak szánta. Várady Emese, miután szakítottak, férjhez ment, gyermekeket szült, de nem teljesedett ki az irodalmi pályán; kórházban, szülésznőként és ápolónőként dolgozott. Házassága nem volt boldog. Sosem feledte szerelmét, Szilágyi Domokost. Sorsuk alakulását Emese így hasonlította össze: „»lógtam a szeren«, az űrben, ahol ügyetlenül és keservesen próbáltam megkapaszkodni. <...> Ő megvalósította önmagát, és ebbe belepusztul. Én nem valósítottam meg, és ebbe pusztulok bele.”
Lelkipásztor édesapját teljesen tönkretették
Érdemes felidézni Várady Emese családi hátterét: 1939-ben született középosztályi családba.
Édesapja lelkipásztor volt néhány hold földdel, emiatt minősítették kuláknak. Hamarosan utolérte őket a kommunista diktatúra: kuláklista, kilakoltatás, teljes egzisztenciavesztés – ezt hozták számukra az 1950-es évek. Emesét 13 éves korától a nagymama nevelte. Várady Emese édesapjáról ezt írta: „Lelkében olyan bombatölcséreket vágtak az oktalan megaláztatás évei, hogy a félelem, a vélt katasztrófa örökös előérzete belőle már sohasem lakoltatható ki.” Miközben édesanyja is börtönben volt, hamar felnőtté kellett válnia.
„Egyedül mentem ügyvédhez, tárgyalásra, cipeltem a degeszre tömött hátizsákokat, vártam a börtön előtt soromra látogatási napon, és kémleltem folyton elszoruló szívvel a félemeleti ablakot, mert tudtam, hogy apám ott van elzárva a »politikaiakkal«” – idézte fel ezeket az éveket.
A kisebbségi lét a magyar értelmiség számára jóformán kibírhatatlan volt a kommunizmusban, a román diktatúra nem kímélte a magyarságot. Sokan öngyilkosságba (többek között Nagy Kálmán, Szabéd László, Csendes Zoltán) menekültek, mások idegklinikán kötöttek ki.
Szilágyi Domokos írógépe. Forrás: Facebook
Várady Emese búcsúja Szilágyi Domokostól
Várady Emese így búcsúzott szerelmétől, Szilágyi Domokostól a halálhírét hallván: „Aztán mert gyermekeim lettek és élnem kellett: ragasztgattam egy fecskefészeknyi nyugalmat magamnak. Egy kis jogot arra is, hogy megrójalak. Miért iszol? Elfelejtettem, hogy ami nekem csak nehéz, az neked teljességgel lehetetlen. Te sohasem fogalmaztál volna ilyen kisvonalas füzetbe való mondatokat. Csak remekműveket. Aztán lassan képtelenségnek kezdtem érezni, hogy többé sohasem látlak. Meg kellett mondanom, ki kellett magyarázkodnom. Üzengettem érted. Valószínűleg legyintettél rá. (...) Te már akkor a lényeget: saját csontvázadat tapogattad alkoholtól remegő ujjaiddal. És most a sírban vagy.(...) Én hiszem: a dolgok lényege nem azonos a dolgok logikai vázával. Akkor inkább azt mondom: nincs egy lényeg. Csak sok millió van. Most például a millióból csak egyet érzékelek: koszorúid fenyő- és virágillatát a Házsongárdi temetőben. Isten veled.” (1976. november 7.)
Az ügynök szenvedése – megbocsátó sorok a célponttól
Péterfy Irén 2006-ban így emlékezett vissza Szilágyi Domokosra – annak ellenére, hogy a róla írt jelentései is szerepet játszhattak az Irénre kirótt súlyos börtönbüntetésben: „Az én véleményem az, hogy Szisz (Szilágyi Domokos) ezt csak fizikai vagy pszichikai – vagy mindkettő – kényszer alatt vállalta, és iszonyúan szenvedett miatta. Ezt különben érzékeltem is, mikor találkoztunk később. Valami olyan szenvedés áradott belőle, amit nem tudok hasonlítani semmihez. Sehol nem érzékeltem olyan fokú szenvedést” – mondta Sánta Ádám és B. Nagy Veronika dokumentumfilmjében.
Várady Emese és Szilágyi Domokos tragikus sorsa szimbolizálja mindazt, amit az erdélyi magyarságnak kisebbségi létben át kellett élnie a román diktatúrában. Azt a mérhetetlen szenvedést, amelyre magyarázat nincs, és felmentés sem.
