Miért szavaznak a zsidók a Fideszre?
Bár nem volt előre megfontolt, de ember tervez, Isten végez: sorozat lett belőle. Az előző két részben az iskolázatlan, alsóbb társadalmi csoportok és a felsőbb, értelmiségi rétegek sajátos konvergenciájának, vagy még inkább kicserélődésének lassú, de egyértelműen látható folyamatát mutattam be, majd pedig az elmúlt években a felemelkedés hosszú, lassú, rögös útján az első lépéseket egyértelműen megtevő cigányság politikai döntéseinek hátterét igyekeztem körbejárni. Nagy tisztelettel invitálom a kedves olvasót ezek elolvasására is, hogy utána együtt töprenghessük azon, hogy miután ezek a társadalmi csoportok egyre jobban képesek egyszerre ösztönösen érezni a saját érdekeiket, és ennek megfelelő racionális döntést is hozni… akkor mi is a helyzet a zsidókkal?
Mert hogy az előző kettőhöz hasonlóan ők is hagyományosan inkább balra húznak; mind a politikai elemzésekben, mind a köztudatban stabil baloldali szavazóként jelennek meg. Persze, egyetlen réteg sem homogén; a mikroközösségek szintje fölött mindig lehetnek anomáliák, egyedi esetek, de általában markánsan megállapítható egy-egy jól körülhatárolható társadalmi csoport politikai irányultsága, választói attitűdjei.
A választókat alapvetően kétféle motiváció hajtja, kétféle indíttatásból szavaznak: racionális vagy emocionális szempontok alapján. Bár mindenki szereti az előbbi csoportba sorolni magát, mondván, hogy ő milyen okos és felvilágosult, valójában a legtöbben a második, vagyis érzelmi szempontok alapján hozzák politikai döntéseiket. Sőt, kissé paradox módon épp a művelt „értelmiség” szavaz a leginkább érzelmi alapon; a kevésbé szofisztikáltan, egyszerűbben gondolkodó „pórnép” sokkal jobban képes a saját, valós tapasztalatai, a józan esze alapján választani. (Ahogy azt az előző két cikkben is kifejtettem.) Mindenféle magasztos eszmék, mágikus jelszavak helyett az egyszerű ember azt nézi, hogy jó-e neki, jobb-e neki, mint korábban. Ellentétben a sok-sok művelt és tanult entellektüellel, akik rendre a rasszizmus, az idegengyűlölet, a kirekesztés, a szegregáció, a globális felmelegedés, az antiszemitizmus, stb. ellen szavaznak és borzasztó büszkék is magukra ezért.
Mivel relatíve jólétben élnek, nincsenek napi gondjaik, kevés kapacitásukat köti le a munka, így ráérnek mindenféle szellemi autofellációra, a moralizálástól az erényfitogtatáson át a rettegésig. És itt akkor beszéljünk végre tényleg a zsidókról. Akik a második világháború óta a barna esőtől való rettegésben nevelik az újabb és újabb generációkat. A közös múlt megélése, a tragédiák emlékének életben tartása nyilvánvalóan egyfajta identitásképző bármilyen nemzet, népcsoport, vallási vagy egyéb közösség számára, tehát egyfelől nemcsak érthető, de szükséges is. Másfelől kétségtelen, hogy a nácik faji-etnikai-vallási alapon válogattak ember és ember között és eszerint végeztek népirtást, elsősorban a zsidók körében. A zsigeri félelemnek tehát van alapja.
Felhozhatjuk azonban azt a haladók, a baloldali média által előszeretettel hanyagolt tényt, hogy Lenin, Sztálin, Mao és általában a kommunizmus 100 millió áldozati lajstromában bőven találunk zsidókat is, legalább a fasizmuséhoz hasonló nagyságrendben. Azt pedig végképp hajlamos nemhogy elfeledni a politikai kánon, hanem kifejezetten eltusolni a tényt, hogy a fasizmus, a nácizmus valójában egyáltalán nem jobboldali eszmék voltak. A hitleri „nemzeti szocializmus” neve már önmagában is beszédes; nem véletlen, hogy a mai történetírás előszeretettel használja helyette inkább a „náci” kifejezést. Nehogy kiderüljön, kik is az igazi nácik… Akik egyébként már akkor is léteztek: Hitler és Mussolini leglelkesebb hívei voltak a 30-as években (vagy már korábban is) azok a progresszívek -köztük két ikonikus demokrata párti elnök, Woodrow Wilson és Franklin Delano Roosevelt is-, akiknek szellemisége. munkássága a mai napig meghatározó alapja az amerikai liberalizmusnak. Nem véletlenül mondták már sokan, Ronald Reagan-től George Carlin-ig, hogyha a fasizmus egyszer megérkezik Amerikába az a liberalizmus nevében, formájában fog történni. (Ahogy azt ma tökéletesen láthatjuk is.)
