Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - Fenyő Miklós hetvenéves

Március 12-én lesz hetvenéves Fenyő Miklós rockénekes, billentyűs, zeneszerző, szövegíró, zenekarvezető, a magyar könnyűzenei élet egyik legsokoldalúbb személyisége.

MTI

Fenyő Miklós 1947-ben született Budapesten, általános iskolai tanulmányait a Pannónia utcában kezdte, de már az Egyesült Államokban fejezte be, családja ugyanis az 1956-os forradalom után elhagyta az országot. Amikor hazatértek, Miklós a Landler Jenő Villamosipari Technikumban Barta Tamás osztálytársa lett. Mivel többet jártak az intézmény mellé, mint az órákra, 1964-ben kirúgták őket, végül a Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett.

PestiSracok facebook image

Szülei kisgyermekkorától taníttatták zongorázni, amerikai kisiskolás évei alatt nagy hatással volt rá a rock and roll zene. Első saját együttesét tizenöt évesen Szent István parki barátaival, többek között Barta Tamással alakították meg, a Syconor Beatles- és Stones-dalokat, a Radio Luxembourgban hallott külföldi slágereket játszott. Az együttes 1967-ben esett szét, amikor több tagját katonai szolgálatra hívták be.

Fenyő ezután hozta létre a Hungária együttest, amely már hivatásos zenekar volt. 1968-ban tizenhat évesen írt Csavard fel a szőnyeget című rock and rolljával elindultak a Ki mit tudon. A zsűri eltanácsolta őket, de közönségszavazatokkal bejutottak a döntőbe, amelyet meg is nyertek a Nem bújok én többé már a subába című számmal. A siker ismertté tette nevüket, rendszeresen felléptek az Ifiparkban, 1969-ben a Ki mit tudon közönségdíjat nyertek az Egyszer vagy fiatal című dallal.

Első lemezük, a Koncert a Marson 1970-ben jelent meg, 50 ezer példány kelt el belőle. A hanglemezgyár kegyeiből azonban hamar kiestek, koncertezni idehaza nem nagyon engedték őket, nehogy "elvegyék a levegőt" a futtatott együttesek elől, ezért jobbára külföldön turnéztak. 1978-ban felvehették a Beatles-láz című lemezüket, de végül ezt sem adták ki, csak 1997-ben jelent meg.

Fenyő 1980-ban úgy döntött, hogy visszatér a rock and rollhoz, új felállást toborzott össze, énekesnőnek megnyerte az addig ismeretlen Dollyt. Az ötvenes évek jampi jelmezeibe öltözött, a vérpezsdítő zenét ötletes magyar szövegekkel párosító együttes frenetikus sikert aratott, első nagylemezük magyar rekordot jelentő hatszázezer példányban kelt el, ma is minden idők legkelendőbb hazai albumai közé tartozik. 1981-ben a Limbó hintóval megnyerték a Tánc- és popdal fesztivált, százezres példányszámban fogyott Hotel Menthol című lemezük is.

A sikert sikerrel halmozó "nagy" Hungária 1983-ban bomlott fel. Fenyő ezután egy szólóalbumot jelentetett meg, majd megpróbálkozott az akkor kedvelt break műfajjal is, 1985-ben az ismét összeállt Hungáriával dolgozott. 1986-ban Bodnár Attilával létrehozta a popos Modern Hungáriát, a nyolcvanas évek végétől fiatalokkal kezdett foglalkozni. Ő fedezte fel és futtatta be Szandit, menedzselte a Step együttest, a Calypso 873 Rádió munkatársa volt. 1994-től sorra jelentek meg az 1960-as évek elejének hangulatát visszaadó szólólemezei. 1995-ben összeállt a nyolcvanas évek Hungáriája, amely 70 ezer néző előtt adott koncertet.

Fenyő a színházban is sikeres: 1998-ban mutatták be a Fővárosi Operettszínházban a Hotel Mentholt, a hasonló című Hungária-lemez dalaiból. A darabot több mint 200 előadás után a Madách Színházban játszották, több vidéki színház is színpadra állította, a musical története hat év után egy televíziós felvétellel zárult. Önéletrajzi ihletésű második zenés darabja, a József Attila Színházban bemutatott Made in Hungária, amelyben Jerry Lee Lewis szerepében ő is színpadra lépett. A darabból 2009-ben nagysikerű film is készült, a főszerepet Szabó Kimmel Tamás alakította, erre kétszázezernél több néző váltott jegyet.

2006-ban szintén a József Attila színházban mutatták be Tasnádi Istvánnal közösen írt, Aranycsapat című zenés darabját, amely a magyar történelem utolsó ötven évét mutatta be a lelátóról nézve. Zenéje több filmben felcsendül, szerepet vállalt az egyik nagy kereskedelmi televízió tehetségkutató műsorának zsűrijében is. Immár húsz éve, hogy nyáron a Margitszigeten, majd karácsonykor Fenyő-ünnep címmel lép fel, e koncertek közül többnek lemezen is megjelent az anyaga. A mozgalmas és gazdag pálya során a Hungária együttessel és szólóban harmincnál több lemeze jelent meg, köztük többszörös platina- vagy aranylemezek, gyémántlemezt is átvehetett a zenéjével eladott, több mint ötmillió hanghordozóért.

1990-ben kapta meg a Magyar Rádió nagydíját, az EMeRTon-díjat, 1992-ben az Arany Zsiráf Mahasz-nagydíjat, 1995-ben Huszka Jenő-díjjal tüntették ki, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át, és szűkebb pátriája, a XIII. kerület díszpolgára lett. 2006-ban kapta meg az Artisjus Életmű-díjat, 2008-ban a Pro Urbe Budapest-díjat, néhány napja a Fonogram Életműdíjat. Hetvenedik születésnapját a Kongresszusi Központban természetesen koncerttel ünnepli.

Fotó: jegy.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?