Pesti Srácok

Angol hülyék, hülye angolok, és ez a hülyeség öl

Angol hülyék, hülye angolok, és ez a hülyeség öl

Csak Isten tudja, hogy hányadik cikket írom már egy merénylet után, a szokásos merénylet után. Liberális ellenségeink imádnak strukturális okokra hivatkozni az elnyomással kapcsolatban, de a nyugati nagyvárosokban szokásos gyilkosságokat – amelyeket muszlimok követnek el a szembejövőkkel szemben – valamiért véletlenszerűnek tekintik. Ugyanígy nem tekintik ezeket a gyilkosságokat az elnyomás eszközének, pedig nehéz a rettegésben tartást másnak gondolni az áldozat szempontjából.

Londonnak olyan polgármestere van, aki a mindennapi rutin részének tekinti a terrort, a késeléseket, a bandaháborúkat, a totális káosz lokális előjeleit. Nyilván olyanok választanak meg egy ilyen barmot, akik maguk is így gondolják ezt. A munkáspárti szavazók Londonban bizonyosan teljesen zakkantak: multikulturális fővárosukat sem Nagy-Britannia, sem Anglia részének nem tekintik. A nagyvárosi életmód nem angol életmód: nem vonatkoznak rá azok a szabályok, amelyek naggyá tették Britanniát és amelyek megőrizték ideig-óráig, amikor már nem volt olyan nagy.

Az a jogrendszer, amely a bűntől függetlenül tekint az elkövetők jogaira, csak zárt társadalmakban lehet működőképes, amikor a társadalom maga is bünteti azokat, akik durván megsértik a szabályokat. Angliában már sem a társadalom, sem a jogrendszer nem büntet igazából. Pedig mi lehetne durvább szabálysértés, mint egy ország, egy nemzet nyelvének, vallásának, szokásainak totális tagadása és elpusztításának vad vágya? Ellenséges hadsereg győztes katonái a szabadrablás idején szokták így gondolni. Ha a győztesek legalább részben élve akarják hagyni az őslakosságot, akkor a vezetőik a szabadrablás szórakoztató időszaka után általában arra utasítják a katonáikat, hogy valamiféle rendet tartsanak fenn, mert az őslakosság bevonása az új rendbe kívánatos. Londonban azonban a fehérek, keresztények, a szekuláris lakosság tagjai még a megszállás és a legyőzöttség állapotának felismerése előtt vannak. A modern nagyvárosok diszkrét bája, hogy nem is kell kihirdetni, hogy már más vallás és más etnikum a gazdája; elég, ha néha emlékeztető oltásként egy-egy ámokfutással az elnyomottak arcába nyomják: életük immár nem a saját rendjük kezében van, hanem Allahéban.

Legújabb londoni gyilkosunk közismert terrorista volt, de feltételesen kiengedték, mert az angolok hülye törvénye azokra is vonatkozik, akik ki akarják irtani az angolokat. Pedig az elemi életösztön – nekem és mindenkinek, aki nem teljesen hülye – azt súgja, hogy aki meg akar ölni bennünket, az nem közénk való. A jogász butaság iskolapéldája, hogy szerintük a jog nem egy adott kultúrában gyökeredzik, hanem valami absztrakcióban, amit az ember elidegeníthetetlen jogaiból vezetünk le. Miközben ezek a dilettáns szerencsétlenek adósak maradnak az ember definíciójával. Mert szerintük a feléjük rohanó késsel hadonászó robbanómellényes szakállas alak – aki azt kiabálja, hogy „Allah akbar”, és kiirtana mindenkit, aki arra jár – ugyanolyan ember, mint egy szokástartó és törvénytisztelő, angol, skót, ír vagy egy odakeveredett magyar munkavállaló. Pedig nem.

PestiSracok facebook image
London, 2019. november 29. A @HLOBlog videójáról készített felvételen késsel a kezében fut egy járókelő a London hídon, amelyen előzőleg késes támadás történt 2019. november 29-én. Egy látszólag robbanószerrel megpakolt mellényt viselő férfi több embert megkéselt (érdemes a kés méretét megfigyelni), mielőtt járókelők lefogták, majd rendőrök agyonlőtték. Többen megsebesültek; kormányforrások szerint két ember belehalt sérüléseibe. Fotó: MTI/AP/@HLOBlog

Darwin-díjas ostobaság a halálos ellenségünket velünk egy vérből valónak tekinteni. Az iszlám rendje ott is végletesen erőszakos, ahol teljesen érvényesül; sohasem számol le a saját szélsőségeseivel és nincs benne helye senki másnak, csak hithű muszlimoknak. Szekularizálódott kereszténység létezik, szekuláris iszlám nem. Angliát a realitások végletes felismerése tette naggyá, és az őrizte meg akkor is nagynak, amikor mások már föléje nőttek. Most már azonban csak voluntarista jogszolgáltatásának végrehajtására képes: jobban gyűlöli a szokástartó sajátjait, mint a halálos ellenségeit. Angliában a jog fellázadt az ország ellen, és akkor is tartja őrületét, amikor már látszik, hogy vérrel és könnyel rombolják le azt a világot, amelyben ez a jogrendszer kialakult és az emberi szabadság valaha volt legnagyobb kiterjedéséhez vezetett. De ma az emberek Angliában sokkal kevésbé szabadok, mint ötven évvel ezelőtt. Nemcsak a szólásszabadságuk veszett el, hanem vallás- és vallástalanságuk szabadsága is már a múlté.

Amikor a biztonságodon kell gondolkoznod, amikor nem mehetsz be a városod bizonyos negyedeibe, akkor nem vagy szabad. Amikor kötelezően el kell bagatellizálnod a veszélyt, amit rád és a gyerekeidre jelent egy vallás és egy ideológia, akkor nem vagy szabad. London utcáin a rendszer gyilkolássza valójában az embereket. Mert nem arról van szó, hogy az Egyesült Királyság közhatalmi és biztonsági szervei nem képesek megvédeni a saját állampolgáraikat, hanem arról, hogy ideológiai okból nem védhetik meg őket. A liberálisok megtiltják nekik, hogy megvédjék a saját állampolgáraikat. Akiket tegnap meggyilkoltak, nem véletlen áldozatai egy fatális incidensnek, hanem szükségszerű áldozatai az emberi hülyeségnek, a saját kormányuk, a saját jogrendszerük hülyeségének.

Ebből nekünk meg kell tanulnunk: sosem szabad hagynunk, hogy a magyar jogrendszer liberalizálódása ezt megengedje, és azt sem, hogy olyan kormánya legyen az országnak, amely többre becsüli az ország halálos ellenségeinek jogait, mint a saját állampolgárainak életét.

Vezető kép: MTI/AP/@HLOBlog

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.