Mégis, a zsidók még véletlenül sem a progresszív-liberális baloldaltól félnek, hanem a konzervatív jobboldaltól. Attól a konzervatív jobboldaltól, amelynek viszont az evangéliumi keresztények képezik egyik fontos pillérét (különösen Amerikában), akik nemcsak az Ószövetség-Újszövetség kontinuitását tartják fontosnak, hitük egyik alapvetésének, hanem ezáltal a zsidók megkérdőjelezhetetlen jogát is a Szentföldre. Tehát mindenek ők, csak nem nácik; a hívő jobboldal kifejezetten zsidóbarát. A zsidóság ellenségeit máshol kell keresni…
Ezt számos, a világot, annak összefüggéseit jól látó zsidó politikus, vallási vezető, véleményformáló, stb. felismerte már. Persze sajnos még nem elegen. Annak ellenére nem, hogy a valóság kiszúrja a szemüket. A zsidósággal szemben fundamentális ellenérzést tápláló, őket kifejezetten elpusztítani akaró, ehhez a törekvéshez szakrális munícióval, vallási meggyőződéssel, hitbéli elhívatottsággal is ellátott muszlimok nap, mint nap követnek el kisebb-nagyobb atrocitásokat zsidókkal szemben, ma már nem csak Izraelben és környékén, hanem szerte a világban. Az emeleti lakásából ledobott francia zsidó asszony, a kipa viselése miatt a svéd városokban megtámadott, majd azokból elűzött ortodox zsidók, a felgyújtott zsinagógák, és az ilyen atrocitásokat elkövető közel-keleti bevándorlók ténye mégsem képes átütni az ingerküszöböt. Az pedig pláne nem, hogy ezeket a bevándorlókat, és általában a zsidóság ellen harcoló, azt elpusztítani igyekvő radikális iszlámot a nyugati baloldal folyamatosan mentegeti, keblére öleli. Eközben Izraelt pedig folyamatosan elítéli az életükre törő palesztinokkal szembeni kemény fellépés miatt.
Mégis, van remény. Mert ma már nemcsak Amerikában találunk prominens jobboldali, republikánus zsidókat (Sheldon Aadelson, vagy a demokratáktól gyakorlatilag átállt Joe Lieberman), hanem világszerte tanúi lehetünk egyfajta ébredésnek. Már Magyarországon is vannak zsidók, szervezetileg és egyénileg egyaránt, akik tisztában vannak vele, hogy az iszlámbarát, kozmopolita baloldal nemhogy nem képes őket megvédeni, hanem esze ágában sincs. Nyilván nehéz feldolgozni, szembenézni, legyőzni a kognitív disszonanciát, amikor szembejön a valóság: a baloldal „elengedte” a zsidókat. Kevesen vannak, nem számítanak, sokkal fontosabb ma már a liberálisoknak, a baloldalnak a sok-sok millió muszlim bevándorló szavazata.
A konzervatív jobboldal viszont nagyon is szövetségesként tekint a zsidóságra és Izraelre. Nem csak a közös vallási gyökerek miatt, és nem csak a mindkettejük elpusztítását deklaráló közös ellenséggel szembeni sorsközösség miatt.
Hanem azért is, mert Izrael tökéletesen megtestesíti mindazt, amiben a jobboldal hisz: stabil alapokra épülő, a vallás és a család értékeit kihangsúlyozó, erős nemzetállam. S mint ilyen, a legnagyobb kincs, a legerősebb bástya, mind az iszlám hódító, vallási fanatikus törekvéseivel, mind pedig a globalizmus hódító, konzum-imperialista törekvéseivel szemben.
A jobboldal tehát a zsidóság barátja, szövetségese és védelmezője. A zsidóság – egyelőre kisebb – része ezt már Magyarországon is felismerte. A címbéli mondatnak tehát egész pontosan így kellene hangzania: Miért szavaz(za)nak a zsidók a Fideszre? A válasz: saját, jól felfogott érdekükben, racionális indíttatásból.
