Pesti Srácok

Búcsú egy hőstől – Videó-összefoglaló Varga János temetéséről

Egy utolsó díszlövés. Ezzel búcsúztunk "Jani bácsitól", az utolsó Corvin közi sráctól, a forradalmártól, aki rám szólna, mert azt mondom róla, hős volt. Hiszen ő mindig kijavított: "nem voltam hős, csak ott voltam". Túl szerény volt, hiszen sokan ott lehettek volna, de ő sebesülten is visszament és harcolt, nem menekült el, kiállta a megpróbáltatásokat, a bosszút, a börtönt, és nyolcvanöt éven át szolgálta a hazáját. Varga Jánosra emlékezünk videóösszeállításunkkal, a szabadságharcosra, a forradalmára, a nemzeti hősre.

Nem akarták megengedni neki, hogy fegyvert fogjon. Túl alacsony volt, túl vézna, azt hitték fiatalabb a koránál és el akarták zavarni a barikádról. Nem ment el. Puskát fogott, harcolt, megsérült majd visszament harcolni. Ő volt Varga János, a Corvin köziek utolsó életben maradt tagja, és most ő is elhagyott minket, egy jobb helyre költözött.

Mikor először beszéltem "Jani bácsival", úgy éreztem, hogy én erre nem vagyok méltó. Hogy jövök én ahhoz, hogy egy nemzeti hőst kérdezgessek? Ezt el is mondtam neki, elmondtam, mekkora megtiszteltetés volt az, hogy nekem is elmesélte élete történetét a szabadságharctól a börtönévekig. Ő ennyit válaszolt:

PestiSracok facebook image

Most pedig vitába kell szállnom egy nemzeti hőssel, hiszen ő nem csak ott volt. Ő önként ment harcolni, nem véletlenül keveredett bele a forradalomba, hanem felutazott Budapestre a lezárások, a kijárási tilalom ellenére, és ahogy tudott, csatlakozott a harcolókhoz. Megsebesült, majd vérző fejjel visszament a barikádokra és harcolt tovább.

Hős volt. Megjárta a harcok sűrűjét, kiállta a börtönéveket és a kommunisták megtorlásait. És utolsóként Iván-Kovács László, Pongrátz Gergely és Wittner Mária harcostársai közül, most tőle is búcsút kellett vennünk. Szerdán katonai tiszteletadás mellett eltemettük. A szertartáson politikusok és valódi civil szervezetek képviselői mellett portálunk főszerkesztője is felszólalt, hiszen Jani bácsi a kezdetektől fogva a támogatónk, a barátunk volt. Saját halottunk.

Isten kisíréje útján a szabadságharcost, a forradalmárt, a hőst. Isten kísérje útján Varga Jánost!

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.