A Nyugat nem tanult a múltból
Pedig érdemes lett volna okulni, ezt újra átgondolni, mivel az első-és a második világégés csak azért nem vált végzetessé Európa számára, mert az Egyesült Államok katonáinak millióival mindkét esetben beavatkozott a háborúkba és az értelmetlen öldöklés helyett kierőszakolta a békét. Ez a béke végül is az I. világháborúban 15 millió, a II. világháborúban 55 millió áldozattal járt, nem beszélve a csaknem 50 millió sebesültről.
Végül is a civilizált Európa a harácsolós szemléletével romba döntötte, elpusztította a kétezer éves keresztény kultúra legfontosabb városait, településeit. Ma Európa nyugati fele ismét háborús lázban ég. Igaz, hogy Ukrajnában több mint három éve proxyháború folyik nyugati fegyver-, anyagi-, és média támogatással, de igazából nincs valóságos adat arról, hogy hány százezren haltak meg a fronton az orosz és ukrán oldalon, nem beszélve a sok tízezres civil áldozatról. Megint egy újabb világháború -harmadik- kitörésének partvonalán táncolunk. Az első világháború Szarajevóból indult, majd húsz év múlva a második világháború Lengyelországgal folytatódott, most a lőporos hordó Kijevben, azaz Ukrajnában helyezkedik el.
Megint a harácsról, a területszerzésről, a fegyverüzletről és a politikai befolyás növeléséről van szó. Az ukrán-orosz háborút a politikusok nyugatról fűtik és a médiában folyamatos a háborús hangulatkeltés. S ennek velejárója az orosz ellenesség, a fenyegetettség szítása, miszerint Oroszország le akarja rohanni Európát. Ennek persze semmiféle bizonyítéka nincs. Az Európai Bizottság tehát nyíltan a háborúra készül, miközben az USA, Magyarország és néhány reálisan gondolkodó ország egyértelműen békét akar. Mondhatni az Európai Unió kétfrontos harcot folytat: egyrészt Oroszország ellen és most már az Egyesült Államok ellen is. Ennek pedig vereség lehet a vége, emlékezzünk csak a náci Németországra, mint rossz példára, amikor Hitlert körbe-körbe ellenség vette körül s birodalmi álma megvalósításáért minden irányba támadt.
Tehát mondhatjuk, hogy Nyugaton a helyzet változatlan? – ahogyan Erich Maria Remarque írta az I. világháborúról, amely a négyéves öldöklő harc után csak nem akart megbékélni? Az akkori generáció megtapasztalta, hogy mi a halál, mit jelent a család, a szeretteink elvesztése, elvesztése az otthonnak, a hazának. A könnyebb megértés kedvéért azoknak, akik nem éltek át egy háborút -vagy ahhoz hasonlót, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc- ajánlanám elolvasásra azt az 1920-as években megjelent könyvet, amely a legplasztikusabban leírja a háborúk értelmetlenségét, kegyetlenségét. A drámai irodalmi mű írója Erich Maria Remarque, a Nyugaton a helyzet változatlan című könyvében többet mondott akkor a borzalmakról, a közömbösségről, a politikai felelőtlenségről, mint bárki más. Ezt írta könyvének ajánlásaként:
Ez a könyv nem vád és nem vallomás. Csak beszámolás szeretne lenni egy nemzedékről, amelyet a háború elpusztított,– elpusztított még akkor is, ha a gránátok megkímélték.
Ez a megállapítás nem a képzelet szüleménye, hanem tények sorozata, amit a német író, Remarque saját maga élt át a nyugati fronton, az első világháború egyik legpusztítóbb helyszínén a Somme folyó partján, a német oldalon. A könyv feltárja a front legembertelenebb körülményeit, a hét nap, a hét éjjel tartó pergőtűzet, ahol a sáncok mélyében az éhínség, a sár, a sérülések, a patkányok és a betegségek legalább annyira veszélyes ellenségek, mint a szemben álló hadsereg.
A szembenálló felek, az angolok, a skótok és a franciák ugyanezt élhették át, mint a németek és amit az író megfogalmaz:
... A front egy kalitka, ahol az embernek idegesen kell várnia arra, ami történni fog. A gránátok röpülő pályájának rácsa alatt fekszünk s a bizonytalanság feszültségében élünk. Fölöttünk a véletlen lebeg. Ha egy lövedék jön, lebújhatok, ennyi az egész:, hogy hova csap be, azt nem tudhatom pontosan és nem is változtathatok rajta semmit.
