Merkel a pártját és riválisait is kicsinálta, de Orbánnal igyekszik kibékülni

Miután Merkel, Helmut Kohl politikai hagyatékának teljes felszámolója, van ebben némi történelmi igazságszolgáltatás is. Angela Merkel válságba vezette pártját és a CDU-CSU pártszövetséget is, és persze nem mellesleg Németországot és Európát is. Merkel csak azért kancellár még, mert személye tartja össze a haldokló szociáldemokratákkal gründolt „nagykoalíciót”, amely már régen nem is olyan „nagy”. Szavazó támogatottság már rendszeresen 50 százalék alatt van, a CDU-CSU és az SPD már valószínűleg nem tudna kormányt alakítani együtt sem egy új választás után.

Merkel ügyesen kicsinálta a nála tehetségesebb riválisokat

Merkel után így nem marad más, mint egy teljesen agyament, a természet, a fizika és a matematika törvényeire fittyet hányó energiarendszer, néhány millió Németországot és Európát iszlamizálni akaró muszlim, és a 20 százalék körüli AfD. És egy rakás általa "kicsinált", nála tehetségesebb és naívabb politikus, akik most nagyon hiányoznak a káderhiánnyal küzdő CDU-nak. A CDU tagjai egy kereszténydemokrata, konzervatív pártba léptek be annak idején, de az elmúlt pár évben egy anarchoszexuális melegbár politikai ágendájának megvalósításához voltak kénytelenek asszisztálni, a merkeli reálpolitikára hivatkozva.

Merkel állítólag fizikus, de energiapolitikája teljesen bezöldült, horrorisztikus lakossági és ipari áramárakat eredményezett, hosszabb távon rontva a német ipar és gazdaság versenyképességét. Merkelék a német gazdaság alapját adó autóipart is nyomás alá helyezték az EU „környezetvédelmi” politikájával, ami szintén több elemében nélkülözte és nélkülözi most a gimnáziumi fizika és biológia tananyag ismeretét. Pár napja nem ütötte át a magyar nyilvánosság ingerküszöbét, de a CDU mint párt úgy döntött, hogy felül kell vizsgálni a német energiapolitikát és fel kell mérni az atomenergia újbóli felhasználásának lehetőségét. Ez nemcsak a realitások politikai elismerése, ami teljesen új elem a német politikában, hanem a Merkel utáni politikai irányvonal egyik fontos hívószava is.

Türingiában pedig, bármennyire is hiszterizálta ez a német propagandasajtót, a posztkommunista és liberális pártok elitjét, és az erre trenírozott értelmiséget, nyilvánvalóvá vált, hogy lassan tarthatatlanná válik az a nézet, hogy az egész német politikát az AfD kiszorítása érdekében kell definiálni. AKK eufemisztikusan valahogy úgy fogalmazott, hogy a CDU tagsága nem egységes a Linke-vel (exkommunisták) és az AfD-vel elképzelhető kapcsolat tekintetében és személy szerint ő úgy gondolja, hogy egyikkel sem szabad együttműködni. A CDU tagsága viszont ezt nem így gondolja.

A CDU-tagok jelentős része titokban szimpatizál az AfD-vel

Az AfD szavazóinak nagy része volt CDU szimpatizáns és „magánemberként”, szigorúan barátok közt és lehallgatás-mentes környezetben a CDU tagok jelentős része, mint ahogy egyre több átlagos választó sem talál semmi fasisztát és semmi nácit (mert ezt a két fogalmat már a németek sem tudják évtizedek óta megkülönböztetni egymástól) az AfD politikájában. Viszont cserébe undorodik a Linkétől, a Zöldektől és a munkásáruló SPD-től.

Máris elkezdődött a rettegés a német propagandasajtóban (és a magyarban is, lásd Mérce) a jól megkomponált rettegés a CDU „jobbratolódásától”. Németországban a sajtó döntő többsége és a szélsőséges liberális és kommunista pártok vezetői olyan természetesen ugatnak bele a legnagyobb, még jobboldalinak nevezett, kormánypárt belügyeibe, mint ahogy megrendelnek egy menüt a menzán. Az sem elképzelhetetlen, hogy az SPD például a koalícióból való kilépéssel fog fenyegetőzni, ha nem Merkeltől és AKK-tól balra álló politikust választanak meg a CDU elnökének.

A CDU elitje, amely hosszú ideig tűrte, hogy Merkel liberális pártot csináljon a CDU-ból, abban reménykedik, hogy a párt újbóli jobbra, „kicsit jobbra” pozicionálásával el lehet jelentékteleníteni az AfD-t és nem kell vele osztozni a szavazókon és a hatalmon. Ez a hajó azonban már rég elment.

Németországban olyan közbiztonsági, társadalmi problémák vannak, amelyeket a „jogállamuk” képtelen kezelni. A német jogállamot ugyanis a németekre szabták, nem milliós Európán kívüli muszlim tömegekre. A németeket annyira pacifikálta az elmúlt 75 év, hogy egyszerűen nincsenek felkészülve arra, hogy megvédjék magukat. Arra meg különösen nincsenek felkészülve, hogy esetleg stagnáljon vagy érzékelhető mértékben csökkenjen az életszínvonaluk. A volt NDK-ban pedig annyira sikertelen volt a „kapitalizmus felépítése”, hogy ott még instabilabb a hagyományos pártszerkezet, igazi rendes elmebeteg szélsőbalosból és szélsőjobbosból is akad rendesen, bővebben, mint az egykori NSZK-ban.

Merkel a múlt embere, Orbán a jövőé

Érdekes volt tegnap megtekinteni, ahogy Angéla Merkel „keblére ölelte” Orbán Viktort. Merkel tudja, hogy mekkora politikai kudarc lenne az ő számára is az, ha a Fidesz elhagyná a Néppártot. A Fidesz évtizedek óta a CDU-CSU legstabilabb és legsikeresebb szövetségese. Százalékokban mérhető kárt okozna a két centrumpártnak, ha a Fidesz távozásának kierőszakolásával (mert ez így tűnne fel a német közvéleménynek is), deklarálnák azt, hogy végleg elmentek liberális irányba. Amikor Merkel és AKK meghívta Orbánt erre a találkozóra, valószínűleg még stabilabb pozícióban voltak, de AKK lemondásával Merkel helyzete is látványosan tovább gyöngült. Merkel most már egyértelműen a múlt embere, Orbán meg még mindig a jövőé. Merkel 2010-ben nem volt hajlandó azt a támogatást megadni a Fidesznek, amit a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok korábban megkaptak tőle is. Máig nem világos mi értelme volt azonnal elkezdeni keménykedni az új jobboldali magyar kormánnyal, de a folyamatos politikai támadás alatt álló elvileg szövetséges magyar kormány úgy látszik túléli azt a politikai kurzust, amelyet Merkel és a liberalizmus térnyerése fémjelez.

A német politika döntései mindig nagy hatással vannak Európára és ránk is, de sem Merkelnek nincs, sem utódjának nem lesz akkora szava Budapesten, mint Helmut Kohlnak. És ezen a németeknek el kellene gondolkozniuk.

Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt