karády katalin
Krencsey Marianne színésznő is az aczéli kultúrpolitika áldozata lett
Krencsey Marianne, a varázslatos színésznő, egy nemzedék bálványa is Aczél György kultúrpolitikus áldozata lett. Abban ugyanis, hogy amikor az okos, barna szemű, szőke színésznő, a beskatulyázhatatlan filmcsillag 1966. augusztus 2-án, második férjével együtt úgy döntött, hogy távoznak hazánkból, nagy szerepe volt annak, hogy Aczél György ellehetetlenítette őt a pályán. Akkoriban már nem kapott színházi szerződést és filmszerepet is alig. Krencsey Marianne színésznő 1966-ban férjével emigrált. A "disszidálás" (ahogy akkor hívták) hátterének járt utána írásában Tóth Eszter Zsófia történész.Egy igaz, egyenes ember: Varga László kereszténydemokrata politikust hiába próbálták beszervezni, erre esélyük sem volt
Varga László kereszténydemokrata politikust megpróbálta beszervezni a magyar állambiztonság New Yorkban 1962-ben. Nem sikerült. Végül az állambiztonság is belátta, hogy emberi karaktere, antikommunizmusa és sikeressége miatt esélyük sincsen becsalogatni őt. Varga László ügyvéd a magyar emigráció meghatározó, feddhetetlen alakja volt, mások mellett Karády Katalin boldogulását is segítette, de baráti kapcsolatot ápolt Zilahy Lajos íróval is. Sziklaszilárd jellem volt, a kereszténydemokrácia meghatározó alakja. Története rámutat: nem mindenkit sikerült magához csalogatnia a kommunistáknak.Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.Vitray Tamás is segédkezett abban, hogy a kommunisták tönkretegyék a színészlegendát, Karády Katalint
Harminc éve hunyt el a magyar filmtörténet egyik, ha nem a legnagyobb színészcsillaga, Karády Katalin. Milliók imádták a hihetetlenül népszerű színésznőt, akit előbb a nácik, aztán a kommunisták üldöztek. A PestiTV Mintha tegnap történt volna... című műsorában arról beszélgettünk, hogyan járatták le őt, de Vitray Tamás szerepe is szóba kerül az ügyben. Az agitpropos hadnagyból lett riporter ugyanis nem hagyta Karády Katalinnak, hogy elénekelje saját dalait.Karády Katalin örökre a magyarság legendája marad – Kádárék még meghalni sem engedték haza az „ijesztően” népszerű csillagot
Karády Katalint imádták és imádják a magyarok, olyan legenda volt, akit a kommunizmusban sem felejtettek el. Pedig filmjeit betiltották, őt ellehetetlenítették, nem véletlenül ment el Amerikába. Semmit sem számított, hogy Karády a vészkorszak idején magyar zsidókat mentett, a Gestapo után az ÁVH is elővette. Kádárék nemcsak rehabilitálni nem engedték, de még hazajönni sem jöhetett – meghalni. Ennek ellenére akkora csillag volt, hogy amikor 1979-ben a Hanglemezgyár kiadta a lemezét, 400 ezer fogyott belőle. Ettől persze még jobban megrettentek Kádárék. Tóth Eszter Zsófia történész írása.Ajánljuk még