Pesti Srácok

Szegény kis placek találkozása a diplomáciával és a kapitalizmussal

Szegény kis placek találkozása a diplomáciával és a kapitalizmussal

Finoman szólva is lehetetlen helyzetbe lavírozta magát a Főváros: még a rákosrendezői terület megvásárlására se biztos, hogy lesz forrása, de annak fejlesztésére, hogy ott megvalósítsák álmaikat, arra biztos nem. Az ok roppant prózai: az ingatlanfejlesztés nem így működik, pláne nem ekkora léptékben. Karigeri és a kis csipetcsapata most tanulmányozhatja, hogyan működik a diplomácia és a kapitalizmus.

Az ellenzék legfontosabb üzenete mindössze annyiból állt sokáig, hogy „ha helyzetben lennénk, mi jobban csinálnánk, mert mi jobb emberek vagyunk”. Sokáig tét nélkül tehették, aztán hirtelen, a jómódból morált növesztett fővárosi polgárok jóvoltából helyzetbe kerültek. Karácsony Gergely a második ciklusát tölti főpolgármesterként, a közgyűlésben többsége van, és pont a második ciklusában nem csinál semmit. Nem jobban, hanem egyáltalán nem csinál semmit. Magyarázata persze van: mert a kormány nem engedi neki, nincs pénz stb. Aztán szembejött vele Rákosrendező ügye, amibe – az USA-ból finanszírozott sajtó nyomására – belehiszterizálta magát a kis csipetcsapatával.

Azt orrontották, Rákosrendező egy óriási biznisz, az egész Maxi-Dubai semmi másról nem szól, mint a NER-közeli cégek kaszálásáról. És mivel nekik elővásárlási joguk van, ezért ők kaszálnak. Karigeri Bajnaira és a Wallisra számított, csak ők jutottak eszébe, de szegény placek nem képes különbséget tenni a forint- és a dollármilliárdok között. Emiatt még lesznek kellemetlen órái, amikor Bajnai berendeli őt a Wallis székházába, hogy elmagyarázza, ugyan hatalmas cég a Wallis, ő is tehetős üzletember, de azért mégsem a Eagle Hills Properties LLC szintje, illetve ő sem olajsejk. (A pletykák szerint a berendelés és lecseszés már megtörtént.) Mindegy, ez Karigerire, Zuglóra és a lapátokra tartozik.

A főváros viszont itt marad nekünk.

PestiSracok facebook image

A Maxi-Dubajra azért ki kell térnünk egy zárójel erejéig. Nem tudom, ki volt az a zseni, aki kitalálta, ide nem Mini-Dubai kell, hanem Maxi, ami hatalmas, ami óriási, ami akkora, hogy a Holdról is látszik, mert másnap már mindenki 500 méteres felhőkarcolókról beszélt. Ha ehhez hozzávesszük azt a Micikét vagy Pirikét, aki az előkészítő anyagokban nem szúrta ki a BKM Nonprofit Zrt. elővásárlási jogát, akkor meg is van az a két társaság, akiknek nem annyira kéne többet a kormánynak dolgozni. Mert hülyék. Zárójel bezárva.

Karigeriék kommunizmust ígértek, de rablókapitalizmus lesz belőle. Az álmok meseszépek, bár ha lekapargatjuk róluk a lepkéket és az unikornisokat, rögtön tudjuk, hogy megvalósíthatatlanok.

Nem reális, hogy a mai Rákosrendező területén majd az átlagjövedelmű polgárok számára is megfizethető felső kategóriás lakások épüljenek zöld környezetben, kiváló közlekedéssel, a történelmi belvárostól pár percre, egy mesterséges tó partján.

Ez nemcsak Rákosrendezőre vonatkozik, hanem az ország egész területére. Ilyen lakások a gazdagoknak épülnek, a megfizethető új építésű lakásokat máshol kell keresni. A külső pesti kerületekben például vagy az agglomeráció nem felkapott részein. Karigeriék mindközönségesen hazudnak, amikor az átlagpolgárt célzó ingatlanfejlesztésekről hábiztiztek.

Rákosrendező esetében még súlyosabb a helyzet. Az egy akkora szeméttelep, annyi méreggel és fel nem robbant bombával (hahó, vasúti csomópont) és infrastrukturális lerohadással, hogy nyersen üzleti alapon még évtizedekig nem érte volna meg hozzányúlni. Ahhoz a jelenleginek többszörösére kellene növekednie az ingatlanok négyzetméter árának. Ahhoz pedig, hogy Tesz-Vesz Város épüljön ott az átlag hódoknak és az átlagnál szerényebb kiskacsáknak, csodára lenne szükségünk.

A kormánynak mégis sikerült letárgyalnia egy vállalható üzletet a sejkkel, nyilván nem kevés diplomáciai patront és társított üzletet is elhasználva a cél érdekében. Hogy majd szerződünk velük valamikor LNG-re, esetleg Micike (aki azóta az MNB-ben foglalkozik az ügyfelekkel, mert a tulajdoni lapokhoz nem értett, pedig kerek segge van) különösen szépen fog mosolyogni, amikor jönnek állampapírt venni és a többi.

Nemhogy a fővárosnak, az államnak sincs kapacitása Rákosrendező fejlesztésére. Ez egy akkora projekt, amire alig pár, a globális piacon jelenlévő ingatlanfejlesztő vállalat képes. A Wallis nincs közöttük.

Budapest önkormányzata fejest ugrott a saját maga ásta csapdába. Persze ott van a szokásos megoldás: következő években majd elvitatkozgatnak a kormánnyal, csodaszép látványterveket mutogatnak a kamerának, hogy ezt meg azt szeretnék, csak Orbán nem ad rá pénzt. A másik lehetőség pedig az, hogy megismerkednek a kapitalizmusnak a rablókapitalista változatával, amikor megpróbálnak bevonzani egy tőkeerős ingatlanfejleszőt, aki majd – kihasználva a főváros helyzetét – sűrűn beépíti a területet 500 méteres toronyházakkal.

Mi semmiképpen nem jártunk jól, mert vagy marad a rohadás, vagy tényleg teletömik a Hősök tere hátterét magasépületekkel. De legalább Karigeri sokat tanul az esetből.

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.