Megfogyva bár, de törve nem
Milyen igazak Vörösmarty Mihály szavai a Szózat című versében, amelyet 1836-ban írt. Utalva az előző évszázadok honvédő harcaira, amelyeket a magyarok vívtak Árpád fejedelem vezérletével a 907-es pozsonyi csatától, a török elleni végvári küzdelmeken, Hunyadiakon- a Rákóczi-szabadságharcon át a XIX. századi reformküzdelmekig.
Nemzetünk nagy költője akkor még nem tudhatta, hogy küszöbön állt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörése, majd a XX. századi függetlenségi harcainkat kiemelve az 1956-os forradalom és szabadságharc. Szuverenitásunk megvédéséért közös volt őseinkben, hogy fegyvert ragadtak azok ellen, akik ezt veszélyeztették, legyen az német, osztrák, török, orosz vagy szovjet. Azt, hogy magyar elődeink milyen hősiesen küzdöttek mindig a túlerő ellen, milyen eszközökkel, milyen bátorsággal, abból tapasztalatot, erőt csak úgy nyerhetünk, hogy visszatekintünk több mint ezeréves történelmünkre, hőseinkre, nagyjainkra.
Ilyen dátum az aradi vértanúk napja, 1849. október 6-a, amikor is 175 éve Magyarország teljhatalmú ura, Julius Haynau osztrák császári táborszernagy kivégeztette, a forradalom és szabadságharc vezető tisztjeit az aradi tizenhármat, újabb kutatások szerint tizenhetet. A további végrehajtott halálos ítéletek száma meghaladta a 150-et, csaknem kétezer hazafit bebörtönöztek, több mint 50 ezer 48-as honvédot kényszer soroztak a császári hadseregbe, nem beszélve azokról a tízezrekről, akik Kossuthtal az élen az emigrációba menekültek.
Mennyi a hasonlóság található az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc vérbefojtása és az 1956-os forradalom-és szabadságharc megtorlása között! A korlátlan Habsburg hatalom ugyanúgy, mint később a bolsevik diktatúra egy tálból cseresznyézhet. Haynauék előre megírták a halálos ítéleteket, védelem nem volt, míg Kádárék koncepciós pereket kreáltak azzal a különbséggel, hogy a magyar történelemben példátlanul 550-nél is több ötvenhatost kivégeztek, ezreket börtönbe zártak, tízezreket rendőri felügyelet alá helyeztek, s csaknem 250 ezer magyar elmenekült a hazájából.
Ezért érdemes ízlelgetni Vörösmarty Mihály szavait a Szózatban:
...És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán...
Érdemes elgondolkodni azon is, hogy milyen is a magyar ember, milyen vér csordogál az ereiben, milyen lelkülettel, gondolatvilággal, milyen akarattal, küzdeni tudással rendelkezik? Milyen emberek is lehettek a hősiesen harcoló negyvennyolcasok? Példa ezekre az aradi vértanúk, 1849. október 6-a előtti kivégzések napjai, percei. Az orosz cári csapatok előtt - jó okkal - a magyar honvédsereg Görgey Artúrral Világosnál tette le a fegyvert. Érdekes módon a cári katonai vezetés illő módon vendégelte meg a magyar tiszteket, nem fosztotta meg rangjuktól, kitüntetéseiktől. Ám a magyar honvéd ezredesek, tábornokok pokoljárásának utolsó napjai már Gyulán furcsán alakultak. Külön házakban szállásolták el őket, amit nem őriztek katonák, tiszti becsületszavukra megígérték, hogy nem szöknek meg. Akkor még létezett becsületszó.
Az 1990-es rendszerváltás után a konzervatív, nemzeti városvezetés fontosnak érezte, hogy emléktáblákkal emlékezzenek meg azokról, akiket a vesztőhely várt. Így például Kiss Ernőről, Pöltenberg Ernőről, Lázár Vilmosról, Nagy Sándor Józsefről, Leiningen-Westerburg Károlyról és így tovább. Egyik tiszt sem szökött meg. Reménykedtek egy igazságosabb bánásmódban. Azonban másnap hajnalban az orosz hadvezetés kérése ellenére Haynau parancsba adta, hogy minden magyar honvédtisztet katonai becsületük jelvényeitől meg kell fosztani és el kell venni tőlük az oldalfegyvereiket is. Így megalázottan, vasra verve szállították a császáriak őket Aradra.
