hungária
Mit szól ehhez egy tinédzser? Kell a twist, kell a twist!
Azt hiszem, nem vagyok egyedül vele, hogy még most is pörögnek a fejemben a Hungária-dalok, megalapozva az átlagosnál jobb hangulatot. Sőt, szerintem tízezrek vannak így ezzel az országban a szombati koncert óta. Ez pedig azt jelenti, hogy működik a dolog, sőt betölti a küldetését. Hetvenes zenészeknél természetesen nem ugyanaz az energiaszint, mint fénykorukban, de nem baj, mert ez a koncert nemcsak nosztalgiabulinak volt jó, hanem önmagában, buliként is megállta a helyét. Becsüljük meg a Hungáriát, mert a szórakoztatás képessége nagyon fontos dolog! És olyan jókedvet kívánok a mai tizenéveseknek, mint amilyet ez a zenekar negyvenvalahány évvel ezelőtt csinált az akkoriaknak! Ajánljuk még
A Z-generáció már megfenyegette Magyar Pétert, hogy dühös lesz rá, ha nem robbant ki háborút Magyarország és Izrael között
A Z-generáció képviselői most például azt várják el a leendő miniszterelnöktől, hogy bombáztassa le kicsit az országot izraeli rakétákkal, mert ők úgy tudják, hogy Netanjahu ilyen: RÓSZ! Kocsis Máté nem tűnt el – Megnevezte az árulókat a Fidesz frakcióvezetője
Kemény bejegyzéssel tért vissza a közösségi médiába kis kihagyás után a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté írásában megnevezte, kik azok az árulók, akik hozzájárultak a választási vereséghez. Ursula közölte Magyarral, hogy a 27 pont nem ajánlat, hanem Vix-jegyzék
A nekünk járó, jogtalanul visszatartott uniós forrásokért cserébe Ursula von der Leyen teljes és feltétel nélküli kapitulációt vár el Magyar Pétertől. Ilyen volt a Magyar Úton Gyűlés a Vértanúk terén (videó és galéria)