Az Európai Egyesült Államok emberkísérletének végnapjai
Miközben a koronavírus-járvány megdöbbentő módon terjed és szedi áldozatait Európában, addig az unió intézményei bénultan figyelik a tragikus jelenséget; az integráció mélyítésének szellemisége, a kozmopolitizmus pedig szemünk láttára vívja haláltusáját ezekben az órákban. Történelmet írunk, de nem mi, hanem a járvány rója a sorokat. A „nagy európai program” – a mesterséges konföderáció, amely az elmúlt évtizedekben átlépett a nemzetállamok fölött – és a „legnagyobb európai program” – az Európai Egyesült Államok létrehozása – egy icipici élőlény, egy vírus miatt mára megfeneklett. Ahogy enyészeté lett az européer ember, a világpolgár álma is. A vírus megfertőzte a korlátok nélküli szabadság eszméjét, a kozmopolitizmust, és újraélesztette egy-egy nemzet szuverén cselekvésének, mint a „globális betegség” gyógyítására alkalmas eszköz használatának igényét. Az elmúlt száz évben szüntelen fellobbanó kulturális-politikai harcnak, a kozmopolitizmus és a patriotizmus küzdelmének új szakaszába léptünk, az előbbi erőfölénye azonban a fájdalmas veszteségekkel járó járvány miatt megrendült.
A kozmopolitizmus kimúlása előtt állunk
A kozmopolitizmus az ógörög „kozmosz” (mindenség) és a „polisz” (város) szavak egyesítéséből keletkezett, jelentése röviden: „világpolgári szemlélet”. A modern, liberális kozmopolitizmus – mint annyi más, az ember természetes létére ártalmas idea – a felvilágosodás terméke. Népszerűségre Immanuel Kant írásai nyomán tett szert. (Az élet fintora, hogy egy ízig-vérig lokálpatrióta életvitelű filozófus szellemi szabadságából született, aki a legenda szerint sosem hagyta el szülővárosa, Königsberg határait.) A német filozófus az Egy világpolgár gondolatai és Az örök béke című írásaiban fogalmazta meg azt a gondolatot a XVIII. században, amely később a liberális gondolkodók eszmeiségének paradigmájává vált, miszerint a kozmopolitizmus elterjedése és a nemzetállamok nélküli „népszövetség” megszületése „örök békéhez” vezeti az emberiséget.
A Kant által papírra vetett és a kétszáz év múlva, az első világháború után újragondolt „világállam utópiája”, amelyben a „nemzetek feloldódnak” és nagyfokú humanizmus hatja át az egyenlő emberek értelmét és szívét, ma is napirenden van. Az elmúlt évtizedekben az európai, egyre szélsőségesebb liberális gondolkodók és politikusok kisebb léptékben ugyan, mint az egész földgolyó, de egyértelműen a kontinens multikulturális alapokon való egybegyúrásán ügyködtek. Történelmi sikerként mutogatták a határoknélküliséget, az áru, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlásának vívmányát, miközben a közelmúlt háborúinak okaként nem a valós bűnösre, a pénzre és a hatalomra mutogattak, hanem a nemzeti értékek képviseletére kenték rá az erőszakot. Mindeközben összemosták a patriótát és a háborús bűnös sovinisztát, így könnyen bélyegezték meg a nemzetben gondolkodó politikusokat.
A kozmopolita gondolat alapja, miszerint az emberiség érdeke a nemzeti érdekek fölé emelendő, valóban üdvös, de nem igaz az élet minden szegmensére és végzetes tévedés a globális problémák megoldására nézve. Ezt tapasztaltuk az elmúlt években a tömegessé váló és katasztrofális következményekkel járó illegális bevándorlás során, és ezt látjuk ma, a világjárvány kezelésének esetében is. Ezért Európa polgárai – a saját bőrükön tapasztalva a veszedelmet – mérhetetlenül csalódnak a „hurráoptimista” kozmopolita elvekben, a liberalizmus által tálalt „örök béke” és a jólét ígéretében. Így a világjárvány első áldozata a kozmopolitizmus, pontosabban a liberális gondolkodás lesz. (Ahogy erről Békés Márton néhány napja a PestiSrácok oldalán, a Megrendült világrend című tanulmányában értekezett.)
Az unió intézményi válsága és a bürokrácia bukása
Az egyébként sem túl népszerű brüsszeli adminisztráció a jelenlegi katasztrófa során bemutatott „bénázással” tovább rontja a megítélését. De mi lehet ennek az oka? Miért nem tudnak egyről a kettőre lépni, miközben a nemzetállamok vezetői szuverén módon cselekszenek?
Nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy az uniós bürokrácia nem képes érdemben és megfelelő gyorsasággal reagálni a koronavírus-járvány krízisére a túl bonyolult adminisztrációs szabályok és a mögöttes érdekek miatt. Tervek születnek, ötletek röppenek fel százszámra, bizottságosdit játszanak, tárgyalgatnak, közbeszerzést írnak ki, de cselekvés alig akad. Az unió döntéshozói – akikre nem mellékesen senki sem szavazott – olyan csigalassúsággal reagálnak (pontosabban nem reagálnak), hogy a nemzetállamok vezetői (kényszerből vagy valós hitből) saját kezükbe veszik a gyeplőt, és önerőből, de egymást segítve igyekeznek úrrá lenni a tragikus válságon.
Ma ismét azt látjuk, hogy az uniós bürokrácia képtelen a globális problémák kezelésére. Nem is erre „szerződtek”. Az Európai Unió ugyanis az elmúlt évtizedekben szép lassan a „multinacionális tőke érdekkijáró rendszerévé” alakult át, miközben egyre nagyobb lépéseket tett az Európai Egyesült Államok megszületésének érdekében. Az unió „meg nem választott” vezetői úgy kerültek a pénz és a határok felett áramló tőke fogságába, mint az oktalan ógörög matrózok a csábító szirének rabságába.
Így az unió bürokráciája a saját természetéből adódóan nem alkalmas egy olyasfajta probléma kezelésére, mint a koronavírus-járvány, ahogy a másik nagy globális problémát, a bevándorlást sem tudta kezelni. Miközben a multinacionális cégek ügyeit kellő gyorsasággal és megfelelő szakértelemmel képviseli, az embereket sújtó válságra képtelen valódi válaszokat adni – mert ez lett a „génjébe” kódolva az elmúlt időben, az integráció mélyítése során. Számos példát lehetne felsorolni arra, hogy amikor egy-egy multicég érdekeit kellett védeni, micsoda gyorsasággal és hatékonysággal tudtak fellépni – akár egy-egy tagállammal szemben is –, ha viszont globális egészségügyi és ebből eredően politikai-társadalmi problémával állnak szemben, rögtön élőhalottá válnak.
Eljött hát a nemzetállamok kora?
(A szerző a XXI. Század Intézetének kutatója)
Kép forrása: thecorner.eu
