Unalmas emberek láthatóságának világnapja
Mit csináljon a delikvens, ha adottságai alapján csak annyira izgalmas személyiség, mint egy vödör sár? Természetesen kilobbizik valamelyik tulajdonságára hivatkozva egy világnapot, amikor minden róla szól.
Nem kicsi, akár az amerikai választásokat is eldöntő vihart kavart Biden döntése, mely szerint Húsvét hétfőjét a transzszexuálisok láthatósági világnapjává nyilvánította. Ha emlékszik rá, ha nem. Az amerikai keresztény egyházak többsége tiltakozott, jelentős részük ki is jelentette lendületből, hogy hívő ember ezek után a Demokrata Pártra nem szavazhat. Ha emiatt nyer Trump, akkor megérte, de a betegség súlyosabb és szélesebb körben fertőz. A betegség neve pedig a láthatósági kényszer.
Ízlelgessük ezt a transzszexuálisok láthatóságának világnapját! Van pár szerencsétlen hülye, akinek a teljes életműve kimerült annyiban, hogy levágatták a kukijukat egy korrupt orvossal, és ezért most látszani akarnak. Persze roppant mód megsértődnek, ha észreveszed, hogy ők nem nők, hanem csonkolt férfiak, feljelentéseket foganatosítanak ilyenkor, de azért vedd már észre, hogy ők csonkolt férfiak, és ünnepeld őket a bátorságukért! Mert pont olyanok, mint a természetes úton született nők, illetlenség szóvá tenni, hogy nem egészen, de ha nem veszed észre, hogy nem született nők, akkor egy haladástagadó tapló vagy. Valahogy így állunk éppen, egyszerre kell nem észrevenni és észrevenni őket. Elég nehéz megfelelni az igényeiknek.
És lett egy világnapjuk, amikor Tűzföldtől Barguzinig azon álmélkodunk világszerte, hogy néhány érdektelen és unalmas elmebeteg mutogatja magát.
De mi a cél?
Mert oké, a csonkolt férfiak bátorságának világnapja pont annyiba kerül, mint profilképkerettel szurkolni az ukránoknak. Semmibe. Gazdag ember udvariassági gesztusa: jeleztem, hogy gondolok rátok. Ez az érintetteknek nyilván fontos, viszont a céljaik eléréséhez pont egy centivel nem kerülnek közelebb. Kivéve akkor, ha nincs semmi céljuk azon túl, hogy magukat mutogassák.
A haladás eljutott odáig, hogy régen halott embereket vetünk meg a múlt vélt bűnei miatt, miközben azokat ünnepeljük, akiknek a hozzáadott értéke konkrétan nulla. Akik az egyetemes emberiség közös teljesítményéhez azzal járultak hozzá, hogy vannak. Mindössze annyit tudnak felmutatni, hogy meg lehet őket tekinteni, van kiterjedésük. Körbe lehet őket sétálni, mint egy szökőkutat.
Nem lenne egyszerűbb és őszintébb egy világnappal letudni az összes kötelezőt? Megnevezni mondjuk egy június hatodikát, hogy az az unalmas seggfejek világnapja. Az illetékesek pedig feltartott kézzel jelentkeznek, hogy róluk van szó, mi pedig tapsolunk, majd tűzijáték és mindenki hazamegy.
És az év maradék részében békén hagyjuk egymást.
