Nem felejtünk!

MISS LATTE

A párhuzamot az ellenzéki, de főleg DK-s aktivista, Homonnay Gergely húzta azzal a vonalzóval, amellyel valaha csonka-Magyarország határait is rajzolhatták. Akinek nem mond semmit a név, annak további boldog életet kívánok, és inkább ugorjon egy bekezdést. Aki mégis mazochista, annak legyen elég annyi, hogy az úriember (?) a Puszi, Erzsi névre hallgató irodalmi lábtörlő szerzője. Ez az a könyv, ami macskaszemszögből mutatja be a világot, és amiről már annyi bőrt lehúzott ez a jogaiért a Pride-on táncoló bohóc, amennyit még az ázsiaiak se húznának le egy macskáról. Ha egy mondatot kéne írnom Homonnay Gergelyről, akkor a Puszi, Erzsi fülszövegében a háziállatról szóló összegzés meg is felelne: „szőrös fülű, bajszos díva”. Civilben pedig Gyurcsány Ferenc második számú udvarhölgye (az első természetesen Vadai Ágnes).

Szóval eszerint a Homonnay Gergely szerint a CEU (egy részének) Bécsbe költözése nagyobb tragédia, mint Trianon. Karácsonykor újra eszembe jutott ez a mondat, amikor a családi fotókat nézegettem. A kezembe akadt nagyapám ütött-kopott portréja: a papír sárga, foltos, a gyűrődések keresztülfutják az arcot. Egyetlen dolog vehető ki teljesen tisztán, nagyapám szigorú-kék tekintete, ami még a fekete-fehér fotóról is visszavilágít.

Ezt az éles és szomorú nézést csak egyszer láttam rajta élőben: 2002 tavaszán, amikor apám épp arról győzködte, miért lesz jó döntés, ha a Medgyessy Péter vezette MSZP-re szavaz. Az egyszeri kilengést apám nem sokkal később meg is bánta, amikor ez a Medgyessy Péter még a megválasztása évében, Erdély elcsatolásának napján együtt ünnepelt a román miniszterelnökkel.

A családom erdélyi – így mondjuk, de valójában alighogy átteszi az ember a lábát a határon, már apám szülőfalujában találja magát. Lehet, hogy jobb lett volna, ha tényleg nem a határ mellett, hanem a Kárpátok valamelyik völgyében van ez a falu, mert így a számkivetettség mellett mindig ott voltak az „ó, ha 20 kilométerrel arrébb húzták volna meg a vonalat...” kezdetű sóhajok is. Ezt mondhatta mama, amikor a fiát gyerekként elzavarták a boltból, mert nem románul kérte a kenyeret. És 30 évvel később, már a rendszerváltás után keresztanyám még mindig ugyanezt mondta, amikor a gyerekeit minden nap feleltették az iskolában, de csak egyetlen kérdést kaptak: „Milyen nyelven beszéltek otthon?”

Nagyapám – ezt már csak elmesélésekből tudom – a családján kívül csak arra volt büszke, hogy sosem lett párttag. Ő inkább sistergő Szabad Európa Rádiót hallgatott, és már akkor rablógyilkosoknak nevezte a kommunistákat a négy fal között, amikor még nem volt nyilvánvaló, hogy a kommunizmus több, mint százmillió áldozatot követelt világszerte. „Legyetek éberek, mert visszajönnek!” – mondogatta, nekem már ezt is csak apám mesélte.

De az igazság az, hogy tévedett. Nem jönnek, nem jöhetnek vissza.

Azért nem, mert még mindig itt vannak. Itt van a kommunisták utódpártja, az MSZP, és itt van egykori vezetőjük, az Erdély elcsatolására koccintó Medgyessy Péter. Nem szabad finnyáskodni, mondta legutóbb az áprilisi választások előtt – igaz, akkor a szocik és a Jobbik összefogásáról beszélt. Aztán itt van a szocialista Bangóné Borbély Ildikó, aki annyira szeret „kurva erős képeken” szerepelni, hogy az elszakadt magyarok állampolgárságáról szóló népszavazáson ő pózolt Gyurcsány Ferenc nemet hirdető plakátjain. És igen, itt van Gyurcsány Ferenc is, aki talán még álmában is a külhoni magyarok állampolgársága ellen ágál. De itt vannak – szerencsére – a Homonnay Gergelyek is, akik szerint a Soros-féle aktivistaképző CEU elköltözése nagyobb tragédia lehet, mint Trianon. Azért szerencsére, mert valójában szívességet tesznek nekünk. Saját maguk emlékeztetnek minket arra, hogy itt vannak. Jönnek és bebizonyítják, hogy ők ma is ugyanazok az emberek, mint akiket a nagyapám rablógyilkosoknak nevezett, amikor mi már szinte elfelejtjük azt, hogy „Nem felejtünk!”

A cikket a hamarosan a PestiSrácok.hu-n reggelenként megjelenő latte blog szerzője írta. Névtelenségét nemzetbiztonsági okokból őrizzük. ?

Vezető kép: Facebook