A baloldal esete a diplomákkal, avagy milyen is a momentumos hazaszeretet?
Napok óta lázban tartja a közvéleményt, hogy egy vezető szocialista, illetve vezető momentumos politikus olyan tollakkal ékeskedett éveken keresztül, amellyel valójában nem is rendelkezik. A téma valóban érdekes, és kampányidőszaktól függetlenül fontos, hogy ezek napvilágra kerüljenek és következményük legyen, de az általános meglepetésre még sincs különösebb ok. A baloldalon ugyanis már több évtizedes hagyománya van a diplomákkal való ügyeskedéseknek.
„Czibor – Dribli az égig” címmel 1997-ben jelent meg az Aranycsapat kiváló játékosáról, Czibor Zoltánról szóló kötet. A Rongylábú személyes visszaemlékezéseit is megörökítő könyvben található a következő, szó szerinti visszaemlékezés:
„Hát aztán tanár szerettem volna lenni én is. Akkor már az ÉDOSZ vette át a csapatot. Úgy láttam magam előtt példának a Karcsit (Dr. Lakat Károly, a Ferencváros egykori játékosa és vezetőedzője, aki magyar-történelem szakos tanári diplomával rendelkezett – K.A.). Mondtam, tanárnak szeretnék menni. „Czibor elvtárs, tanár akar lenni?” Igen, Nőhrer elvtárs. „Czibor elvtárs, fél évig nem futballozik, hat hónap alatt megkapja a diplomát, könnyedén minden…” Köszönöm szépen, már nem akarok tanár lenni. „Ne mondjon már ilyet! Ilyen könnyedén megszerezheti a diplomát, megkapja a doktorátust is…” Nem akarok tanár lenni, most már nem. „Mondja már meg, hogy miért!” Azért, mert nem akarok nevetségessé válni a gyerekek előtt. Csak ennyit mondtam, nem tudom, hogy megértette-e, gondolom, hogy igen. Ezek a hathónapos tanárok, ezek tanítanak ma is…”
(Szöllősi György: Czibor – Dribli az égig – 65. oldal)
Fotó: MTI/Járai Rudolf
A Czibor által elmesélt történet az 1950 környékéről, vagyis a Rákosi-korszakból származik. A helyzet később sem lett jobb. Bár a vezető kommunista elvtársak közül sokan valóban megszerezték a diplomájukat, ennek értékéről mindennél többet mond az a tény, hogy a saját köreikben is csak Foximaxinak csúfolták az egyetemet, ahol diplomájukat szerezték. A komolyabb szakokra (jogász, közgazdász, orvos, stb.) pedig nagyon sokszor már eleve kontraszelektív módon, elvtársi alapon kerültek be a fiatalok.
A rendszerváltozás utáni időszakban megjelentek a klasszikus „büfé- és ruhatár” szakok, amelyek papíron ontották magukból a diplomás embereket, ám valódi tudást, a hétköznapokban érdemben hasznosítható ismeretanyagot az itt végzettek nem, vagy csak alig-alig kaptak. Azonban nemhogy komoly és valódi szakokat, de még ezeket a büfészakokat sem végezte el mindenki. Ugyanis a bolsevikok tanítani valóan ügyes „átbábozódása” (copyright by Csurka István) és hatalom-átmentése nem tette szükségessé a képzettséget.
Bármilyen diplománál sokkal többet nyomott a latban, hogy megbízható legyen az illető, hogy ugyanahhoz az elvtársi körhöz tartozzon, amelyik létrehozta és megőrizte saját, zárt világát és biztosította a „kör” tagjainak a zsíros állásokat, rendre helyzetbe hozva egymást és leosztva egymás között a kulcspozíciókat. Különösen akkor, amikor az utódpártok kezeibe került a kormányrúd. (Ennek részletezése ebben az írásban teljesen fölösleges, portálunk főmunkatársa, Mező Gábor „A Hálózat” című, különösen hiánypótló sorozatában esettanulmányok egész sora olvasható erről a folyamatról!)
