Pesti Srácok

Leáldozott a szlovák sovinizmusnak

Leáldozott a szlovák sovinizmusnak

Alapvetően semmi sem változott a himnusztörvény nyomán. DAC-mezben, DAC-sálban közlekedő emberek városszerte, a stadion felé igyekvő kerékpáros csomagtartó kosarában a klub címerével díszített ülőpárna, és még Budapestről Dunaszerdahely felé menet egy autót megelőzve, annak volánja mögött is DAC-mezes embert láttam. Valamivel később mindannyiukkal együtt ott voltunk azon több, mint 8500 ember között, akik még sosem énekelték ilyen hangosan a magyar himnuszt.

Több dolgot is elértek a meggondolatlan húzásukkal a sovinizmusukban felbátorodott volt focisták, akik a Szlovák Nemzeti Párt színeiben belecsempészték a törvénytervezetbe a botrányt kiváltó részt. Előre borítékolható volt, hogy a himnusz hangosabb lesz, így viszont ráadásul nem a kezdő sípszó után hangzott el, amikor szokott, hanem a meccs előtt, ahol igazán a helye van. Dušan Tittel és Tibor Jančula egykori labdarúgók, a törvény beterjesztői kaptak bónuszba egy székely himnuszt a második félidő elején, majd még egy magyar himnuszt, amellyel az immár győztes csapatot ünnepelte a szurkolótábor.

Ezt pedig felsorakozva, összekapaszkodva hallgatta végig a sárga-kék csapat, illetve annak magyar, szlovák, ír, horvát és afrikai játékosai.

Mindemellé Tittel és Jančula bizonyára értesültek arról is, milyen fergeteges hangulatot teremtettek a hazai szurkolók a stadionban, hogy végigénekelték a kilencven percet, és a Slovan mai meccsén egész biztosan nem lesznek annyian, hogy a bajnokság többi öt meccsének össznézőszáma akár csak megközelítse a dunaszerdahelyi nyolc és félezret. Ez az, ami igazán fáj nekik, és ez ellen törvényt sem tudnak hozni. Legfeljebb zártkapus meccsekre ítélheti a Szlovák Labdargó Szövetség (SFZ) a DAC-ot, ahogy arra jó párszor volt példa az elmúlt években. Szintén az SFZ kedvelt hobbija az átgondolt bíróküldés. Dušan Sedlák játékvezető ítélkezése szerint a zsolnai játékosok nyugodtan fellökdöshették a szerdahelyieket, még a hátulról becsúszás sem ért nemhogy piros, de sárga lapot sem, csak egyszerű szabadrúgást. Fordítva persze jóval szigorúbb volt, beleértve ebbe a csapatkapitány reklamálásért kiosztott sárga lapját is. A bíró viszont így sem tudta elvenni a győzelmünket, még a hazai gól után a Zsolnának azonnal megítélt büntetővel sem.

PestiSracok facebook image

https://m.youtube.com/watch?v=ia5RPCOczao&feature=youtu.be

A győzelem pedig még ennél is nagyobb, hiszen bebizonyosodott, hogy a '90-es és a 2000-es években nagypolitikai szinten is folyton sikerrel alkalmazott magyargyűlölő sovinizmusnak leáldozott.

A himnusztörvény elfogadása után versenyt szabadkozik a Szlovák Nemzeti Párt meg a Most-Híd tökkelütött csapata, akik magyarként megszavazták. Az ilyesmi szlovák húzások korábban csont nélkül mentek át, 2014-ben még simán elfogadták az azóta is érvényben levő zászlótörvényt, ennek viszont most már esélye sem volt – nem kis részben éppen a DAC mostani jelentősége miatt. Ennyire fontos ez a klub. Máris mindenki azt ígéri, hogy visszavonják a törvényt, nem fog hatályba lépni, és akárhogyan, de helyrehozzák ezt a hibát.

A magyargyűlölő sovinizmusról immár mindenki tudja, hogy hiba.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.