A túlélés ára
Természet anyánk törődik velünk, de nem úgy, ahogy azt mi szeretnénk, vagy kényelmesnek találnánk. Nem ismer érdemességet, igazságosságot, csak egy tautologikus szabályt: az éli túl, aki túléli, az marad meg, aki kibírja. Az egyébként kényelmi és túlélési céljaiban nagyon sikeres technikai civilizációt azért építettük fel, mert tovább és egészségesebben akartunk élni, nagyobb kényelemben. A túlélés hirtelen bizonyosság lett, nem esély. Legalábbis ezt hihettük, hiszen az elmúlt hatvan évben még az egykori kommunista megszállás alatt lemaradó Közép-Európa is elképesztő biztonságot, egészségügyi ellátást és társadalmi segítséget tudott adni az itt élőknek, a világ többi részéhez képest.
Soha senki nem akarja elhinni nekem, számok ide, számok oda, hogy az átlag magyar mennyivel jobban él általánosan, mint a Föld bolygó átlagembere Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában. Akinek pedig többje van, nagyobb vagyona, nagyobb biztonsága, annak a vesztenivalója is több. A kommunistáknak „hála” azt a magyar átlagember megszokta, hogy rendszeresen kifosztják, vagyonát, földjét elveszik, legutoljára a devizahitelekkel rabolták ki, de a mindennapi biztonsága hatvan éve nem forgott igazán veszélyben. A kommunisták termelőszövetkezetesítése óta nem kényszerült az átlag magyar átrendezni ennyire drasztikusan az életét, mint most. Persze ez most csak egy időleges változásnak tűnik, hiszen a járvány elmúlik majd, de utána újra kénytelenek leszünk néhány dolgot tudomásul venni. Például azt, hogy mégiscsak a természet az úr, nem mi, hogy gördülékenyen működő rendszereink sokkal sérülékenyebbek, mint, ahogy azt eddig tapasztaltuk az elmúlt hatvan békeévben.
Nem tervezett dolog
Nemcsak nekünk kell túlélni a járványt, hanem minden olyan rendszerünknek is, amely világunkat, a mindennapi életünket működteti. Sokkal több ilyen van, és ezek sokkal beágyazottabbak a világgazdaság káoszába, mint gondolnánk. A globalizáció nem egy tervezett dolog, számtalan önálló aktor szándékolt, de nem uralható együttműködésének a következménye. A nyersanyagok, szolgáltatások és termékek áramlása a járvány kitörésével nem azért kezdett akadozni, mert a fizikai valóságban keletkeztek zavarok, hanem mert a járvány megfékezése érdekében nekünk embereknek kellett elkezdenünk másképp viselkedni.
A termelőkapacitások érintetlenek, de nekünk egy ideig másképp kell fogyasztanunk, mint korábban.És ez a másképp viselkedés és másképp fogyasztás nem megy könnyen nekünk, valamint ez a fogyasztás átstrukturálódás és csökkenés megsebzi a gazdaságunk legfontosabb irányító eszközét, a pénzügyi rendszert. Ha otthon vagyunk, nem autózunk, magunknak főzünk, tulajdonképpen spórolunk, de ha mindenki otthon van, akkor tulajdonképpen leállítunk gazdasági ágazatokat és végül nem is spórolunk, mert a társadalomnak azokat is el kell tartania valahogy, akiknek megszűnik a munkája.
Zavarok keletkeznek
A jólétünket, amibe beletartozik a tömegközlekedés, a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy, a köztisztaság, a bőséges élelmiszerellátás, a vezetékes és mobil internet, az áram-, víz- és gázszolgáltatás, a közúthálózat, a közlekedési kultúra minden elemével együtt, benzinkutaktól a szerelőműhelyek tömegéig, a hasznos és felesleges áruk milliói mind-mind a pénz folyamatos áramlását biztosító fogyasztásunkat tartja fenn. Ha, bármilyen okból nem fogyaszt a tömeg, mindenki a megszokott módon, akkor először zavarok keletkeznek, ha meg kevesebbet fogyasztunk, akkor azonnal új problémák tömegével találjuk magunkat szembe.
Pont az a plusz
Munkahelyek és vállalkozások szűnnek meg, sok közülük úgy, hogy hiába maradnak meg épen az eszközök, hiába lesznek meg valahol az azt működtető emberek, a rendszer maga megsérül és csak hosszú hónapok, esetleg évek alatt éleszthető újjá. Pont az a plusz tűnhet el, ami a jólétünk legfelső rétegét adja. Először nem lesz pénzünk masszázsra, wellness hétvégére, cukrászdára, örömautózásra, extra menüre az ebédszünetben, egy sörre hazafelé menet, aztán a folyamat végén ott találjuk magunkat tíz évvel korábban, amikor minden parizergyártó termékét pontosan ismertük még, és csak azt. De ahhoz, hogy újra az egyébként kellemes mindennapjainkat élhessük, túl kell élnünk ezt a járványt és a szüleinknek, nagyszüleinknek is túl kell élniük. A túlélésért mindig kell áldozatot hozni, azért vagyunk társadalom, azért vagyunk nemzetként közösség, hogy ezt az áldozatot meghozzuk.
Végül is minden rajtunk múlik
És amikor vége van, akkor újra munkát kell adnunk mindenkinek, hogy újra működjön a jólétünk. Akkor is racionális döntéseket kell hoznunk, úgy kell strukturálnunk az alapvető fogyasztásunkat, hogy a lehető legtöbb dologban a hazait támogassuk, mert egyébként minden nemzet így fog tenni majd a világon, és csak azt hozzuk be külföldről, amit tényleg magunk nem tudunk megtermelni. Ne a telefonunkat cseréljük majd le, hanem menjünk el egy hétvégére egy kis panzióba, hogy felélesszük a turizmust, menjünk magyar tulajdonú kisvendéglőkbe enni, hogy újra működjön a vendéglátás, együnk elsősorban hazai élelmiszert, keressük meg a környezetünkben a termelőket és tőlük vásároljunk. Végül is minden, a mi viselkedésünkön múlik, a járvány idején is, és utána is.
