patriotizmus
Mi a közös Csurka Istvánban és Szájer Józsefben? - Erről írt Huth Gergely a Magyar Nemzetben
A rendszerváltoztatás óta eltelt három és fél évtized világosan megmutatta a valódi választóvonalakat, és nem lehet kérdés, hogy legalább két fronton közös nevezőre hozható a magyar közélet két jeles figurája: ez pedig a hazaszeretet és a kérlelhetetlen antikommunizmus - írta Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője a Magyar Nemzet Véleményváró rovatában, a Csurka és Szájer című publicisztikájában. Így folytatta:Tudjuk – Merjük? Tesszük?
Fent voltak a Kissomlyó és a Nagysomlyó közti nyeregben mindannyian. Ott voltak a katolikus búcsújárók, akik lassan félezer éve adnak hálát pünkösdkor, amiért a csíki székelyek 1567-ben legyőzték az őket fegyverrel protestáns hitre téríteni akaró János Zsigmond fejedelem seregét. Idén is voltak a híres Mária-kegyhelyen protestáns magyarok, és ott voltak az egyéni hitvilágokat felállító szinkretisták, köztük a nemzetiségüket vallásként megélők. És persze ott voltak a csodavárók, akik közt alighanem akad mindegyik felsorolt csoportból. Ők abban bíznak, hogy Szűz Mária majd megment minket, bármi történjék – elvégre mégiscsak az ő oltalmába ajánlotta az országot Szent István. De mi megteszünk-e minden tőlünk telhetőt Szűz Mária oltalmáért?Somogyváry Gyula, egy betiltott könyv és a nagyapám – Avagy mit jelent igazán magyarnak lenni?
Mit jelent igazán magyarnak lenni? Mit jelentett Somogyváry Gyula hazafias regénye a két háború között, mit jelentett a kommunizmusban és mit jelent most? Hogyan repít vissza egy sakkjátszma a múltba? Személyes publicisztika múltról, patriotizmusról és egy íróról, akit nem sikerült kitörölni a történelemből.Nemzetközi szinten is elismerik a magyar kormány hazafias politikáját
Az ország előtt álló kihívásokra a nemzeti érdekek érvényesítésén alapuló kormányzati válaszok születtek az elmúlt tizenegy évben. Ezeknek a megoldásoknak a hatékonyságáról és működőképességéről a nemzetközi média egyes képviselői is elismerően szólnak – olvasható a Századvég legfrissebb elemzésében.Novák Katalin: patrióta megközelítés nélkül nem lehetünk sikeresek
Patrióta, a nemzeti érdekeket és értékeket a középpontba helyező megközelítés nélkül nem lehetünk sikeresek – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken, a Facebook-oldalán.Akiknek fáj Trianon, és akiknek valami egész más fáj
Karácsony Gergely nem bírja ki, hogy ne csináljon mindenből kényszeresen politikát. Hosszú cikkel jelentkezett Trianon századik évfordulójára, amelyben elragozta azt az 1998-as választások óta harsogott panaszt, hogy a jobboldal kisajátítja a nemzethez tartozást. A derpegésnél viszont jóval fontosabb, hogy Karácsony belőtte az új irányt a baloldalnak: lenyúlni a patriotizmust.Az Európai Egyesült Államok emberkísérletének végnapjai
Miközben a koronavírus-járvány megdöbbentő módon terjed és szedi áldozatait Európában, addig az unió intézményei bénultan figyelik a tragikus jelenséget; az integráció mélyítésének szellemisége, a kozmopolitizmus pedig szemünk láttára vívja haláltusáját ezekben az órákban. Történelmet írunk, de nem mi, hanem a járvány rója a sorokat. A „nagy európai program” – a mesterséges konföderáció, amely az elmúlt évtizedekben átlépett a nemzetállamok fölött – és a „legnagyobb európai program” – az Európai Egyesült Államok létrehozása – egy icipici élőlény, egy vírus miatt mára megfeneklett. Ahogy enyészeté lett az européer ember, a világpolgár álma is. A vírus megfertőzte a korlátok nélküli szabadság eszméjét, a kozmopolitizmust, és újraélesztette egy-egy nemzet szuverén cselekvésének, mint a „globális betegség” gyógyítására alkalmas eszköz használatának igényét. Az elmúlt száz évben szüntelen fellobbanó kulturális-politikai harcnak, a kozmopolitizmus és a patriotizmus küzdelmének új szakaszába léptünk, az előbbi erőfölénye azonban a fájdalmas veszteségekkel járó járvány miatt megrendült.Ajánljuk még















