Az ávós-impexes elit megint a szabad sajtót félti
A Népszabadság címlapja 2011-ben. Fotó: MTI/Mohai Balázs
El nem hiszik, de a 444 újból feltalálta a spanyolviaszt. Tudják, a sajtóról meg annak fideszes megszállásáról. Ezért aztán sokadjára is rengeteg karakter közepette leírhatták, hogy milyen régi terve volt mindez Orbánnak, hogy tették tönkre a függetlenséget ezek a vidéki, elkeseredett, saját démonjaikkal küzdő srácok. Milyen rémes, milyen szomorú. Az úgynevezett szabad sajtó elbukása felett érzett sírdogálás komolyan vehetőségének persze sajátos ízt ad, hogy a cikk szerzője Rényi Pál Dániel.
Róla nem árt tudni, hogy nagyapja, Rényi Péter nemhogy az állambiztonságnak dolgozott a kádárizmusban, de 1956-tól (!) egészen 1988-ig volt a Népszabadság főszerkesztő-helyettese. Ismert befolyása miatt általános vélekedés, hogy a Párt lapjának de facto irányítója volt. Jegyezzük meg a dátumot: 1956-tól. Az utcákon még forradalmárokat lőnek agyon, évekig tartanak a kivégzések, de Rényiék pater familiasa már a vérben fogant MSZMP és annak szócsövének főnöke.
Rényi Pál Dániel apja pedig Milla-alapító, magyarán elfogulatlan és független ő is. Én nagyon szeretem, amikor ilyen felmenőkkel próbálják nekem elmagyarázni, hogyan és miképpen működik a szabad sajtó. A nagyfatertől biztos sok megfontolandó tanácsot kapott erre nézvést. Jó, hát fussuk le a kötelező köröket is: senki sem felelős felmenői bűneiért! Ezt felróni sem elegáns, egészen addig a pontig, amíg az, akinek felrónád, nem ugyanabban a körben érvényesül és nem ugyanazokat hangoztatja, mint az ősök. Lásd erre rögtön példaként a Donáth famíliát. Ilyenkor a főszabály okkal és joggal változik. Ez van, ha tetszik, ha nem. Azt sem fogom az életben megérteni, hogy miért kell bekamuzni ezt a fene nagy függetlenséget. Valami fétis ezeknek a szó, vagy mi van? Összedőlne a világ, ha legalább őszintén elmondanák, kiknek a szekerét tolják?
Vissza a cikk témájához. Századjára olvashatjuk, és lelki szemeink előtt felrémlik a krónikás is, ahogy nemzete sorsa felett érzett aggódását betűkbe töltve, szomorúan felvázolja, mi is történt drága hazájában az utóbbi évtizedben. Ez valami kötelező kör lehet, négy-öt havonta, most éppen a 444 volt soron. És be kell látnom, e téren csodálom elhivatottságukat és fáradtságot nem ismerő kitartásukat. Mert ez a réteg, az ávós-impexes elit és azok leszármazottjai – csakúgy, mint ahogy mondjuk az SZFE-ügyben – egészen egyszerűen meggyőződéssel vallják, hogy a sajtó az övék. Ez nem vita tárgya, nem kell érveket felhozni. Annak idején eldöntetett, legyen szíves ehhez mindenki alkalmazkodni, a vidéki srácok meg tudják már, hol van a helyük, merre van a határok, ameddig el szabad menniük. Én pedig őszintén elhiszem, hogy ebben nem hazudnak. Mármint nekik tényleg így beragadt, hogy minden az övék és ehhez indoklás sem kell. Így szokták meg, na.
Minden sajtót féltő, balról érkező cikk általános állítása az, hogy a médiát megszállta a jobboldal, miközben ezt semmivel sem tudják bizonyítani. Tőkét szereztek a célokhoz? Igen, így megy ez demokráciákban. Rényi nagypapának bizonnyal nem kellett tőke a Népszabadság elindulásához, elég volt egykori ávósokkal kidobatni a nem megfelelő elemeket. Vagy nem tudom, ebben a témában az írás szerzője biztosan otthonosabban mozog. Nem tetszett a jobboldalnak, hogy a '90-es évek teljes egészében és nagyjából a 2000-es években is nüansznyi részt tudtak birtokolni a sajtó egészéből? Bizony, nem tetszett. De hogyan is képzeljük, hogy nekünk nem felelt meg a baloldal által kialakított szerep, nem igaz? Mert minden ehhez hasonló állítás mélyén egyetlen fájdalom buzog és zubog: mit képzelünk mi, hogy nem múlunk el csendben, remélhetőleg nagy szenvedések közepette? Mi lelte ezt a nemzeti oldalt, hogy küzd az évtizedek és pártállami – fogalmazzunk nagyon eufemisztikusan – segítséggel kialakított, megszilárdított, javaikban és befolyásukban a 2010-es évekig nemigen zavart elit ellen? Miért nem nyugszunk bele, hogy ez nekünk nem jár? 1945-től kezdve szisztematikusan kiirtották, elüldözték, ellehetetlenítették a jobboldali elitet. Ebben aztán nem ismertek kíméletet a komcsik. Erre jön ez az Orbán és van mersze azt mondani – mit mondani, tenni érte –, hogy ezt az évtizedek alatt tönkretett, megszűnt elitet ideje felépíteni, mégpedig történelmi szempontból nézve rövid idő alatt felemelni, ezzel egyidőben pedig a nehezen beérhető kiváltságokkal megerősített balosokat lejjebb nyomni?
Micsoda világ ez? És még az sem hat, hogy óránként leírják a korrupció, Mucsa és ostoba szavakat? Ezeknek tényleg a legideálisabb jelöltje Márki-Zay Péter. Ugyanaz a lendület, ugyanaz a lelkület, ugyanaz a saját maga igazáról az eszelősség határáig való meggyőződés. Márki-Zayhoz képest még Karácsony Gergely is egy tépelődő, önmaga igazáról időnként elmélázó alak. Mint zsák a foltját, úgy találta meg egymást a balos miniszterelnök-jelölt és a független-objektív sajtó. Nem viccelek és nem túlzok, amikor azt állítom, hogy nekünk lassan tizenkét év, egyhuzamban lefolytatott nemzeti kormányzás után is ezt a mentalitást kell összetörnünk. Ezt az 1945-től datálhatóan, megrögzötten és folytatólagosan balos, nemzetietlen, a jobboldalt nyílt ellenségeként kezelő, önmagát a progresszió pörölyének tekintő hozzáállást. Az út egyébként jó, és ez már abból is leszűrhető, hogy mennyi ilyen szabad sajtót búcsúztató siránkozás jelenik meg az elméletileg nem is létező szabad sajtóban. Ez a közeg 2022-ben is azt hiszi, hogy nekik alanyi jogon járnak bizonyos szegmensek egy ország irányításában. Alapvetően ilyen a kultúra és a média. Nekünk pedig nem lankadó lendülettel kell megmutatnunk, hogy nem. Ez sem jár nektek. Maximum a szátok, ahhoz meg jó egészséget kívánok.
Fotó: Facebook