Vajon ma, a XXI. század egyik legvéresebb öldöklésében lesz-e még valaki, egy Remarque, egy Hemingway, egy Márai, aki megírja a fronton harcoló oroszok és az ukránok, egyáltalán az emberek félelmeit, miközben a gránátok helyett a rakéták és a drónok becsapódásait hallani, amit még észlelni sem lehet? Megírja-e valaki az ártatlan civilek szenvedéseit, fiatal katonák szörnyű halálát, szerelmek, barátságok megszűnését, családok felbomlását, békés otthonok megsemmisülését? Most mindent titok és homály fedi, hazugságok áradata. Nem tudjuk, hányan haltak meg az orosz-ukrán fronton, nem tudjuk, hány százezren sebesültek meg, fekszenek a kórházakban megcsonkítva. S mindezt miért?
Félelem, hallgatás mindenütt. A harcoló katonák már mennének haza, helyette Ukrajnában a hatalom erőszakkal fogdossa össze a frontra küldött újabb és újabb halálra ítélteket. S a Nyugat urai eközben mit csinálnak? Megint ugyanabba a folyóba lépnek, mint száztíz-, s nyolcvan évvel ezelőtt. Az Európai Unió döntnökeinek nem a fiai mennek a halál torkába, nem az ő otthonukat lövik szét, nem az ő családjaikat pusztítják el, nem az ő hazájukat, országukat darabolják fel, osztják szét maguk között, mert a pénz, a hatalom megszerzése irányít mindent.
Egy másik szemtanú, Ernst Hemingway amerikai író, aki végigharcolta az első világháborút, majd tudósítóként a második világháborút is, a Búcsú a fegyverektől tragikus, önéletrajzi regényében azt írta meg, amit minden normális, becsületes ember tud:
...minden országban egy osztály uralkodik. Ez az osztály buta, mert nem ért semmit, és nem is fog megérteni. Ennek köszönhetjük a háborút. És annak, hogy meggazdagodnak rajta."
Sajnos sokkal többről van szó. Nem buták a hatalmat birtoklók. Inkább szenvtelenek, kegyetlenek és közömbösek. Hemingway idejében is értelmetlen volt a háború, csak akkor a második világháborúban egy ügyért harcoltak, a fasizmus, a nácizmus megdöntéséért. Nem tudták, vagy nem akarták tudni, hogy a nácizmus helyére majd egy embertelen, még kegyetlenebb ideológia lép, a bolsevizmus, a szovjet, kommunista diktatúra világuralmi törekvései, ami szintén ártatlan milliók életébe kerül majd. Szerény becslések szerint a kommunizmus áldozatainak száma meghaladta a 100 millió emberéletet.
A tragikus az, hogy Európa és annak főként nyugati fele nem tanult a múlt történelmi tanulságaiból, eldobta a régi Európa keresztény értékeit, politizálása egy látványos csőd, aminek levezetése egy újabb értelmetlen háború. S még egy. Hemingway egy osztályról beszélt, egy osztály érdekeiről, ami egy háborút ébren tart. Ma már többről van szó: háttérhatalmi, globalista érdekekről, amit át és átsző a rejtőzködő pénzügyi részvénytársaság a világ demokratikusan gondolkodó országai ellen.
Ezért kell vigyáznia, ez ellen kell felébrednie Európa ma még megvezetett népeinek, nehogy túl késő legyen. Egy magyar író, Márai Sándor a naplójában így fogalmazta meg tömören a háború lényegét:
A háború úgy kezdődik, hogy az emberek, mindenütt a világon, szobákban ülnek, napi gondjaikról, becsvágyaikról beszélnek, s aztán egyszerre kiejti valaki ezt a szót: "háború" - s akkor nem hallgatnak el, nem merednek maguk elé szótlan iszonyattal, hanem minden hangnemben, természetes hangsúlyozással felelik: "háború" - s arról beszélnek, lehetséges-e, s mikor, s milyen mértékben? Így kezdődik.
Majd Márai lakonikusan állapította meg:
Európa gyönyörű, de megölték a legtöbb embert, akihez személyes közöm volt.
Vezető kép: Szögesdróton fennakadt brit katona az első világháborúban. Forrás: Getty Images
