A románok mindig így csinálják
Féktelen vágy a történelmi dicsőségre és a dicsőség kivívásához szükséges tulajdonságok teljes hiánya – ezek állnak a román temetőgyalázás hátterében. Elképesztő szégyen, ami Úzvölgyén történt, de csak emberi mércével. Akik viszont száz éve mindent így csinálnak, azoknak ez sem lóg ki az életművükből. Amikor a mélybalkáni csőcselékmentalitás rázúdul a civilizált emberre, az mindig ilyen.
A katonatemetők olyan helyek, amelyeknek a tiszteletben tartása tényleg mindenütt a világon a civilizáltság legelemibb fokának számít. Még az egykori Szovjetunió területén sem forgatják fel azoknak a német katonáknak a sírjait, akik sokmillió katona és civil halálát okozták ott. A hazájukért bármilyen háborúban életüket feláldozó katonák végső nyughelyének megbolygatása a világ legprosztóbb dolgai közé tartozik. Túlzás lenne persze ezt meglepetésnek nevezni, de Romániának – beleértve a temetőgyalázó futballhuligánokat és csőcseléket, a gyalázásban partner rendőröket és belügyminisztériumot – nem sikerült eme alapvető civilizációs szint fölött maradnia.
A mélybalkáni posványban ugyanis sokkal otthonosabban mozog.
Van persze megfejtése az esetnek. A románok történelme köztudottan sokkal inkább a szövetségeseik elárulásáról, az alkalmas pillanatban a győzteshez átállásokról szól, semmint a dicsőséges haditettekről. Ahol pedig kevés a dicsőséges haditett, ott kevés a hős katona is. Arra viszont mégiscsak nehéz méltóságteljes megemlékezést felfűzni, hogy kurtizánokkal szerezték meg az első világháború utáni határmódosításokra befolyással levő nyugati politikusok rokonszenvét. Ha nincsenek ünnepelhető hősök, hát szerezni kell, a szerzést meg kizárólag balkáni módon tudják elképzelni arrafelé, ahogy minden mást is. Immár száz éve megszokták a románok, hogy
leginkább a magyaroktól rekvirálják, amire fáj a foguk,
legyen szó elvontatott vasúti vagonokról, beállamosított, visszaadott, majd újra visszaállamosított kastélyokról és erdőkről, sunyi papírozással ellopott diplomáciai ingatlanról, vagy egyszerű emberek könnyen mozdítható bútorairól, ingóságairól. És legyen szó akár hősi katonatemetőről. Ha nincs nekik ilyenből se elegendő, ha fájlalják, hogy a magyarok bátran kiállva, hősöket teremve harcoltak azért, amit a románok végül svindlikkel kaparintottak meg, akkor majd szereznek ilyet is. Ha krónikus hiányt szenved hősi halottakból a dákoromán nemzettudat, akkor rajzolnak azokat is a lopott temetőbe.
Csak a fegyvertelen és a halott magyarral mernek packázni
A másik indokuk, hogy amennyire gyűlölik a magyarokat, annyira félnek is tőlük. A halott és eltemetett magyar honvéd jó tulajdonsága a románok szemében, hogy nem lő vissza. Ezért aztán olyan bátorsággal sorakoztatták fel a kitalált román hősi halottak kőkeresztjeit az elesett magyar honvédek fejfái előtt, amilyen bátorságot még túlerőben sem voltak képesek soha felmutatni a hágókat ellenük védő székelyekkel szemben. A románok ezen tulajdonsága egyébként szoros összefüggésben áll az előzővel, vagyis
a hősi halottakkal teli katonatemetők hiánya nem független attól a ténytől, hogy hősies élő katonákat sem nagyon tudtak felvonultatni.
Ez az oka annak, hogy a román reguláris és irreguláris erők rendre elsősorban a fegyvertelen magyar civilek lemészárlásában jeleskedtek 1784/85 telén, 1848/49-ben, 1918/19-ben és 1944/45-ben is. Nem véletlen, hogy a bevett módszertől eltérően ők nem hadi úton, hanem francia, angol és olasz politikusok irodáiban kilincselve meg hálószobáikba ajándékokat küldözgetve növelték meg az országuk területét egy évszázaddal ezelőtt.
Pontos ízelítőt kaptunk most abból a balkániságból, amelynek élő koncként odadobták 1918 végén Magyarország felét, hogy azt is balkanizálják. Ez a Magyarország – a többségében románok és szerbek lakta részeit leszámítva – egy fokkal sem volt kevésbé civilizált, mint az őt szenvtelenül vágóhídra küldő Fényességes Nyugat. Sőt, ha már a nyugati civilizációról van szó, ugyanez a Nyugat mostanra nagyobb célt tűzött ki Magyarország balkanizálásánál, és immár egész Európát iszlamizálná és afrikanizálná. Ennyi ész, arányérzék és erkölcsi tartás maradt benne. Úgyhogy ez a soviniszta temetőgyalázás aligha fog Románia jogállamiságáért aggódó hangokat kiváltani az Európai Parlamentben pöffeszkedő, nacionalizmustól rettegő paprikajancsikból. Hiszen az, ha egy temetőben kereszteket törnek ki, sírokat gyaláznak meg, az persze a fasorban sincs ahhoz képest, ha például egy különleges elbánásért toporzékoló és ezért a mindenkire vonatkozó szabályokat nem betartó egyetem nem kap működési engedélyt.
