Pesti Srácok

Hétköznapok járvány idején

Hétköznapok járvány idején

Az emberiség, az európai emberek is mindig is kénytelenek voltak együttélni a különböző fertőző betegségekkel. A járványos gyermekbénulást például csak a hatvanas években sikerült megfékezni Európában, de világszerte még mindig sok fertőző betegség kínozza az embereket. A modern egészségügynek, a jóltápláltságnak és persze a szerencsének hála az európai ember elszokott attól, hogy súlyos, esetleg halálos fertőző betegségekkel kelljen szembenéznie napi rendszerességgel az életében. De ennek vége. Ahogy az AIDS-szel, az antibiotikum-rezisztens baktériumok általi fenyegetéssel meg kellett tanulnunk együtt élni, vagy ahogy a visszatérő influenzajárványokat is megtanultuk kezelni, úgy a koronavírus is a mindennapi életünk része lesz. Legyőzni teljesen talán nem fogjuk, de kordában tartani igen.

Mi, magyarok egyszerűen idáig nem vettünk arról tudomást, hogy mennyire szerencsések vagyunk sok szempontból. Mindig a tragédiáinkra gondolunk – „nekünk Mohács kell” –, de arra nem, hogy az elmúlt 60 évben sok szerencsés lapot is húztunk itt, Közép-Európában. Magyarországról – a szerencsés körülményeknek köszönhetően is – eltűnt szinte az összes fatális kimenetellel fenyegető fertőző betegség.

Ebben benne volt a kommunista diktatúrával együtt járó elzártság, mind kelet, mind nyugat és dél felől. A magyar városok már százéves távlatban rendelkeznek normális ivóvízellátással és szennyvízelvezetéssel, a szemétkezelés is gyakorlatilag teljesen megoldott közegészségügyi szempontból, minden hosszútávú egyéb hibájával együtt. Magyarországon viszonylag kevés igazi nyomortelep van, és azok is általában sokkal konszolidáltabb állapotúak, mint akár Nyugat-Európában. Mert nálunk – ezt nem győzöm hangsúlyozni – iható csapvíz és csatornázás szinte mindenütt van. Az sem fordul elő, ami Dél-Európában például igen, hogy hetekig, hónapokig nem viszik el a szemetet egyes nagyvárosokban.

A magyar egészségügy pedig még mindig az egyik legjobb átlagos ellátást kínálja a magyar átlagember számára, nemcsak a világon, hanem Európában is. Az aljas és ostoba ellenzéki vádak ellenére, amelyekkel csak rombolni akarnak, a magyar ember, ha megbetegszik, alapesetben jobb egészségügyi ellátásra számíthat, mint a ma a Földön élő emberek 95 százaléka. Ez nem mellesleg egyébként igaz a közép-európaiakra is, közegészségügyi értelemben kivételezetten jó helyen vagyunk. Persze természetesen a legmagasabb szinten élő nyugati középosztály egészségügyi helyzetéhez, illetve az arról szóló legendákhoz mérjük magunkat, de a kép még ekkor sem rossz.

PestiSracok facebook image
A Járványügyi Bevetési Egység sajtónyilvános gyakorlata 2020. augusztus 27-én. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A közép-európai és a magyar egészségügy kifejezetten jól vizsgázott a járványkezelés során: nemcsak az emberek, hanem a hatóságok is általában fegyelmezettebbnek bizonyultak, mint nyugaton. Most élvezzük igazán annak az előnyeit, hogy még őrizzük egy egészségesen zárt társadalom viselkedési mintáit. Nálunk tulajdonképpen sokkal kevesebb vírusszkeptikus hülye, álhírzabáló kretén van, mint máshol, csak valakik rengeteg pénzt tesznek bele, hogy sokkal hangosabbnak tűnjenek. Persze így is pont elegen vannak ahhoz, hogy az ellenzéki politikusok szellemi szintjén vegetálva kockázati tényezőt jelentsenek.

