„A magyar nyelv nélkül elfonnyadt” – Antikommunista színészek, akik belehaltak a honvágyba és a sikertelenségbe
Egyikükre rákényszeríttették Sztálin szerepét, utána idegösszeomlást kapott, majd '56 után elment az országból. A másikat patriotizmusa miatt azonnal parkolópályára tették, a sikeres színész nem dolgozhatott, ötvenhatban a forradalom mellé állt, utána menekülnie kellett. Kanadában nem tudtak új életet kezdeni, végül mindketten a halált választották. Rajczy Lajos és Juhász József – két elfelejtett színész, aki belehalt a honvágyba.
Kétszázezer magyar honfitársunk hagyta el hazánkat az 1956-os forradalom után. Köztük híres színészek is, a korszak sztárjai. Az emigráció kenyere többeknek olyannyira keserű volt, hogy önkezükkel vetettek véget életüknek, nem tudtak megküzdeni a honvággyal. Ez az írás Rajczy Lajos és Juhász József színészekről szól, akik Kanadában lettek öngyilkosok.
Rajczy Lajos, a robusztus színész
„Robusztus alkatú, robbanó temperamentumú férfi volt, kissé ferdén metszett szemmel, mélyen zengő, szép bariton hanggal” – így jellemezte Rajczy Lajost 1989-ben a Film Színház Muzsika. Rajczy elsősorban színpadi színész volt, a Nemzeti Színház tagja volt 1939-től a disszidálásig, Shakespeare darabjaiban és Bánk bánként is sikert aratott. A Különös házasság című filmben Dőry bárót játszotta, az az alakítása maradt igazán emlékezetes, de Karády Katalin partnere volt a Sirius című filmben. Színészi hitvallása ez volt: „Valahol ott kezdődik az igazi színház, amikor nem lehet eldönteni, hogy ki érzi magát kevésbé színházban, a közönség vagy a színész.”
Színház, ulti, alvás-érzékeny idegrendszerrel
A Szabad Föld 2006. november 3-i cikke szerint Rajczy Lajosnak három szenvedélye volt: a színház, az ulti és az alvás. Gábor Miklós felidézett egy 1939-es történetet a Holmi 1996. évi 10. számában, amikor együtt voltak Párizsban: „A háború kitörése előtt egy hónappal, júliusban, egy este ultin elnyerte a Sorbonne egy magyar diákjának egész havi ösztöndíját. A fiú a nyomunkban járt hajnalig, bisztróból bisztróba, mulatóból mulatóba, mindenüvé, ahová mi az ő pénzén betértünk az éjszaka, és siránkozva könyörgött, hogy Luigi adjon vissza neki néhány frankot, mert ha nem, ő éhen hal. De Luigi megközelíthetetlen volt.”
Szintén Gábor Miklós így emlékezett a korai évekre, a barátságukra, amely később megszakadt: „Luigi még a Színiakadémián választott ki engem az alsósok közül, mintegy növendékének, apródjának fogadott, felkarolt, éjszakánként magával vitt a kocsmákba, cigányos helyekre, a Népszínház utca környékére, azokba a poloskás kávéházakba, ahol hajnalanta a város cigányzenészei gyűltek össze megtárgyalni dolgaikat és elszámolni a bevétellel. Afféle kis szerencsefi- nek tartott, vattában nevelt úrigyereknek, akit majd ő megtanít rá, hogy mi az „élet”, én pedig büszke voltam az ő barátságára, hisz csodáltam tehetségét, én is zseninek tartottam, mint akkoriban a Színiakadémián mindenki.”
„Szálfatermete érzékeny idegrendszert rejtett” – összegezte a Film Színház Muzsika életútját, utalva ezzel arra, hogy még a forradalom előtt idegösszeomlással kezelték szanatóriumban.
Idegösszeomlás – Major Tamás miatt
Az idegösszeomlásra többféle magyarázat is keringett színészi berkekben. Az egyik szerint az készítette ki, hogy Gábor Miklóssal felváltva játszották Sztálint egy darabban; az alakításért Gábor Miklós Kossuth-díjat kapott, ő pedig nem. Az ördögi Major Tamás szerint más volt a probléma:
„szíve mélyén fasiszta, és ez kibékíthetetlen ellentétben volt a szerepekkel, amelyeket játszott”.
Kénytelen volt Sztálint eljátszani?
Rajczy pályájának értelmezésekor ez egy nagy erkölcsi dilemma: mondhatta-e volna azt, hogy nem játssza el Sztálin szerepét? Akkor parkolópályájára állítják, elviszi a fekete autó az Andrássy út 60-ba.