Később számtalan írás, legenda született hőstetteikről, bátorságukról. Kiemelkedő Jókai Mór Csataképek a magyar szabadságharcból, vagy Rákosi Viktor Korhadt fakeresztek című műveik. Ezzel nemcsak a szabadságharc vezetőinek, de a '48-as honvédeknek is emléket állítottak. Előkerülnek a vörös sipkások, Damjanich, Bem apó katonái, a lengyel- és bécsi légió névtelen hősei, a névtelen vértanúk - jobb esetben korhadt fakeresztek őrizték emléküket -, akik harcba indultak, a hír, a dicsőség legkisebb reménye nélkül... ,,csak szenvedés, csak halál várt rájuk..., de a nemzet becsületét megmentették."
Nem voltak különbek tábornokaik, törzstiszteik sem, nem volt nekik sem mit szégyellniük. Méltóak voltak honvédeikhez. Az 1893-ban megjelent Aradi vértanúk album Varga Ottó szerkesztésében közre adta a kivégzett honvédtisztek feltételezett utolsó szavait. Akár így volt, akár nem, a negyvennyolcas tábornokok függetlenségi harcai, cselekedetei igazolták a mondatokat. Sortűz vagy akasztás végzett velük. Érdemes az utolsó mondatok mögé nézni.
Aulich Lajos (1793–1849) német, honvéd tábornok
Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.
Damjanich János (1804–1849) szerb, honvéd tábornok
Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.
Dessewffy Arisztid (1802–1849) magyar, gróf, honvéd tábornok
Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.
Kiss Ernő (1799-1849) örmény, honvéd altábornagy
Kiss Ernő golyó és lőpor általi halálos ítéletet kapott, mely során a sortűz csak a három társával végzett, őt csak vállán érte a lövés. A második tüzet a megzavarodott katonáknak már maga Kiss Ernő vezényelte le.
Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
Knezić Károly (1808–1849) horvát, honvéd tábornok
Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.
Láhner György (1795–1849) német, honvéd tábornok
Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.
Lázár Vilmos (1815–1849) örmény, honvéd ezredes
Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.
Leiningen-Westerburg Károly (1819–1849) német, gróf, honvéd tábornok
A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.
Nagysándor József (1803–1849) magyar, honvéd tábornok
De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.
Poeltenberg Ernő (1808–1849) osztrák, lovag, honvéd tábornok
Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.
Schweidel József (1796–1849) magyar, honvéd tábornok
A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.
Török Ignác (1795–1849) magyar, honvéd tábornok
Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.
Vécsey Károly (1803-1849) magyar, gróf, honvéd tábornok
Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.
1849. október 6-án végezték ki tehát Aradon az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre sortűzzel a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet az Újépület falánál, ahol ma a Batthyány örökmécses áll. Az első felelős magyar miniszterelnök féltérdre ereszkedett és ezt kiáltotta:
Éljen a haza! Rajta vadászok
Micsoda nemzetközi csapat állt össze a szabadság kivívásáért! Nem számított ki milyen nemzetiségű volt: szerb, horvát, örmény, osztrák, német, lengyel, olasz vagy magyar. Mindannyian magyarrá váltak a szabadság, a függetlenség kivívásáért. Közös volt bennük a hit, az elkötelezettség, a hazafiasság, a bajtársiasság, a szeretet, a bátorság. Még sokan mentek utánuk a halálba: elsőként Aradon 1849. augusztus 22-én végezték ki a német származású Ormai Norbert ezredest. Utolsóként Kazinczy Lajos ezredes- Kazinczy Ferenc fia - állt a kivégzői elé Aradon 1849. október 26-án. Ezt kiáltotta: ,, Isten ne hagyd el hazámat!" Majd követte őt Lenkey János tábornok, aki a kegyetlen bánásmód miatt az aradi várbörtönben - 1850 február 19-én -megőrült.
Nem véletlenül a nemzeti kormány 2001-ben (Fidesz-KDNP-FKGP) nemzeti gyásznappá nyilvánította 1849. október 6-át. Ezek a hősök, akik az elmúlt ezer évben életüket áldozták fel a hazáért, nemzetünk szilárd tartó oszlopai, példaképei. Ezt sohasem szabad elfelejteni és megtagadni: legyen az vezérlő fejedelem Árpádtól Rákócziig, kormányzó Hunyaditól Kossuthig, tábornok, főtiszt, honvéd, közkatona, végvári vitéz, netán Rákóczi kurucai vagy pestisrác.
Vezető kép: Thorma János: Aradi Vértanúk (festmény)
