A pedofilt üldözd, ne a munkahelyét!
Évekkel ezelőtt érkezett már panasz a pedofil óvodai alkalmazottra Újbudán, mégsem történt semmi. Gyűlnek a sötét fellegek a XI. kerületi önkormányzat fölött; ha kiderül, hogy valakik tudatosan falaztak egy pedofilnak, akkor ott nem lehet pardon, enyhítő körülmény, semmi, hulljon a férgese! Ha viszont már így átszakadt a hallgatás fala, és hirtelen ennyi molesztálós, megrontós eset zúdult ránk az utóbbi időben, akkor próbáljunk józanul látni és viselkedni a pedofília ügyében, mielőtt az egymásnak feszülő politikai oldalak teljesen lezüllesztik a napi sárdobálás egyik eszközévé, és elsikkad a lényeg: a gyerekek megmentése.
Kár jönniük az álságos vágyakozással a mindenféle politikai élősködőknek, hiszen a pedofília ügyében máris megvalósult a nemzeti minimum. Csak ez nem a pártok látványos összeborulásaként van jelen, hanem úgy, hogy minden egészséges ember elítéli, és mélységesen megveti, undorodik tőle. Sőt, a legtöbbeknek – a szülőkkel, nagyszülőkkel az élen – mindenféle kíméletlen elképzeléseik vannak a gyerekek megrontóival szemben alkalmazandó eljárásokról, a testi integritásuk ilyen-olyan megbontásáról. Teljesen helyénvaló ez, hiszen aki egy gyerekkel ilyet művel, annak semmilyen büntetés nem túl súlyos. Ezt a társadalom igazságérzetétől egyre távolodó, szuperérzékenyített bíróknak is be kell majd látniuk valamikor.
A fent említett társadalmi minimum ugyanakkor nem vonatkozik a politikára, amelyben mára semmiféle közös minimum nem képzelhető el. Csábító persze a lehetőség, hogy gyorsan összepedofilozzuk a politikai ellenséget (természetesen ebben is a DK a legundorítóbb a maga szokásosan gyűlölködő és gátlástalan módján), ám ez zsákutca. Láthatóan mindkét oldalnak adódtak már ilyen lehetőségei a közelmúltban, ami azért van, mert a pedofília nem politikai kategória.
Még csak nem is intézményi kategória: nem pedofilok az iskolák, óvodák, gyermekotthonok, tanárok és nevelők, nem pedofilok a küzdősportágak, a klubok, az edzők és a masszőrök, nem pedofil a katolikus egyház, sem a papok, nem pedofilok a református gyülekezetek és a lelkészek.
Ezek csupán a pedofilok kedvelt előfordulási helyei, ahova beavászkodnak, mert így gyerekek közelébe juthatnak. Akinek viszont fontosabb a gyerekek sorsa a pillanatnyi politikai haszonnál, az nem megy bele ebbe a párt- és intézményhibáztató összepedofilozós játékba. Iszonyú ártalmas ugyanis, hogy minden esetben a lebukott pedofilnak munkahelyet biztosító intézményt, rendszert, közösséget kárhoztatják pedofilként. Ezzel azt érik el, hogy mindenhol rettegnek a botránytól, és inkább eltussolják, ha pedofilt találnak. Aztán ha mégis kitudódik a dolog, akkor jön a második felvonás, az eltussolási botrány.
Értelmes ember nem gondolhatja komolyan, hogy egy átlagos igazgatónak, klubelnöknek, püspöknek nincs baja a pedofilokkal. Ám a rá bízott intézményért is felelős, márpedig ha egy-egy pedofilügy nyilvánosságra kerül, akkor azonnal ömleni kezd a gyűlölet. A tömeges gyűlölet pedig a pedofilügyeket eltussolással tetéző eljárások miatt nem is teljesen alaptalan. A pedofilügyek eltussolóit – igazgatótól a pápáig – természetesen ez se menti föl, de legyünk már egy kicsit realisták! Senki sem fogja a pedofíliával lebukott munkatársát, beosztottját nyilvánosan körbehurcolni egy ló farkához kötve, ha még az egyházát, munkahelyét is megrugdossák érte.