Bármi megtörténhetett volna. De valószínűleg az is megtörte, hogy ilyen szerepeket kellett játszania.
Öngyilkosságának okairól nem írtak. Miután külföldre távozott, először Ausztriában élt, ahol Molnár Tiborral, Ferrari Violettával és Juhász Józseffel hozott létre egy kis társulatot.
Márai Sándor megemlékezett az öngyilkosságáról
Márai Sándor épp 1957-ben látogatott Kanadába. Az országot úgy jellemezte, mint ahol „16 millió ember cselleng” óriási területen. A nagy falvak atmoszféráját nehéz elviselni bevándorlóként. Márai Sándor megemlékezett Rajczy Lajosról is:
„Egy menekült magyar színész nemrégen öngyilkos lett itt”.
Márai Sándor íróMegemlékező sorokat halálának valódi okáról Demeter Imre írt: „Egyetlen kincse a tehetsége volt, mely a magyar nyelv nélkül elfonnyadt. Bánk és Petúr szavát elnémította a gépek zaja a montreali gyárban, ahol dolgozott...” – idézte szavait 1991 februárjában a Színházi Élet.
Harmadik házasságából született gyermeke egyéves volt, amikor egy montreali szállodában felakasztotta magát. 43 éves volt. Temetési költségeit emigráns magyarok teremtették elő. A kádári diktatúra rendszerszerűleg agyonhallgatta a színészt, írások róla 1989-től jelenhettek meg újra. Sajnos az agyonhallgatás az ő esetében sikeres volt: ma már nagyon kevesen emlékeznek rá.
Juhász József keresztet vetett színpadra lépés előtt
Juhász József szintén elsősorban a Nemzeti Színház színésze volt, elsősorban karakterszerepeket és humoros figurákat játszott. Színészi hitvallását így fogalmazta meg a Film Színház Irodalomnak 1944. december 30-án: „A népünk az öreg fa, törzse a középosztály, lombja a művészeti élet szóvivői s a virág az arisztokrácia.
Ahogyan a gyökér és a törzs mindig megújul, úgy kell törődni nekünk színészeknek is a nagy, népi erőkkel. (...) A színpad prédikálószék legyen, amelyik közel viszi a színészt és a nézőt a magasan fénylő Igazsághoz. Én annyira hívője vagyok a művészetnek, hogy keresztet vetek, mielőtt a színpadra kilépek és áhítattal kezdem a mondókámat.”
Juhász József (balra) a Tiszavirág című film egyik jelenetében. Előtte Tolnay Klári, Lehotay Árpád és Hosszú Zoltán. Forrás: Wikipédia„Karády filmjeiben érdekes karaktereket játszott: málé, teddide-teddoda anyjafiát, simlis kültelki vagányt, bohém festőművészt” – emlékezett meg róla 1993. február 19-i számában a Pesti Műsor.
A Forradalmi Bizottság tagja volt
Őt nem fenyegette annak veszélye, hogy esetleg Sztálin szerepét neki osztják ki: második világháborús szerepvállalása – Kiss Ferenc színész köréhez tartozott – miatt eltiltották a színpadtól, bohócként kereste kenyerét 1949-ig.
Az 1956-os forradalom alatt, miután Major Tamás leváltották, a Nemzeti Színház Forradalmi Bizottságában vállalt aktív szerepet.
A forradalom utáni emigrációjában Kanadában nem tudott a színi pályán maradni, többek között mosodában dolgozott, egy kórház kazánfűtője lett. 1974. június 24-én vetett véget önkezével életének. A kádári diktatúra sajtója róla sem beszélt.
Elment, elkallódott – szólt róla is a sommás ítélet, még 1993-ban is a Pesti Műsor hasábjain. Az okokat az ő esetében sem boncolgatta a sajtó.
Tragikus sorsközösség
Mindkét színész sorsában találunk közös pontokat: kötődésüket a Nemzeti Színházhoz, sőt, közös, bár rövid ideig tartó társulatukat az emigrációban.
Rajczy látszólag behódolt a Rákosi-diktatúrának, de ez óriási feszültségeket keltett benne, idegösszeomláshoz vezetett. Sorsuk végpontja is közös: ugyanaz az ország, Kanada vált számukra teljesen élhetetlenné, olyannyira, hogy honvágyuktól sújtva, mindketten önkezükkel vetettek véget életüknek.
