Ki tüntet, és miért éppen most? (Magyarországon)
Öt százalékos gazdasági növekedés van és munkaerőhiány, komoly bérnövekedés tapasztalható, a gazdaság és az állam makroadatai kiválóak. Ebből nemcsak az következik, hogy bizonyosan nem szocialista vagy liberális kormányzás van, hanem az is, hogy a technológiai robbanás következtében is drasztikusan alakul át a munka világa, vagyis az ember és vállalat közötti, a munka törvénykönyve által szabályozott viszony.
Az állam, a kormány, a Fidesz érdeke is az, hogy a jelenleg munkavállalói státuszban lévő, képzett munkaerő többet dolgozzon. A munkavállalók érdeke az, hogy többet keressenek. Érthetően ezt úgy szeretnék elérni, hogy ne kelljen többet dolgozniuk. De ha többet dolgoznak, a bérnövekedésük is nagyobb lesz, nemcsak a bérük. A magyar bérszínvonalat a szakszervezeti vezetők szocialista és liberális barátai annyira alacsonyan tartották a versenyképesség hamis jelszavával - meg azért, mert a multik közvetlenül őket korrumpálták 2010-ig -, hogy az eddigi jelentős béremelkedés még messze nem a végállomás.
De ahhoz, hogy a rendszerben még benne lévő hatékonysági, kapacitási és így a nyereség- és bértartalékokat is ki lehessen használni, a már foglalkoztatott munkaerőben rejlő munkaidő-tartalékokat is be kell vonni. Ami azt jelenti, hogy bizonyos ágazatokban tágítani kell a munkaadók, a munkavállalók és a szakszervezetek mozgásterét abban, hogy megfelelő javadalmazásért a munkavállalók több túlmunkát vállalhassanak. Ez nemcsak a túlórákért kapott fizetéssel fogja megnövelni a dolgozók keresetét, hanem a magyar gazdaság általános teljesítménynövekedésén keresztül az alapmunkáért járó bérezésre is jótékony hatással lesz.
A kormány világossá tette, hogy mint korábban is, csak hoci-nesze alapon működik együtt a multinacionális vállalatokkal, csak a kölcsönös előnyök politikája működik.
Az ellenzék és a szakszervezeti vezetők jól láthatóan csak a szokásos politikai haszonszerzés érdekében mozdultak rá erre a törvényi változásra. A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok és a gazdaság teljesítménye alapján a Fidesznek és a kormánynak semmiféle érdeke nem fűződik ahhoz, hogy egyoldalú gesztusokat tegyen a multiknak. A helyzetet jól láthatóan arra akarja felhasználni, hogy növelje a gazdaság teljesítményét, de úgy, hogy minden szereplő a lehető legelégedettebb lehessen.
A jogszabályi változásokat nyilván úgy fogja értelmezni a jogrendszer, hogy az megfeleljen a jogalkotó által deklarált célnak, vagyis a dolgozók érdekét is szolgáló megállapodási lehetőség jöjjön létre, ne lehessen kényszeríteni senkit. Emlékeztetnék mindenkit, hogy nálunk a szocialista-liberális kormányok és pártok szoktak mindig a béremelkedés esküdt ellenségei lenni.
Magyarországon sosem lehet tudni, mikor lesz balhé valamiből, hiszen azt külföldi agytrösztök döntik el, hogy mikor és milyen botrány felépítésére kap pénzt az ellenzéki sajtó. Ebben a buliban is nyilván benne van a teljesen jelentéktelenné vált magyar szakszervezeti szektor mozgáskényszere, az ellenzéki politikusok reménye, hogy ezzel rontani tudják a gazdaság teljesítményét, valamint persze az ellenzéki sajtó és a liberális értelmiség („tüntetői kétszög”) hazudozásai.
Jellemző, hogy nem sikerült belefutnom olyan megnyilvánulásba, amely a konkrét jogszabályhelyek és összefüggések megjelölésével mutatta volna be, hogy hol is sérülnek a munkavállalók jogai.
Persze biztosan vannak hibák, tévedések, és pontosabbá, polgárbarátabbá tehető kitételek a törvényben, de az aprómunkához láthatólag senkinek sem fűlik a foga. Egyetlen értékelhető szellemi teljesítményt tudott az egész bagázs felmutatni az egész történetben, azt is a propaganda területén, hiszen a „rabszolgatörvény” elnevezés kétségtelenül igen hatásos.
Ismétlem, a Fidesznek egyáltalán nem érdeke ez a konfliktus; jól láthatóan abban a hiszemben is voltak, hogy egy ilyen, közös érdekeket szolgáló javaslatot senkinek nem érdeke megvétózni. Mondjuk a kormányzati kommunikáció is lehetett volna világosabb és offenzívebb; egyszerűen képtelenek vagyunk megszokni, hogy háború van: az ellenzék lövöldözik mindenre, ami eléje kerül.
Ha a magyar szakszervezetek képesek lennének ellátni a feladatukat - pontosabban a vezetők el akarnák látni a munkavállalók érdek-képviseletét -, akkor üdvözölnék, hogy nekik kell cégenként, munkahelyenként a lehető legjobb feltételeket kiharcolni a munkavállalóik számára. De pont ehhez nem fűlik a foguk. Ők az ellenzékkel vállvetve a kormány ellen akarnak csak hadakozni.
Egy szakszervezetváltás is ránk férne már.
Kiemelt kép: Szigetvary Zsolt/MTI
