Pesti Srácok

Szijjártó Péter: nagy patrióta fordulatra van szükség Európában

Szijjártó Péter: nagy patrióta fordulatra van szükség Európában

Patrióta fordulatra van szükség az Európai Unióban annak érdekében, hogy a közösség visszanyerhesse elvesztett versenyképességét, biztonságát és globális súlyát – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkárával, Christian Hafeneckerrel egyeztetett, a közös sajtótájékoztatón pedig arról számolt be ezt követően, hogy teljesen új világpolitikai realitás jött létre, a Nyugat új vezetőt kapott Donald Trump amerikai elnök személyében, aminek nyomán már a patrióták alkotják a mainstreamet és a globális többséget.

Szavai szerint emellett az Atlanti-óceán túlpartjáról megkezdődött a leszámolás a woke ideológiával és a nemzetközi liberális mainstream globális diktatúrájával.

PestiSracok facebook image

– folytatta. A miniszter a demokrácia semmibevételének nevezte azt, hogyha egy országban a győztes pártot kizárják a kormányalakításból, hogyha tűzfallal kívánják ellehetetleníteni egy 20-25 százalékos támogatottságon álló pártot, és hogyha az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója semmifajta tisztséget nem viselhet. Szijjártó Péter leszögezte, hogy itt az ideje véget vetni a "liberális mainstream globális diktatúrájának", és ebben a patriótáknak vezető szerepet kell betölteniük.

– tette hozzá. Aláhúzta, hogy az erőltetett, átideologizált green deal helyett ideje visszatérni egy józan észre alapuló energiapolitikához, a liberális erők megközelítése miatt ugyanis az égbe szöktek az energiaárak. A miniszter ezután kijelentette, hogy a patrióták ismét a kölcsönös tiszteletet és a kölcsönös előnyökre törekvést tennék a nemzetközi politika alapjává a szankciók helyett, amelyekkel "lábon, tüdőn és szíven lőtték" az európai gazdaságot.

– összegzett.

Forrás, fotó: MTI;

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.