Pesti Srácok

Mi magyarok ezer szállal kötődünk egymáshoz – Potápi Árpád és az Öreg

A Kárpát-medence magyarjai a szétválasztás ellenére ezer szállal kötődnek egymáshoz. Nemcsak a nyelv, a kultúra, a több mint ezer éves történelem és hagyományok kötik össze a magyarságot több történelmi korszak mélypontjai után, hanem a szabadságharcokban edződött hazaszeretet is. Ennek a szellemiségnek a folyamatos gondozására jött létre 2010-ben a nemzetpolitikai államtitkárság, amelynek felelős államtitkára Potápi Árpád János.

Potápi maga is székely, akinek nagyszüleit, szüleit a második világháború után menekítették több tízezer bukovinai székellyel együtt Magyarországra; Potápiékat Bonyhád környékére telepítették. Mindennapi élete, munkája a kárpát-medencei magyar kisebbség (3–4 millió), a diaszpórában élő csaknem két és fél milliós magyarság gazdasági, kulturális, szellemi fejlődésének elősegítése.

Potápi szerint az autonómiatörekvéseket soha nem szabad feladni, hiszen az a civilizált Európa legalapvetőbb jogai közé tartozik. Igaz ez annak ellenére, hogy a magyarság függetlenségi törekvéseit Brüsszel egyre határozottabban próbálja zárójelbe tenni és hazánkat a nemzetközi érdekek kiszolgálójává zülleszteni.

Az államtitkár hangsúlyozta: nemcsak nekik van feladatuk, a helyben élő magyarok is sokat tehetnek saját jogaik kiharcolásában. Felvidéken, a szlovákiai magyarság körében Duray Miklós halála óta jellemző a politikai széthúzás. Kárpátalján a magyarokat üldözik, meglévő jogaikat az ukránok elveszik, míg Bácskában, a Délvidéken és Szlavóniában egyre kiegyensúlyozottabban érvényesülnek a magyar kisebbségi jogok, köszönhetően a jó szerb, horvát és szlovén kapcsolatoknak. Erdélyben, Székelyföldön a legerősebb a kisebbségi magyar képviselet, főként az RMDSZ összekötő szerepe miatt. Potápi szerint ezt a fejlődést Romániában beárnyékolja az egyre erősödő sovinizmus.

PestiSracok facebook image

A 2010 óta kétharmados győzelmeket arató Fidesz–KDNP nemzetpolitikája, a balliberális ellenzék áskálódása ellenére is sikeresnek mondható; a kettős állampolgárság megadása a határon túl élő magyarok között megerősítette, hogy ők is magyarok, nem pedig magyarul beszélő románok, szlovákok, szerbek. Az elmúlt 15 évben a romániai, szlovákiai, kárpátaljai, szerbiai, horvát és szlovén településeken anyaországi segítséggel újjáépültek oktatási intézmények, művelődési központok, több száz éves keresztény egyházi épületek megújultak, miközben komoly pénzügyi, szellemi támogatást kapnak Magyarországról a kisebbségben élő magyar gazdasági társaságok, vállalkozások. Mindez a határokon átívelő nemzetegyesítésért történik.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.