Fotó: MTI/Rózsahegyi Tibor
Számos példát lehetne erre példaként felhozni, de elég csak megnézni Gyurcsány Ferenc felemelkedését, hiszen személyében „szerencsésen” ötvöződött az ideológiai megbízhatóság – már a KISZ utódjában, a DEMISZ-ben is vezetőségi tag volt –, valamint a családi bekötöttség. Ne feledjük: a bolsevik-kommunista parlament leghosszabb képviselői idejével rendelkező Apró Antal unokájára cserélte le „öregecskedő feleségét”. (Korántsem zárójelben: Dobrev Klára nagypapája, Apró Antal 1945 és 1989 között 44 évig folyamatosan országgyűlési képviselő volt, amellyel rekordernek számít a kommunisták között is!) Így aztán az ország leggazdagabb „vállalkozói” közé emelkedett, miközben állítólagos diplomamunkáját a mai napig nem sikerült előkeríteni… (Hja! Nyilván csak eltűnt, nem arról van szó, hogy Gyurcsány meg sem írta volna…)
Amilyen a mosdó, olyan a törölköző – tartja a mondás, ami nagy igazságot hordoz. Miért is lenne alapvető előírás a politikai baloldalon, hogy csak olyan diplomát tüntethessen fel valaki, ami valóban a birtokában is van, hogyha maga az egykori miniszterelnök is kibújhat egy olyan kifogással, hogy „nem találja” a szakdolgozatát. Annak idején ugyanis ez volt Gyurcsány magyarázata arra, hogy sem égen, sem földön sem leli a végzettségéhez szükséges diplomamunkáját…
Elmondható, hogy a mai ellenzéki oldal egyes személyiségei csak a főnököt követik. Méghozzá mindenben. Például a hazugságban is. A momentumos „ál-diplomás” közgazdász, Hajnal Miklós ugyanis nem átallott azt mondani a minap, hogy számára a hazaszeretet fontosabb volt, mint a diploma megszerzése. Egy ilyen kijelentés után nézzük már meg, hogy miben állt Hajnal Miklós állítólagos hazaszeretete?
Amikor – őt idézve – „rájött, hogy a közügyekkel akar foglalkozni”, akkor ahhoz a mozgalomhoz állt oda, amelynek közéleti belépője az első magyar olimpiai rendezés megfúrása volt. Egy olyan esemény elkaszálása, amely elképesztő pozitív energiákat szabadíthatott volna fel és talán minden másnál magasabbra emelhette volna a nemzeti összetartozás érzését honfitársaink között. Ennek a gigantikus lehetőségnek a tudatos tönkretételét hazaszeretetnek nevezni minimum arctalan aljasság, de ennél sokkallta durvábban is fogalmazhatnánk.
A Momentum üdvöskéje eddig egyszer sem érezte szükségét, hogy elmondja: valójában nem fejezte be tanulmányait, így természetesen nincs is diplomája. Sőt, volt, amikor szemrebbenés nélkül közgazdászként hivatkozott saját magára.Most, amikor fehéren-feketén kiderült, hogy nem közgazdász, mert nem diplomázott le, akkor pedig minderre azt mondja, hogy azért hagyta abba az egyetemet, mert rájött, hogy a „momentumozás” és a tanulás nem egyeztethető össze. Nyilvánvaló, hogy nem volt ebből baja a mozgalmon belül, hiszen annak korábbi elnöke, Fekete-Győr András – ahogyan mondani szokás – finoman fogalmazva nem a legélesebb kés volt a lila fiókban. Ez alapján talán még előnyt is jelentett Hajnal pártbéli előmenetelében, hogy nincs diplomája…
Ami a diplomakérdést illeti, nemhogy a Gyurcsány-korszakot, de a kommunista kontraszelekciót sem sikerült maga mögött hagynia az ellenzéki oldalnak. Most sem a tudás, a valódi képességek és emberi erények számítanak, hanem a politikai megbízhatóság és kellő szervilizmus. Ha tehetnék, most is „hathónapos tanárokat” és „hathónapos közgazdászokat” képeznének, hogy minden létező kulcspozíciót feltöltsenek a saját elvbarátaikkal.
A történettel kapcsolatos személyes véleményem ugyanakkor az, hogy végső soron nem a diploma léte vagy megléte az elsődlegesen fontos. Az a tény ugyanis, hogy lepatkányozzák a nemzeti oldallal rokonszenvezőket, illetve szemrebbenés nélkül képesek hazudni és hazát árulni, lényegesen veszélyesebb, de legalábbis nagyobb baj, minthogy van-e diplomájuk vagy sem?
A hazaszeretet, az őszinteség és a tisztesség minden, csak nem diploma kérdése. Diploma nélkül is rendelkezhet valaki a fenti tulajdonságokkal, és ezzel nélkülözhetetlen építő tagja lehet egy nemzetnek. Aki viszont híján van ezeknek – mint a balliberális politikusok jelentős hányada –, annak akárhány diplomája lehet, akkor sem gazdagítja semmilyen értékkel a társadalmat és ezáltal nemzetünket. Az ilyenektől legfeljebb egy-egy ocsmány patkányozásra futja, mielőtt a saját elvtársaik - szemforgató módon a tisztasága hivatkozva - végérvényesen leveszik őket a sakktábláról…
Vezető kép: Bangóné Borbély Ildikó, akit kizártak az MSZP-ből. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