Forró krumpliként dobálják az intézmények a pedofilokat, pedig a teendő az lenne, hogy krumplipürét csináljanak belőlük. Olyan közeget kell teremteni, ahol a pedofilt lebuktató és önmagából kitaszító intézmény elismerést kap.
Jó, hogy az utóbbi időben ilyen sok pedofilügy került napvilágra, mert talán arrafelé tolja a közhangulatot, hogy még sokkal több kiderüljön. Nyilvánvalóan rengeteg van, sokszorosa annak, mint amennyi látszik, vagy mint amennyit feltételezni merünk. Megmagyarázhatatlan, éveken, akár évtizedeken át tartó látenciák vannak a napvilágra került ügyeknél, miközben mindig kiderül, hogy már nagyon régóta voltak jelzések a gyerekek részéről, és szállingóztak szóbeszédek arról, hogy a kolléga furcsa dolgokat csinál velük. De hát olyan udvarias volt, mindig köszönt, szorgalmasan hordta táboroztatni a gyerekeket, ráadásul nem állnak sorban a helyére a jelentkezők. Ezért félrenéztek a kollégák, félrenézett a vezetőség, félrenéztek a szülők, amíg nem az ő gyerekükkel történt.
Eközben a szexuális ragadozó zavartalanul röppenhetett gyerekről gyerekre, akár egész háremet maga köré erőszakolva, a gyerekek pedig megtanulhatták, hogy nem lehet bízni a felnőttekben, mert nem érdekli őket a gyerekek sorsa.
A legszerencsétlenebb gyerekek pedig már életük elején megtapasztalhatták a poklot.
Egész életre szóló törésekről, megnyomorított, tönkretett életekről beszélünk. A gyilkossághoz mérhető súlyú bűncselekményekről, és a felnőttek inkább félrenéztek, mert úgy egyszerűbb. Aztán ha botrány keletkezett, akkor kigyűlölködték magukat, papoztak egyet, majd ment minden tovább. Eközben az ilyen gyerekáldozatoknál nagyon gyakran összeomlás a következmény, sok esetben viszont ők maguk is bántalmazóvá válnak felnőve. Az ördögi folyamat újratermeli önmagát, és csak úgy magától nem fog megszakadni.
Mindenkinek meg kell emberelnie magát. A pedofíliát kiszűrni nem az igazságügyminiszter dolga, nem a miniszterelnök dolga, még csak nem is a polgármester dolga, bármit is gondoljunk László Imréről. Ez az oktatási, sport- és vallási intézmények dolga, minden olyan munkahelyé, ahol gyerekekkel foglalkoznak. Nekik kell a veszélyes személyeket kiszűrni, ha lehet, már a felvételnél odafigyelni az emberi minőségre, de legalábbis az első kósza, halk jelzésnél véresen komolyan venni a pedofilveszélyt. Ez az intézményvezetők felelőssége. A politikai vezetőké meg az, hogy megfelelő törvényt hozzanak a pedofília ellen: egyre szigorúbbat. Ebben nem lehet jelentősége a homoszexuális lobbi és a mögötte álló politikai erő hazudozásának se.
Nem a kormány mossa össze a homoszexualitást a pedofíliával. Megteszik azt ők saját maguk. Amíg kamaszfiúkra és kisfiúkra vadászó meglett férfiakról szól a botrányok elsöprő többsége, addig nincs okunk odafigyelni a pampogásukra.
Ám ez csak a törvényi keret. A pedofilok azonban a hétköznapokat fertőzik. Őket nekünk kell kirostálnunk. Mindenekelőtt úgy, hogy törődünk a gyerekekkel.