Mert természetesen nem csináltunk mindent jól. Kicsit talán jobban belazultunk, mint kellett volna, túlságosan reménykedtünk benne, hogy túl vagyunk rajta. Ilyen az ember: csak hízelgünk magunknak azzal, hogy mindig értelmesen cselekszünk.

Textilmaszkot osztanak az utasoknak a Nyugati téri aluljáróban 2020. április 27-én. Ettől a naptól csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira, és így lehet csak boltba menni és taxival utazni a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Az intézkedés nem vonatkozik a 6 éven aluli utasokra. A rendelkezés betartásának elősegítése érdekében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Főpolgármesteri Hivatal több csomópontban mosható és vasalható textilmaszkot oszt az utazóknak. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

El kell fogadnunk azt, hogy a globális turizmusnak abban a formában vége van, ahogy az elmúlt harminc évben megszoktuk. A horvát tengerpart már nem a „monarchia része”, ahogy azt a „jugoszláv” időkben és a délszláv háború után természetesnek vettük. Nem lehet csak úgy elugrani a bolygó másik felére, ahogy eddig természetes volt, nem lehet átköltözni néhány hónapra, évre a világ másik felére, ahogy egy kis, de annál nagyobb hangú és hatású kozmopolita réteg ezt életvitelszerűen csinálta idáig.

A bolygó nem egy hely, hanem számtalan nagyon különböző hely összessége, és bizony, ha egy vuhani piacon rosszul sül el valami vírusmutáció, vagy gondatlan egy amerikai megrendelésre kísérletezgető kínai mikrobiológus, lehet, hogy pár hónappal később leáll a világ.

Mi, akik nagyjából ott éljük le az életünket, ahol születtünk és ott is akarjuk, ha lehet, nekünk nem akkora tragédia, ha újra kell gondolni a nyaralási szokásainkat, vagy azt, hogy külföldi egyetemekre küldjük-e a gyerekeinket. Ami egyébként sokkal kevésbé természetes és racionális, mint manapság gondolják.

De a mindennapjainkat is újra kell terveznünk, mert sok ember apró döntésein múlik a vírus kordában tartása. A vírus elleni védekezés alapja, amíg nincs védőoltás, egyértelműen a statisztikai alapú gondolkodás: az, hogy a mindennapi viselkedésünk módosításával csökkentjük annak az esélyét, hogy elkapjuk vagy továbbadjuk a vírust. Ha ezt jól csináljuk, akkor nemsokára majdnem úgy élhetünk, mint korábban. De csak majdnem.

A Járványügyi Bevetési Egység sajtónyilvános gyakorlata 2020. augusztus 27-én. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Mert az elmúlt ötven-hatvan év járványügyi szempontból egy kegyelmi időszak volt. Örüljünk, hogy a valóság nem egy sokkal brutálisabb vírus képében tért vissza az életünkbe, hanem egy olyannal, amelyikkel együtt lehet élni, amely miatt csak minimálisan kell átszervezni az életünket. De ez az alapvető minimális óvatosság viszont véresen komolyan kötelező. Szánjunk rá időt, hogy megértsük, milyen szituációkban és milyen esélyekkel fertőz a vírus. Ne kockáztassunk feleslegesen. Amikor elkerülhetetlen a személyes jelenlét, tartsuk a távolságot. A gazdaságnak működnie kell, sőt, a magyar gazdaság most tanulja meg igazán, akadozó világgazdaság esetén is tud úgy változni, hogy jó állapotban maradjon.

Viseljünk maszkot mindenütt, ahol sok ember között vagyunk, tömegközlekedésen, bevásárlóközpont közösségi terein, boltban. Bírjuk ki tömegrendezvények nélkül. A fiatalok térjenek vissza a szűkebb körű beszélgetősebb házibulikhoz – ez, azt hiszem, rájuk is fér, ez is egy „célravezető” módja a szórakozásnak.

Lesznek még jobb idők, de ahhoz az is kell, hogy most értelmesen viselkedjünk ezekben a nehezebb időkben.

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.