Mit szól ehhez egy tinédzser? Kell a twist, kell a twist!
Azt hiszem, nem vagyok egyedül vele, hogy még most is pörögnek a fejemben a Hungária-dalok, megalapozva az átlagosnál jobb hangulatot. Sőt, szerintem tízezrek vannak így ezzel az országban a szombati koncert óta. Ez pedig azt jelenti, hogy működik a dolog, sőt betölti a küldetését. Hetvenes zenészeknél természetesen nem ugyanaz az energiaszint, mint fénykorukban, de nem baj, mert ez a koncert nemcsak nosztalgiabulinak volt jó, hanem önmagában, buliként is megállta a helyét. Becsüljük meg a Hungáriát, mert a szórakoztatás képessége nagyon fontos dolog! És olyan jókedvet kívánok a mai tizenéveseknek, mint amilyet ez a zenekar negyvenvalahány évvel ezelőtt csinált az akkoriaknak!
Amikor 1980-ban az új felállással elkezdődött a Hungária jampi korszaka, a rock and roll már majdnem két évtizede kiment a divatból az Egyesült Államokban. A magyar zenekarok csak néhány dal erejéig tudták megvillantani, azt is kicsit később (köztük az ős-hungáriás Csavard fel a szőnyeget), így idehaza ez kimaradt az amúgy is egészen más hangulatot és elfoglaltságot hozó '50-es évekből. Alighanem ezért is tudott akkorát durranni '80-ban, hogy megőrültek érte a tizenévesek. A rock and roll éppen másodvirágzását élte Nyugat-Európában, és a Németországban kapott biztatás is kellett ahhoz Fenyő Miklósnak, hogy ilyenre hangolja át az együttesét, de ebben a sikerben volt egy nagyon egyedi tényező.
Igazából Amerikában se volt ilyen a rock and roll, amilyen álomvilágot teremtett meg köré a Hungária. Színek színek hátán, neonfények, mesebeli mulatóhelyek és figurák, végtelen buli, hangulatos helyzetek, olyan szavak, amelyeket minden rendes dalszövegből kirúgnának, itt mégis zseniálisak, intelligens poénok és beszólások magyarították meg és dúsították fel hazai felhasználásra a műfajhoz illeszkedően egyszerű zenét – persze azért amennyire lehet, utóbbit is felspécizték ám.
Nemcsak behozták a zenei műfajt, hanem különleges hozzáadott értékkel honosították.
Egyrészt hunglish before it was cool. Olyan természetességgel és erőlködés nélkül szőtték bele az angol menőzést a magyar dalszövegekbe, hogy arra joggal lehet irigy mindenki, aki valaha vért izzadt ezzel az amúgy nagyjából lehetetlen feladattal. Másrészt vigyorogva csináltak ebből az egészből ízig-vérig magyar szórakoztatást. Fekete Gyula, azaz Szaxi Maxi kicsit csalódottan mesélte egy jóval későbbi interjúban, hogy Amerikában nem hatotta már meg a zenei producereket 1981-ben a Hungária egekbe repítő magyarországi sikere a rock and rollal. Ők ugyanis csak a divatból kikopott zenét hallották benne, és nem lehetett tőlük elvárni, hogy átéljék például a Hotel Mentholban kibontakozó fergeteges világot, vagy felnevessenek egy-egy szófordulaton. Eleve nem értettek magyarul, de az eredeti, klasszikus amerikai rock and roll dalokban hiábavaló is ilyesmi pluszokat keresni:
A jampecok a Chevroletben agyba-főbe nyomják a dudát.
Úgy fújom a szaxit, hogy kiegyenesedik.
Egész héten hajtottam a melómat, elkerültem gondosan a csehókat.
Süt ezekből a szövegekből, hogy amikor megírták őket, összerakták a dalokat, akkor is állati jól szórakoztak az elkövetők. Ezért tud ilyen jól szórakozni rajta máig a közönség is. Szembe kell tudnunk nézni azzal, hogy ez nekünk való, és nem az amerikaiaknak. Persze a zenész nyilván minél szélesebb körű sikert szeretne, de mi a közönség vagyunk.
Nekünk fölösleges magyar világsztárra meg külföldi elismerésre vágynunk állandóan, inkább éljük át, hogy van olyanunk, amit csak mi értünk, de mi nagyon!
És ennyi, ez a fontos. Persze néha foglalkozni kell a világ nagyobb, komorabb dolgaival, de az is nagyon-nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat. A jampi Hungária első két lemezéből annyit adtak el annak idején, hogy szinte nem volt nélküle lemezjátszós háztartás. Ez a hangulat tényleg minden zegzugba eljutott, és a tizen-huszonéves korosztályban szinte mindenki bulizott rá.
A világ nagyobb, komorabb dolgaival kapcsolatban az is fontos, hogy ne zúdítsuk azokat a gyerekekre. A fiatalság minden korszakban rajong valamilyen zenéért, ma is megvannak ennek a sikeres előadói. Általánosságban nézve viszont most a „first world problems”-ből fakadó frusztrációk és düh, meg világvége-aggódás uralják a szövegvilág hangulatát. A sosem látott jómód és technikai fejlettség sosem látott magányos és szomorú kamaszokat produkált, akiket erre rezonáló, nyafogó popzenével is bőségesen kiszolgálnak. Már a mozgalmárkodást, tüntetést, a felnőttek befeszülését is egyre szívesebben akasztják tizenévesek nyakába ahelyett, hogy hagynák őket bulizni.
Valószínűleg észre se vesszük, amikor ez történik, mert a befeszülés annyira alattomosan szivárog az életünkbe. Oda például mikor jutottunk el, hogy egy koncertbeszámolóba észrevétlenül csúszik be ilyen megjegyzés?
„(…) az együttes nem létezik, mégis a sokadik generáció szeret bele ezekbe a dalokba. Talán mert annyira jól lettek kitalálva. Úgy dallamukban, mint szövegükben – amelyekből talán ma már nem mindegyik píszí.”
Hogy mi van?! A kommunista diktatúra cenzúráján átment dalszövegekről beszélünk, hé! A pártállam által átengedett szövegekre leíródik a kritika az állítólag szabad világban, hogy ma már nem mindegyik píszí!
Ennyire megrágta az emberek agyát észrevétlenül a woke pusztítás, hogy már a csajokkal lazázó jampikról vagy a fogyasztó hatású twistelésre biztatott „digi, dagi, pufi, hájpacnikról” az jut eszébe bárkinek, hogy nem polkorrekt.
És ha nem az, hát ki a francot érdekel?! Arrafelé haladunk, hogy előbb-utóbb lesz miért irigyelnünk a kommunista diktatúra szólásszabadságát? Sokkal több önfeledt jókedvet és sokkal több Hungáriát mindenkinek!
