Jó film-e az Elk*rtuk?
A kérdésre nyilván politikailag erősen motivált válaszok születnek ezekben a napokban. Elsősorban az alapján, hogy ki melyik oldalon áll. Az, hogy látták-e a filmet, nem sokat számít; ilyen apróságok által nem hagyják magukat befolyásolni. Legalábbis az ellenzéki szimpatizánsok nem; ők egy ilyen filmet aztán tutira nem néznek meg, nekik nem kell az üres propaganda, meg amúgy is O1G!
Érdekel-e bárkit is, hogy igazából milyen a film? Hátha... Nem egy könnyű műfaj a politikai thriller, főleg akkor, ha valós eseményeken alapul. Itt nem az történik, hogy egy adott, valós sztori van kiszínezve, leegyszerűsítve, közérthetőbbé, izgalmasabbá, filmesíthetőbbé, stb. téve. Hanem egy megtörtént esetbe, egy adott történelmi eseménybe van beleágyazva egy kitalált történet. Amihez tehát a megtörtént eset adja a hátteret, az okokat, a mozgatóerőt, de maga a sztori, a kitalált történet önálló életet él.
Konkrétan: egy fiatal pár (egy közvélemény-kutató és egy újságíró) a munkájuk, és ebből eredően néhány szerencsés (?) véletlen folytán fontos többletinformációkhoz jut egy aktuális, a szemük előtt zajló, az egész országot megrengető politikai eseménysorozattal kapcsolatban. És úgy döntenek, kiderítik és a világ elé tárják az igazságot. Igazából bármilyen esemény kapcsán előfordulhat, és a világtörténelem során többször elő is fordult már ilyen. Tehát az egyik szempont, amit érdemes figyelembe venni: jó-e a sztori, a forgatókönyv, a dramaturgia, stb. Nyugi, nem kell megijedni ezektől a szakifejezésektől, én sem értek hozzájuk. ? De hogy ezek mind-mind jók-e, az abból a nagyon egyszerű, mindenki által könnyen megtapasztalható érzetből derül ki, hogy leköt-e a film vagy sem. És ebből a szempontból tényleg 10-est kap az „Elk*rtuk”. Abszolút odaszögez a székhez, pedig nem rövid, picivel több, mint 2 órás. Magával ragadó, sodró, beszippantós.
A kisördög persze sosem alszik az emberben; még ha maga a film jó is, és be is szippant, szeretünk a részleteken kötekedni. Milyen a színészi játék, reálisak-e a párbeszédek, elhisszük-e a jeleneteket... ezekben ki-ki megtalálhatja a neki „tetsző” hibát; kétségtelenül vannak ilyenek. Nyilván egy autós üldözés egy amerikai filmen lényegesen látványosabb, leginkább azért, mert ott pusztán az autóparkra (illetve annak tönkretételére) az „Elk*rtuk” teljes (populáris játékfilmeknél elvárhatóan még csak nem is kicsi) költségvetésének többszörösét elköltik. De a jelenetek még így is vállalhatóak. Nekem egyetlenegy dolog fájt kicsit: a vége. Nem, nyugi, nem spoilerezek. Az fájt, hogy politikai megközelítésből nézve nem reális a történet lezárása. A fiktív történetről beszélek, nem a valós háttérről. Azt a film semmilyen módon nem hamisítja. Kétségtelen azonban, hogy filmes szempontból a dramaturgiai lezárás is rendben van. Ha nem ismerjük az adott történelmi helyzetet, a politikai szereplőket, hanem pusztán a történetmesélést nézzük, akkor nincs vele baj, sztenderd filmes lezárás. A hollywoodi filmeket sem a realista ábrázolásért szeretjük/szerettük, hanem többek között a katartikus, néha meglepő, néha elgondolkodtató végkifejletekért.
És akkor a politikai szál... Vajon milyen hatással lesz a nézőre? Lesz-e rá egyáltalán hatással? És innentől nagyon szubjektív a vélemény. Mert honnan is tudhatjuk, hogy egy másik emberre milyen hatással van valami, például egy film. Maximum tippelni próbálhatjuk. Én azt tippelem, hogy a kormánnyal – és a valósággal – szimpatizálókra olyan hatással lesz, hogy megerősíti őket az eddigi meggyőződésükben. A gyurcsányistákat pedig a legkevésbé sem fogja megingatni a saját hitükben. Az emberek egy részét nem érdekli a valóság. Hogy mi történt az utcákon 2006-ban. Ha valaha kicsit is foglalkoztatta őket, mára már rég megbocsátottak Gyurcsány Ferencnek a szemkilövetésekért, a vízágyúzásért és kardlapozásokért. Nyilván kellettek ehhez a hathatós média-akciók, a megdolgozás, az agymosás... meg persze az irigység, a mások hibáztatása, az Orbán-gyűlölet folyamatos gerjesztése.
És vajon mi lesz azokkal, akik nincsenek mélyen elköteleződve egyik politikai oldal iránt sem? Szerintem náluk sem a film lesz a döntő szempont, de miközben megnéznek egy sodró lendületű thrillert, talán őket is sikerül emlékeztetni, hogy milyen az a világ, amit nagyon nem szeretnénk. Mindenképp fontos is, hogy ők se feledjék el, mit műveltek Gyurcsányék. Nemcsak egyedül ő. A felelősséget nem lehet kizárólag neki – meg esetleg a feleségének – tulajdonítani. A felelősségben Gergényitől Szilvásyn át az akkor még kishal Gál J.-ig, vagy még kisebb hal Karácsonyig mindenki osztozik. Nemcsak azok, akik parancsot adtak a szemkilövetésekre, hanem azok is, akik az egészet megpróbálták elbagatelizálni, elsunnyogni, átkeretezni, lenyomni az emberek torkán. És azok is, akik most utólag átállnak a barikád túloldalára, remélt pozíciókért cserébe. Vagy lehet, hogy valójában már akkor is egy oldalon álltak, összedolgoztak, feladatot hajtottak végre...?
Vezető kép: a film plakátja
