első világháború
A Székely Hadosztály lehetetlen küldetése (Videó)
Közhelyesen szakmaiatlan feltevés a történettudományban a „mi lett volna ha…”, mégis ez szokott lenni az egyik legizgalmasabb kérdése is. Esetünkben pedig a „mi lett volna ha…” rendszerint Trianonra vonatkozik, és nem is alaptalanul. Annyiszor és annyi helyen lett valószerűtlenül, ráadásul a megszállóink számára legszerencsésebben elrontva az 1918 októbere és 1919 júniusa közti honvédelmünk, hogy az már szürreális. Amikor az ilyen hibák sorozata miatt már eleve térdre kényszerített országban, önálló kezdeményezésként, megalakult a Székely Hadosztály, annak rögtön nemcsak az óriási román túlerővel kellett felvennie a harcot, de folyamatosan a háta mögé is kellett néznie, a budapesti kommunista kormány áskálódásai és szabotázsai miatt. A győztes végkifejletre így esélyük sem volt az önkéntes honvédőknek, ám az egység megszervezése, felállítása és harci érdemei is megérdemlik, hogy a történelmünk dicsőséges lapjain szerepeljenek. Tari Tamás kutatóval jártunk utána ennek a bátor honmentő kísérletnek. Volt, amikor az ellenfelek még nem tanulták meg gyűlölni egymást
Száztíz éve, az első világháború lövészárkai felett elhallgattak az ágyúk, és az ellenségek ajándékokat cseréltek, fociztak és egy napra elfelejtették, hogy hadban állnak. Európa népei akkor még nem tanulták meg gyűlölni egymást, úgy gondolták, hogy elég legyőzni a másikat, nem kell kiirtani. Ma is lehetett volna így, de azóta megváltott a világ, és már a testvérek sem békélnek meg egymással a XXI. század frontjainak két oldalán. „Mit nem beszél az a német?” – Honi felderítés (Videó)
Németek? Osztrákok? Osztráknémetek? Németosztrákok? Az 1848-as forradalmunk és az 1944-es megszállásunk egymáshoz közel eső évfordulóin mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy mikor kivel álltunk szemben. Különös, amikor ezzel kapcsolatban nem egyezik az egykori kortársak és a jelenkor által használt fogalom, ahogy az is különös, amikor kibogozhatatlan összefonódások látszanak a két(?) nép között. Márpedig fontos lenne ezt tisztázni, ha el akarunk igazodni az újkori történelmünkben. Aztán rátérhetünk arra, hogy ki mit és mennyit lopott, illetve rabolt el Magyarországtól területben és pénzben – különös tekintettel a németek által Magyarországtól 1941 és 1945 között összeharácsolt, rendkívül tekintélyes vagyonra. A háborúhoz sem volt sok kedvünk, ahhoz azonban végképp nem, hogy a németekét is jelentős részben mi finanszírozzuk. Vésey Kovács László ezúttal Takács Áron, azaz Kurtz ezredes társaságában boncolgatta gyakorlati példákkal, hogy mennyi pénzről is van szó, és mire lenne az jó nekünk. „Prohászka püspöknél meggyónt, mert érzi, hogy a harztéren rövidesen el fog esni” – Szántay Jenő és a Nádasdy-huszárok felemelő története
Volt egy legendás győzelme a magyar huszároknak 1914-ben, Limanovánál, az orosz hadsereg ellen. Egyik hőse Szántay Jenő volt. A huszárkapitány nem félt a haláltól, érezte, hogy követni fogja sporttársát, Zulawsky Bélát, aki már a háború elején hősies halált halt. Miután Szántay megsebesülve meggyónt Prohászka Ottokár püspöknél, visszament a frontra, és bátran belevetette magát a küzdelembe. 1914 decemberében halt meg, hat évvel azelőtt még negyedik lett az olimpián, és megnyerte a magyar bajnokságot. A hős haláláról a pécsi futball legendás sportembere, Dombóváry Ödön tájékoztatta a lapokat. Ő önkéntesként harcolt a háborúban. Szántay Jenő története. Lövést kapott, még jelentést tett, aztán meghalt: az olimpiai ezüstérmes huszárszázados, Békessy Béla élete és hősi halála
Huszárok, hősök, bajnokok. Most induló sorozatunkban olyan legendákat fogunk bemutatni, akikről kevesen hallottak, s akik életükkel és halálukkal is példát mutattak. Békessy Béla korának egyik legnagyszerűbb vívója volt, Fuchs Jenővel együtt (de inkább előtte) a korszak legjobbjának tartották. A huszárszázados több éves kihagyás után ezüstérmes lett a stockholmi olimpián, korábban Ferenc József döntése miatt nem indulhatott a játékokon. Békessy katonatiszt volt, lovaglást oktatott, így amikor kitört az első világháború, azonnal bevonult. Többször kitüntették, de hiába hívták a Ludovikába tanítani, ő nem hagyta ott a katonáit a véres orosz fronton. Sajnos ő is ott lelte halálát, haslövést kapott, amely után saját lován még jelentést tett, és állítólag a kórházba is a saját lován ment. Halálával hatalmas sportolót és igazi példaképet veszített a magyar sport és a nemzet. (A vezető képen nem Békessy Béla, haneme egy ismeretlen huszár látható). Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.