A mobilod sötét titkai: éhbér és gyerekmunka Kongóban
Hiszen ma már a legtermészetesebb dolog számunkra az okostelefon. Élni sem tudunk nélküle – és nem is akarunk. De nemcsak függőséget okoz az állandó használata (aminek a veszélyeiről végre egyre több pszichológus mer már beszélni), hanem olyan sötét titkokat is rejt, amikbe bele sem gondolunk...
A mobiltelefonunk nélkülözhetetlen tartozéka az akkumulátor. Tudjuk, hogy lítiumból készül, hiszen rá is van írva. Ez azonban nem egészen igaz: valóban, a lítiumionok képezik a töltést az akkumulátorban, de a működésükhöz számos más nyersanyagra is szükség van. És ez persze nemcsak a zsebben elférő telóknál van így. Ugyanez a helyzet a jóval nagyobb méretű, az elektromos autóknál használt aksikkal is.
És ezekből is egyre többre van szükség. Mert az elektromos autózás a jövő. Nemcsak azért, mert menő, és aki elektromos autóval jár, az jó eNber, mert nem szennyezi a környezetet. Hanem az Európai Unió is eldöntötte: 2035-től betiltják a hagyományos, belső égésű motorokkal működő autók forgalmazását.
Szóval van ez a lítium... a világon több helyütt is bányásszák, Ausztrália a legnagyobb kitermelő, Chile a második, Kína a harmadik. Elég szarul néz ki egy lítiumbánya, seb a természeten, nyilván helyi szinten szennyezi a környezetet. Persze, a bányák ma már szintén az életünk részei, ha nem is látjuk őket nap, mint nap. A mindennapi életünkhöz szükséges rengeteg anyagot – a homoktól a són át a vasig – ezekből szerzünk. Ezért elfogadjuk, hogy vannak – de azért ne a mi városunk határában legyenek.
A lítium mellett a mobiltelefonok, elektromos autók és egy csomó más elektronikai eszközünkhöz nélkülözhetetlen másik nyersanyag a kobalt. A kobaltot az akkumulátorok pozitív elektródájánál, a katódnál használják, és anélkül, hogy belemennénk a technikai részletekbe, a lényeg, hogy ha nincs kobalt, akkor az állandó töltés-lemerítés és az ide-oda mozgó lítium-ionok rövid idő alatt hazavágják az aksit.
Egy kobaltbánya sem szép látvány. A világ összes kobaltkitermelésének a kétharmadát gépek végzik, az ezeket működtető emberek számára elvileg szabályozott biztonsági és egészségügyi körülmények között. A maradék egyhamardot azonban kézzel. Elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahonnan a világban kitermelt kobalt 72%-a származik. Hogy konkrét számokkal is érzékeltessük az arányokat: Kongó éves kitermelése 130 ezer tonna, a második helyezett Oroszországé 8900 tonna, a harmadik helyen álló Ausztráliáé 5900 tonna. A bányák jelentős részében az emberek nap, mint nap, egyszerű kézi szerszámokkal, de sokszor a puszta két kezükkel túrják a földet, és szedik ki belőle az értékes anyagokat. Az arany, a gyémánt vagy az ón bányászatánál is előforduló módszer, de a kobaltnál különösen gyakori az úgynevezett artizán bányászat.
Artizán, azaz kézműves, mint a pékség, a csoki, a sör meg a szappan... tök jól hangzik, nem? Hát, marhára nem olyan jó, mint ahogy hangzik. Ráadásul nem is csak a technikai módszert jelenti. A "kézműves" bányászok zömmel szerződés nélküli, munkajogokkal nem rendelkező, kiszolgáltatott emberek, akik a bánya tulajdonosától "engedélyt" kapnak, hogy saját szakállukra kaparják a földet, aztán ha kiszednek belőle valamit, akkor azt odaadhatják a tulajdonosnak, aki ezért filléreket fizet nekik. A bányák jelentős része kínai kézben van. De nem mindegyik. Vannak ott nyugati cégek is. És a kínai tulajdonú bányákból sem csak Kínába, meg a kínai mobilokba megy a kobalt. Hanem a nyugati mobilokba, meg a nyugati elektromos autókba is.
A Tesla ugyan úgynevezett LFP, azaz vas-foszfát akkumulátorokat használ az autói felében, és a fejlesztések célja a kobalt, a nikkel és a mangán teljes kiiktatása. De a többiek még a fasorba’ sincsenek, és masszívan használják a kobaltot. Amit Kongóban bányásztak ki... Méghozzá többek között gyerekek. Merthogy a gyerekmunka is teljesen bevett dolog az artizán bányászatban. De nők is rengetegen dolgoznak a bányákban. És ha közben nem tudják hova tenni a gyerekeiket, akkor magukkal viszik őket. És kartondobozokban tárolják. Igen, használhatnánk szebb kifejezéseket, hogy "kartonból készült bölcsőkbe fektetik őket", de ez az eufémizmus nem fedné a rideg valóságot. És ezek a gyerekek sok esetben már eleve születési rendellenességgel jönnek a világra. Vagy ott, a bányákban betegszenek meg.
És hogy mi ebből az egészből a tanulság? Vagy mit kellene tennünk? Nagyon nehéz. Ne használjunk mobiltelefont vagy elektromos autót? Akár ezt is megtehetjük. Megmentjük ezzel a kongói gyerekeket? Sajnos nem. Azt azonban mindenképp megtehetjük, hogy nem hiszünk el minden hazugságot, minden jóemberkedést, amit a nagyon liberális politikusok és a médiájuk az arcunkba tol. Hogy megmentjük a boJgót a napelemekkel, meg az elektromos autókkal. Meg ha a cégektől se hisszük el a sok bullshitet, amivel etetnek minket. Hogy ők milyen zöldek, környezettudatosak. Meg hogy mennyire toleránsak mindenkivel szemben. A munkahelyeken kiírják az iroda falára, hogy a fekete életek is számítanak. És már egy teljes Pride-hónapon keresztül ünneplik az LMBTQ-embereket. De valahogy ebben a betűsorban a kongói bányászoknak nincs betűje. Az ő életük mégsem annyira számít.
Ennek a cikknek a videóváltozatát, néhány durva, megrázó fotóval illusztrálva is megtalálod oldalunkon vagy a Hobbista Rumble-csatornáján.
Vezető kép: Keraniganj körzet, 2018. június 12. A tizenkét éves bangladesi Sakil a munkahelyén, egy fémhulladékokat beolvasztó telepen a fővárostól, Dakkától délre eső Keraniganj körzetben a gyermekmunka elleni világnapon, 2018. június 12-én. A világnapot 2002-ben tartották először az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete, az ILO kezdeményezésére. Fotó: MTI/EPA/Monirul Alam
